Vágyak

Az, hogy ki mire vágyik nagyon sok mindentől függ.

Mikor kisgyerek voltam, állatorvos akartam lenni, és kutyára vágytam. Kamasz koromban éppen egy pasira vágytam. Mostanság egy férfira vágyom. Ezek olyan dolgok, amik az adott pillanatban mind nagyon távolinak és elérhetetlennek tűnnek. Nincs értelme olyanra vágyni, ami ott hever az orrunk előtt, mert akkor nincs izgalom, várakozás...elveszik a lényeg.

Azért a legtöbb dolog, amit szerettem volna lassan összejött, viszont néha ki is derült, hogy teljesen felesleges volt vágyni rá, mert haszontalanság, butaság. Innen tudtam, hogy ezek nem fontos vágyak.

A fontosak mindig ott motoszkálnak az agyunkban, néha eltűnnek, majd újra felbukkannak. Eljátszadozunk azzal, hogy megvalósítsuk-e őket...néha arra jutok, hogy MÉG nem. Mindennek eljön az ideje. Egy rossz időben megvalósított vágy nagyon rosszul sülhet el.

Vannak a spontánul megvalósulók....na ezek a legjobbak! Amikor nem tudatosan valósítod meg, hanem csak úgy magától adja az ég...és létrejön az, amire már régóta vágysz. Ezt hívják csodának.
Nagyon ritka jelenség, de létezik. Én tudom.

Csak hinni kell...és vágyni.

2011 karácsonya

Most a szeretetről meg az egymásra figyelésről kellene ódákat zengenem, de én nem ezt teszem.

Hanem inkább mesélek egy történetet.
Pont egy éve volt, amikor hivatalosan is az ujjamra kerül a gyönyörűséges gyűrűm. Ezt attól az embertől kaptam, akit a világon a legjobban szerettem. Boldog voltam. Úgy éreztem az életem révbe ért, sínen van, minden klappol. Nem gondoltam volna akkor, hogy ez nagyon nem így van. Viszont lassacskán kiderült, hogy nem értem révbe..és tudjátok mit?! Nem is baj!
Nagyon sok fontos pillanat, fontos érzés maradt volna ki az életemből, ha tavaly ilyenkortól minden úgy alakult volna, ahogy a nagykönyvben meg van írva...

Az egész év a tanulásról szólt számomra. Az első felében úgy gondoltam, hogy meg kell "tanulnom" érett nőként helyt állni, a másikról gondoskodva támaszt nyújtani. De még nem voltam kész erre a feladatra. Ő bátrabb volt, mint én, nem megfutamodott...csak időt adott. Magának. És nekem is. Időt arra, hogy átértékelődjenek az addig fontosnak hitt dolgok, érzések, tárgyak, barátságok.
Az év második felében is tanultam. Néha fájt, de ettől csak erősebb lettem. Sok olyan érzelmet tapasztaltam meg, amit előtte sohasem. Megláttam kik az igazi barátaim, akik akkor is támogatnak, ha hülyeséget hülyeségre halmozok...együtt nevettünk, vagy sírtunk...mindegy volt, mert nem éreztem magam magányosnak sohasem. Ezt ezúton is köszönöm nektek!! :) Imádlak titeket! <3

Volt időm elgondolkodni azon, hogy ki is vagyok, mit akarok, hogyan szeretném élni az életem. Sokan adtak tanácsokat, de igazán hasznosíthatókat akkor kaptam, amikor nem is vártam.

Ne a holnap határozza meg a mádat!!

Eszerint éltem. És bevált. Nem görcsöltem, ha hajnali kettőkor értem haza és kilencre mentem dolgozni, mert jól érzem magam a bőrömben. Régebben otthon ücsörögtem, de ma már alig vagyok a lakásban, mert mindig van valami dolog, ami leköt.

Nem sajnálom magam. Jó volt minden úgy, ahogy történt. Azzal, akivel történt. :)

Volt, hogy elveszettnek hittem a reményt...de mindig jött egy kósza sugár...és talán jövőre történik egy kisebb csoda is. Én hiszem azt, hogy vannak, akik nem tudnak elszakadni egymástól soha. Erről szól a jóban-rosszban, ásó-kapa-nagyharang még akkor is, ha ki sem mondják pap előtt. Vannak, akik együtt tudnak csak létezni. A másik nélkül fáj.
A fájdalmat el lehet nyomni...de nem érdemes!

Inkább törekedni kell arra, hogy ne fájjon! :)

Álmomban...

... minden szép :)

Csak mikor felébredek, akkor látom, hogy mekkora "baj" van a Világban. A körülöttem élőket figyelve, néha hálát adok azért, hogy egyedül vagyok. Ez elég gááááz szerintem. Azt látom, hogy a többség őrlődik, vívódik magával vagy a másikkal. Vár a pillanatra, amikor lelkiismeret furdalás nélkül mondhatja ki, hogy "elég már".

Akinek nincs párja, az azért kepeszt, hogy legyen, mert magányosnak lenni rossz. Kell egy ember, akivel önmagunk lehetünk, akivel jó együtt lenni. Ezért még a legvadabb hülyeségeket is hajlandóak elkövetni a szerelem n(h)evében! Hagyják, hogy hülyét csináljanak belőlük, pedig ők is pontosan látják, hogy nem jó ez így. De mindenki attól fél, hogy egyedül marad. Már nem olyan jó buli a szingliség...

Akinek van párja, ott a folyamatos pénz keresés, idegeskedés, gondok miatt a kapcsolat már csak pislákol. Vagy felbukkan egy másik, aki vonzóbb, mint, aki van... a dolog több esélyes. De a lényeg ugyanaz.

Ki ezért, ki azért, de szenvedünk. És míg ez a szenvedés megvan, addig lehet bármennyi pénzünk, időnk...addig soha nem leszünk boldogok. Sablonos, de a lelki egyensúly a kulcsa mindennek.- Szerintem.

Én legalábbis erre törekszem, és csak olyanokkal vagyok, és olyan dolgokat teszek, am(k)iktől jól érzem magam. Persze ez nem mindig sikerül, de mostanában jól érzem magam a bőrömben. A múltkor kérdezte valaki, hogy jól érzem-e magam ebbe a "partyzós" énemben?!...igen. Jól. :) Nem érzem sem időpocsékolásnak, sem pénzbeli veszteségnek, mert ha nem erre, akkor elmegy másra a pénz és minek már a 150-edik táska a gyűjteményembe?! :)
Tudom későn érő típus vagyok...de ez van. Inkább most, mint mikor 30 évesen 2 gyerekkel ülök otthon és várom a férjemet...huuhaaa...ha ezt tervezném bele kéne húznom :) De mostanában nem tervezem, hogy férjhez megyek. Sőt. Nem is biztos, hogy valaha erre vetemednék, mert én hiszek a jelekben. De persze soha ne mondd, hogy soha. :)

Ez a december elég sűrű lesz, de nem baj, ha történnek a dolgok. Erre még rájön az a tény, hogy a karácsony miatt mindenki eszeveszett vásárlásba kezd, ami azt eredményezi, hogy azok is eljutnak az üzletekbe, akik teljesen antiszociálisak. Igazi ínyenc falatok :) akik "feldobják" az ember amúgy sem unalmas napját.
Na, de hajrááá...elvégre nekik is van családjuk, akiket meg kell lepni egy polár pulcsival, mert anélkül nem igazi a karácsony! :) 

Ölelésre vár/gy/va

Ez a nap nem lehetett volna szörnyűbb, mint amilyen szörnyű volt.

Eleve ott kezdődött, hogy hétfő volt. Ez mondjuk nálunk nem ok az érfelvágásra, mert a hétfő dög unalom. Kevesen vannak, mert mindenki azt dolgozza fel, hogy a hét első napja van és túl kell élni... :) De a hétvégém után nem volt túl jó kedvem.
Egész szombaton az ágyba döglöttem, mert épp a letargiás korszakomat éltem (újra). Biztos köze van ennek a téli időjárásnak is a kedvetlenségemhez, de ez nem ok. Viszont, hogy mi volt az ok...nem tudom...saját magam.

Ma csak tetéződött a rossz kedvem, mert vannak dolgok, amik egy átlagos napon meg se kottyannak, de ma...ma mindent magamra vettem. Úgy éreztem, hogy mindenki engem támad, pedig nem...

Anno ilyenkor hazarohantam és elsírtam bánatom Neki, Ő átölelt és máris kisütött a nap. Most hazaértem, várt a nemkutyaszagú ebem, és neki sírhattam el bánatom. Egy kutya sok mindent tud pótolni, de azt, hogy valaki átölel...azt nem.

Ez nekem rettentően hiányzik... hogy valaki nőként néz rám és megvigasztal, ha baj van... A dühömet egy kiadós sétával sikerült levezetnem. De minden pillanatban hiányzik mellőlem valaki. Akinek örömet okozhatok, akinek főzhetek, akivel bohóckodhatok...

...mert hiába vagyok testileg egész...lelkileg csak fél vagyok.

Visszatérés

Úgy gondoltam anno, hogy attól majd jobb lesz, ha nem írom tovább a blogot.
Nekem nem lett jobb.

Nem fogom leírni, hogy mi is volt ebben a közel egy hónapba...mert nem maradt le senki semmiről. A múltat lezárva igyekszem nyitni az új felé. Ebben az évben már nem fogom megváltani a világot- mindenki megnyugodhat. Na, de majd jövőre!!! Ezt az évet még a bulizásnak és a szórakozásnak szentelem, mert úgy érzem, most erre van a legnagyobb szükségem. Szeretem az időmet a barátaimmal tölteni. Akkor nem vagyok magányos...

Mindjárt karácsony és ez lesz az első ünnep, amit egyedül fogok megünnepelni. Legalábbis eddig úgy néz ki. Az egyedült úgy kell érteni, hogy szerelem nélkül, családdal. Persze az sem kis dolog, hogy elmondhatom olyan családom van, ami normálisnak mondható. Egyedi és szeretnivaló. :) Megbecsülendő. Mellette sokan szeretnek és úgy adják a tudtomra, hogy néha teljesen elképedek. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, de szívmelengető érzés. Jó lenne, ha mindenki megtapasztalhatná ezt az érzést...

Ezt az évet biztos, hogy nem így vészeltem volna át, ha nem azok lettek volna mellettem, akik vannak. Soha nem tudom majd meghálálni nekik ezt... De remélem nem is lesz rá szükségük. :) Ezúton is köszönöm, újra!

Ahogy A. mondaná, nagy változások lesznek itt hamarosan... és, ha mindenki kicsit belegondol, akkor rájön, hogy igen... Változtatni merni kell! Az újhoz pedig alkalmazkodni. A saját érzelmeink után menni, nem az elvárások miatt éldegélni valahol, valakivel. Keresni az örömöt, a bohóckodást...gyűjteni az emlékeket, amiből egy rosszabb napon "táplálkozhatunk". Persze ez nehéz tudom, mert mellette dolgozni kell és megélni, de ahelyett, hogy a hülye politikai döntéseken vagy a céges baklövéseken mérgelődünk, meg kell látnunk a jót is.

Ami mindig ott van!!!

Csak meg kell tanulni meglátni!! :)

Ha ez olyan fontos...

...akkor ez az utolsó bejegyzésem ebbe a blogba.

Senkit nem akartam megbántani. Elsősorban a saját magam szórakoztatására kezdtem el írni a bejegyzéseket.

Ugyanakkor nem gondoltam bele, hogy azokra, akik szerepelnek az "életemben", milyen hatással lesz. Nem hittem volna, hogy ennyi embert érdekel a "nyomorom". :)
De érdekel.
Köszönöm Nektek, akik olvastatok, kommenteltetek és kijavítottatok, ha kellett. :)
Mostantól olvassatok normális könyveket, ne az én hülyeségeimet. :)


Neked:

Az ígéret szép szó.
Azzal, hogy letiltom a blogot, talán megérted, hogy mit jelentesz nekem... egyszer megérted majd.
Féltelek...Hogy mitől?! Magadtól. 
Olyan sok dolgot csináltam már, azért, hogy összetapasszam magunkat... de tudom, hogy már nem tehetek Érted/ünk semmit.
Csak ezt.
Tessék.

Ígéret

Igen. Megígértem, hogy nem írom a blogot tovább...
Hazug vagyok.

De nem hiszem, hogy ez sokat számított volna a kapcsolatunk alakulásának folyamatában. Mert az alapvető probléma ott rejlik, hogy már nem szeret. Nem ott, hogy én megígértem valamit és nem tartottam be. Az évek alatt sok lehetősége lett volna mindkettőnknek, hogy apró-cseprő dolgokon megsértődjünk...mégse tettük....azért, mert szerettük egymást.
Csak akkor kerülnek elő ezek a problémák, amikor már nincs ami összetartsa az embereket. Amikor kifogásokat, mentségeket keresünk. Végülis már mindegy.

Ő megtanul nélkülem élni, mert velem nem tud, én pedig megtanulok önálló lenni. Hát ez van.

Így lehet lassan megölni azt, ami egykor... ha nem is ezer fokon...de égett.

Már tudom.

Az előző bejegyzésben azt írtam, hogy nem tudom mennyire szeret és ez mire lesz elég...
Már tudom: semmire nem lesz elég.

Szerinte az a szeretet, ami van benne irányomban, már csak annak szól, hogy 6 és fél évet töltöttünk együtt. A hónap elején megbeszéltük, hogy töltsünk együtt több időt, mert úgy érzi hiányzom neki és nem tudja nélkülem elképzelni az életét.
Talán egy hét volt, míg tényleg többet találkoztunk, jó volt együtt. Nekem. Szerinte ez így nem jó. Mert megint újra jött a kételkedés, a "nem akarom"...

Hát ne akard.

Már én sem akarom.

Belefáradtam abba, hogy állandóan azt várjam, milyen kedve van. Azt mondja nem akar becsapni se engem, se magát. Ő őszinte volt. Mindig. Akkor is, amikor 2 hete azt írta, hogy boldog, mert hiányzom neki... Ezen igazodjon ki az ember... Már nem is akarok kiigazodni rajta. Lehetetlen.
Nincs könnyem már, amit rászánhatnék erre a csalódásra. Elsírtam az összeset, de megérte. Mert most már tényleg úgy tudom kezelni, ahogy kell.

Nekem nem kell olyan férfi, aki nem tud dönteni. Bizonytalan magába, a tetteiben...

Dühös voltam. Főképp magamra, de Rá is. Magamra azért, mert hagytam, hogy higgyek egy olyan érzésnek, ami csak bennem élt. Rá pedig azért, mert pár napja még azt írta, hogy ha nem lenne biztos az érzéseiben, akkor nem ámítana...mégis megtette. Bár véleményem szerint ebben sem volt biztos.
Olyan dühös voltam, hogy ment az összes sms-e, hívása és a telefonszáma együtt a kukába. Nem kitörölni akarom az életemből, mert sok szép dolgot éltünk meg együtt, hanem csak megakadályozni magamat abban, hogy "hülyeséget" csináljak.

Megtanultam, hogy egyszerűen vannak emberek, akiket nagyon nehéz szeretni, mert nem hagyják magukat...

Nem tudom.

Egy levetett ing árválkodik az ágy végébe akasztva. Rajta van az illata... nem tudom levenni róla a szemem. Az egyetlen dolog  szobába, ami az Övé.
Üres a lakás. Bár én itt vagyok, mégis üresnek érzem. Olyan kongóan üresnek, hogy sírni lenne kedvem.

Mindig így érzek, mikor velem tölt egy kis időt, és utána elmegy.
Míg velem van és összebújva nézzük a sorozatokat a kanapén, vagy csak megbeszéljük a történéseket, addig minden jó, egybe van, egész, és nem üres. Az agyam tudja, hogy elmegy majd és nem is tiltakozom ellene, mégis váratlanul ér, mikor felveszi a cipőjét. Nem marasztalnám, mert nincs értelme és néha jó a lelkemnek is, ha nincs itt. Mikor nincs velem, akkor tudom igazán, hogy mennyire hiányzik a lénye.

Tudom, hogy fontos vagyok Neki. Csak azt nem tudom, hogy mennyire. Tudom, hogy nem tudja nélkülem elképzelni az életét. De nem tudom, hogy ez nem-e csak félelem..vagy kényelem. Én szeretném még azt hallani valakitől, hogy "szerelmes vagyok beléd". Szeretni sokféleképpen lehet. Tudom azt is, hogy szeret engem. De nem tudom mennyire. Nem tudom, hogy ez elég lesz-e...

Nem tudok semmit.

Szeress így...

Ez az Ákos elképesztő zenész.
Középiskolás voltam, amikor az első szerelmemtől megkaptam egy Ákos válogatott kazettát!!! Igen, kazettát, mert akkor még nem volt CD, pedig nem is vagyok olyan öreg. De ahogy meghallgattam az első számot, már tudtam, hogy megvan. Megvan az az előadó, akinek az albumaiért akarok pénzt adni, mert jóleső érzés feltenni az új szerzeményt a polcra.
Sok énekes sír, hogy inkább letöltik a netről az új albumot, minthogy megvegyék az emberek. Vajon miért?! Mert némelyik zenei "mű"-ért még a letöltött idő is pocsékolás, annyira rossz. De egy Ákos lemezről tudom, hogy nem fogok melléfogni, szinvonalat kapok a pénzemért.
Az első nagy szerelem, a szakítás, egy csomó emlékem fűződik a számaihoz. Ha bármikor meghallom a dalokat emlékek áradata önt el. És ezért...ezért éri meg pénzt adni. :)

Jó lenne, ha valaki engem is így szeretne. Feltétel nélkül. Olyannak, amilyen én vagyok.
Ennek érdekében sok dolgot tettem az elmúlt időszakban. Elfojtottam dolgokat, mert úgy gondoltam jobb a békesség. Hallgattam, mert úgy éreztem, megbízhatok. De arra kellett rájönnöm, hogy a kimondatlan szavaknak és tetteknek is van erejük. Talán nagyobb is, mint a kimondottaknak. Nálam a fontos érzések mindig kimondatlanok maradtak...nem mutattam, ha bizonytalan voltam, vagy féltem. Miért nem?! Nem tudom. Könnyebb volt így. Magamban elrendezni...nem...inkább... elrejteni a dolgaimat.
Pedig sokszor féltem. Bizonytalan voltam, hogy tényleg azt az embert szeretem, akit nekem akart a Jóisten... Mert, ha igen, akkor meg miért nem megy semmi simán?! Minden egyes közös dolgunkért meg kellett harcolnunk. De a szívnek nem lehet parancsolni. Vele vagyok egész... Ő az, aki nélkül fél embernek érzem magam. 
Féltem, hogy nem jól csinálom az "életem". Igyekeztem mindent átlátni, uralni. Hogy ezzel fedjem el a bizonytalanságot. Viszont úgy látszik, hogy túl jól sikerült. Megtévesztettem Őt is. Mostanra hiába akarom, hogy megvédjen, hogy Ő gondoskodjon rólam...
Pedig eddig bírtam, kész. Most valaki rólam gondoskodjon, engem irányítson...
...mert nagyon nagy szükségem lenne Rá.

Eben-guba

A pénteki shopping-party után feltöltődve mentem el a hétvégén dolgozni. Ugyan nem a kedvenceim közé tartozik a hétvégi munkavégzés, de most volt pörgés, voltak emberek, volt probléma és gyorsan kellett megoldogatni. Ez a nekem való. Már amúgy is kicsit uncsi volt a helyemen ücsörögni és lógatni a lábamat.

Kicsit vártam a hétfőt, mert péntek délután úgy váltunk el, hogy hétfő délután jön. A hétfőm totálisan betáblázva, hogy minden dolgomat egy napba sűrítsem, mivel a héten még a péntek a szabadnapom. Alig vártam amúgy is, hogy 10.-e legyen, mert a csuda friss internet azt hozta a tudomásomra, hogy aznap jelenik meg Vavyan Fable -a kedvenc íróm- Kriplikommandó című könyvének az egyik újra kiadott példánya. Nagy reményekkel telve indultam el, hajnalban, hogy magamévá tegyem a könyvet. Alapvetően nem értettem soha sem, hogy nálunk is miért álldogálnak az emberek, már nyitás előtt az ajtóban?! Most én is ott voltam- ugyan, nem nyitásra,de -9 óra 10 perckor a könyvesboltban, és sajnálattal kellett szembesülnöm azzal a ténnyel, hogy a könyv nincs az üzletben. De ami a még rosszabb, az az, hogy meg se tudták mondani, hogy mikor lesz. Totál letörve mentem el vásárolni. :(

Már két hete pörköltet akartam enni nokedlivel. Persze az lett volna jó, ha anya finom nokedlijét ehettem volna, de muszáj voltam magamnak megfőzni...és persze messze nem lett olyan finom. De megcsináltam. Gondoltam meglepem vele Őt, lesz fini vacsi. Viszont este felhívott, hogy menjünk el gubát enni...gubát?! Menjünk. Isteni csokis-banános gubát ettem! Hatalmas adag és nagyon finom volt. Mindenkinek merem ajánlani. :) Persze azért kíváncsi voltam rá, hogy Ő honnan tudja, hogy itt lehet ilyen finomságokat is enni?! Kiderül, hogy Á.-val volt itt. Barátilag. Nem tagadom rosszul esett, de értékeltem az őszinteségét, meg amúgy sem tartozik nekem elszámolni valóval. Lassan muszáj lesz megismerkednem Á.-val, mert nem lehet rossz ember...csak nekem nincsenek vele kapcsolatban jó emlékeim. Ezen pedig változtatni kell. :) Tudom, hogy túl féltékeny vagyok, de teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy mit veszíthetek... Viszont nincs okom nem megbízni benne... Én így érzem.

Jó volt Vele lenni. Látni, ahogy mosolyog. :) Egy szép este volt... miattunk.

Egy szuper nap :)

Ma este úgy fekhetek le, hogy túl vagyok egy jó kis napon.

Igaz, hogy reggel az óracsörgésre ébredtem fel, de nem bántam. Shoppingolni mentünk a lányokkal.
Ez már önmagában is örömteli dolog, de az, hogy egy csomó jó cuccot vettünk olcsón az még jobb. Jó, persze becsúszott pár felesleges holmi is, de elenyésző. Néha kíméletlen őszinteséggel mondtuk meg a másiknak, hogy förtelmes az a ruhadarab, amit próbált. Hallgattunk egymásra, így én csak olyan ruhákat vettem meg, amiket tényleg hordani is fogok. Hozzáteszem nagyon jót tett a hangulatomnak az is, hogy belefértem egy 158-as gyerek méretű nadrágba! :) Szerencsére a gyerek holmik olcsóbbak így elég olcsón megúsztam a nadrág vásárlást.

Egyedül ez az idő nem kedvezett, de elég hamar túllendültünk a dolgon. Lassan jön az ősz, vagy lehet, hogy mindjárt a tél. Mindenesetre ez a hideg, nyirkos idő nem tesz jót a hangulatomnak és a hajamnak sem. Rájöttem, hogy ebből a szempontból ráfaragtam az új hajammal, mivel a hosszút csak összekötöttem és ennyi, ezzel muszáj valamit kezdeni. De ma vettem hajlakkot is, holnap lesz a próba nap... :)

Nem nagyon siettem a vásárlással, mert azt mondta, hogy csak délután jön át. Ez, belőle kiindulva, azt jelenti, hogy olyan kettőnél előbb nem jön. Hát már 3 filmet megnézett, mire én 2kor hazavergődtem a shopping-partyból. Sorry, nem körülötte forog az életem. Már nem. Régen úgy rendeztem mindent, hogy minél több időt tudjunk együtt tölteni, de pont ez volt a baj. Most figyelek is rá, meg már jön magától az érzés, hogy nem kell a nyakán lógnom állandóan. Örülök az apró érintéseknek és hagyom, hogy had bújjon Ő hozzám. Élvezem az együtt töltött perceket, de nem esem kétségbe, ha nem velem van állandóan. Változtam...

Ezt a két itthon töltött napot hasznosan töltöttem, mert most egész hétvégén megint meló lesz. Viszont jövő hétvégén szabad vagyok. Kellene egy jó ötlet, hogy mivel üssük el az időt...

Két fél

"Két fél csak akkor lehet egész, ha önmagukban is teljesek."

 

 Ahhoz, hogy az ember kiteljesedjen nagyon hosszú utat kell bejárnia. Sok sok emelkedővel és lejtővel tarkított úton kell végigverekednie magát...és akkor a végére talán megleli Önmagát. Ehhez sok minden kell, amit közben kell magunkhoz vennünk. 

A legnehezebb rész az, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy az adott esemény/személy kell-e nekünk ahhoz, hogy sikeresen végigmenjünk az úton. Az ehhez tartozó dilemmát mindenki nagyon utálja...csináljam-ne csináljam-tegyem-vele tegyem-vagy ne vele?! És dönteni kell. Dönteni szintén nagyon utálatos dolog. 

De ahhoz, hogy önmagunkban is teljesek legyünk nagyon ismerni kell magunkat. Őszintén. Nem tudom ki hogy vagy vele, de én nagyon jól át tudom "verni" magam... Másokkal sokkal könnyebb őszintének lenni, mint magunkkal. Mások döntéseit sokkal könnyebb meghozni, mint a magunkét. 

Olyan egyszerű kimondani, hogy "igen, én őszintén mindenkinek megmondom a véleményemet"...,mert mondani könnyű, de ha odaállítanak valaki elé, hogy akkor most mondd el, mit érzel vele kapcsolatban, akkor csak hebegünk-habogunk. Mellébeszélés. Ez megy. Mindenki csak következtetésekből él. Mert a szomszéd se mondja a szemedbe, ha hangosan ugat a kutya, csak megkérdezi, hogy nem beteg-e?! A szerelmed sem mondja, hogy nem szeret már, csak fogja a cuccait és lelép.

Pedig az őszinte beszéd a legcélravezetőbb. Először a többségnek fáj...de,ha megtanuljuk értékelni, akkor meglátjuk benne a jót. Meglátjuk magunkban a hibát. 

 

És ekkor kezdhetünk csomagolni, hogy mit is vigyünk az útra...

Két egész emberből akkor lehet egy, ha mindketten megjárták az önismereti utat, és valahol jó helyen és jó időben egymásra lelnek. 

De semmire sincs garancia...

Nincs tovább.

Vége.

Én vagyok

Tény, hogy nem vagyok egyszerű eset. De senki sem az. Ez viszont engem nem vigasztal és nem is érdekel. Anyukám mindig azt mondta, hogy sohase másokkal kell foglalkozni, mindig csak a magunk dolgaival. És most, ennyi idő után rájöttem, hogy miről is beszélt nekem annyit anno.

Mások problémáiban, élethelyzeteiben sokkal könnyebb elnavigálódni, mint a magunk keverte kakiban. Ezért nem kell mások "szennyesét"turkálni, csak a magunkéban kell(ene) eligazodni. Az is elég feladat lenne, ha fel mernénk vállalni...

Én mostanában jól összekutyultam a szennyesemet - háziasszonyosan mondva: összemostam a fehérekkel a színeseket. :) Ez mindenhol nyomot hagyott... Nem mondom, hogy összeszedett voltam eddigi életem során, de ennyire rapszodikusan nem éltem, mint mostanában. Csak azt teszem, amihez kedvem van, azokkal vagyok, akiket tényleg szeretek, zajlik az élet. Ez jó...csak azért hiányzik belőle valaki, akivel megoszthatom örömömet, bánatomat. Ezek a foltok a fehéreken...

Sajnos néha ( :) ) előtör belőlem a "leszarom" énem és akkor minden mindegy. Hagyom magam, sodródom, de közben érzem, hogy minden olyan céltalan. Persze közben azt is érzem, hogy ez jó...de vágyódom arra is, hogy legyenek biztos pontok az életemben. Szóval kuszaság és rendetlenség van a lelkemben és a fejemben is. Lehet, hogy időt kellene szánnom végre arra, hogy komolyan leüljek magammal beszélgetni, és dűlőre jussak a dolgokkal kapcsolatban. Döntésre kellene kényszerítenem magam... Csak én szeretem a könnyebb és fájdalommentesebb utat választani...így nem döntök. Majd megint döntenek helyettem és akkor sírhatom tele a párnámat. Mindez azért lesz, mert gyáva vagyok és magammal sem vagyok őszinte.
Hát ez vagyok ÉN.

Közben várok, és várok... már nem is tudom mire.
Hogy legyen valami NAGY dolog, ami felráz...és újra beindul, az ami megállt júliusban.

(Át)változás...

Én mindig elégedetlen vagyok magammal. Soha semmi nem jó, amit csinálok. Tisztában vagyok a képességeimmel, adottságaimmal mégis igyekszem a lehető legjobbat kihozni abból, ami van...de nehéz, és néha nem sikerül.
Igyekeztem megfelelni Neki is. Mindig új, érdekes programot, vagy pihenést szervezni. De-ma már tudom-,a pasiknak ez nem kell. Nem kell nekik szervezni semmit. Mert így az lesz, hogy mindig azt kell csinálniuk, amit a nőcik kitalálnak, és te bármilyen jó programot találsz ki, akkor se jó, mert te találtad ki... Ezt a nők biztos értik. :) Pasik meg nem nagyon olvasnak...( kivéve a Z.t :) ) Szóval felesleges ilyen hülyeségekkel traktálnunk őket. Minél jobbak akarunk lenni, nekik annál jobban nem kellünk majd.

Ma levágattam a hajam. Elég rövid lett. Tudom, hogy Ő nem szereti a rövid hajú csajokat. De már nincs mit veszítenem. Nem hiszem, hogy a hajam hosszán múlna a kapcsolatunk... Ha még beszélhetek kapcsolatról?! Mindent összevetve én akartam a változtatást és maradéktalanul meg vagyok vele elégedve. Ezúton is köszi A.! :)
Az emberek akkor változtatnak meg magukon valamit, ha belül is érzik a változást. Én érzem. Érzem, hogy változom... De változva is tudom, hogy kell nekem. Szeretek vele lenni, jó vele. Nem kell más.

Türelem rózsát terem...vagy nem terem...

Ez pont nem rózsa...de az olyan giccses :D

Ne válaszolj

Mindent újra kezdenék. Mindent újra vesztenék. Ne válaszolj, csak ennyit mondj...

Tulajdonképpen nem is tudom mit kéne mondania. Azt hiszem semmit. Éreznie kellene...
De olyan, mint egy örök keresztrejtvény. Bonyolult. Megfejthetetlen és nagyon férfi...
Mégis kell nekem. Mert megérdemlem :) Nem?!

"Ha volna két életem...

...tudnám, amit ma nem. Bár volna két életem nevetnék mindenen..."

Ha nekem volna két életem, akkor most reménykedhetek abban, hogy ez még csak az első. Most még egy csomó mindent nem tudok jól csinálni...de majd a másodikban. 

Viszont még most van, az első. És nem nevetek mindenen. Eddig, ha bosszúság ért nem foglalkoztam vele, nem idegesítettem magam.. Tegnap bosszúság ért, és nagyon-nagyon mérges lettem. Ki is adtam, mert rájöttem, hogy nem az a legjobb megoldás, ha az ember elnyeli a feszültséget. Mert egyszer majd szétrobban, kirobban az a rengeteg szenny és az jár a legszarabbul, aki a közelünkben van. Pedig lehet, hogy ő nem is tehetett a dologról. 

A kisebb bosszúságot leszámítva fenomenális napom volt. Egy gyors újratervezés után célomhoz értem, és azzal tölthettem a napomat, akivel jó együtt lenni. Pihentem, áztam, feltöltődtem. Magamba olvadtan feküdtem az oldalán és bizsergetett az érintése. Nem gondolkodtam, kizártam minden zavaró tényezőt, az agyamban tomboló kisördögöt is bezártam a tömlöcébe. Nyugalom volt és békesség.

A test nem hazudik. Kíván, ha érez és nem kíván, ha nem érez. A tekintet és a testbeszéd elárulja az érzéseket. 

Magam is kusza szálakat bogozgatok, ha azt keresgélném, hogy hol is az eleje és hol a vége... Mikor kezdtem el függni Tőle?! Érzelmileg, testileg és mentálisan is... Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ezzel Ő is így van. Ő sem tudja. Mert arra is rájöttem -persze lehet, hogy rosszul gondolom-, hogy Neki nem elsősorban velem van baja, hanem úgy cakli-pakli az életével. Én nem gondolom azt, hogy azzal, hogy engem "kizár" belőle, neki jobb lesz. A lelke mélyén tudja ezt Ő is...

Este még elmentem egy kis baráti összebeszélgetésre. Jól éreztem magam, de valahogy a nagy ivászat része most nem csábított. Ez a hét amúgy is elég rapszodikusra sikeredett. A megszokott dolgaimat megzavarta öcsém érkezése. Hétfőtől csütörtökig volt nálam, de teljesen más világ. Viszont majd igyekszem összecsiszolódni vele legközelebb. :) 

Most egy nyugodt két napnak nézek elébe, hogy mivel töltöm még rejtély, de megoldom. :)

Eső nélkül nincs szivárvány :)

A múlt hét egy katasztrófa volt. Vannak napok, hetek, mikor zajlanak az események, történnek dolgok. De a múlt hét a totális önsajnálat, önsanyargatás és megzavarodás hete volt. Gyakorlatilag csak a hisztimmel voltam elfoglalva és már magamat is nehezen tudtam elviselni. Mindig ez történik, ha elmarad a megerősítés... Esett, de nem az eső, hanem a...

Péntekre már kezdtem összeszedni magam. Este kijött elém, mert még adósom volt egy sátorral. Mikor megláttam elszállt az egész heti hiszti és bár próbáltam titkolni, örültem, hogy látom. Igaz, nem tudtam, hogy mire számítsak, mert a héten alig kommunikáltunk. Hiányzott persze, de fontosabb volt, hogy azon aggódjak, hogy minden rendben van-e vele úgy amúgy... Beszélgettünk és úgy gondolom, hogy most végre elmondta, hogy mit gondol, érez. Okosabb nem lettem, a világot nem váltottuk meg. A kételyek megmaradtak benne és bennem is. Legalább egy kis időt együtt töltöttünk, és ez egy darabig most megint elég. Nem vagyok nagy igényű, mi?! :) Viszont volt szivárvány :)

Minden ember, aki elmondta a véleményét, kérdezve/kérdezetlenül, azt mondta, hogy meg kellene becsülnie, mert az Élet többet vesz el, mint amennyit ad. Egy kapcsolatért meg kell szenvedni. Nekünk amúgy sem ment soha semmi könnyen. De voltak közös célok. Most nekem is parkoló pályára álltak a célok és élek bele a nagy világba... Viszont azt sem mondom, hogy ez olyan rettentő rossz lenne... Az arany középutat kellene megtalálnunk. De csak bolyongunk a fák között... oh ez nagyon költői volt :)

"csak annyit adj, amennyit kérek, csak annyit adj amennyit érek. Összebújni csendesen szépen, a hétköznapok ünnepében..."

Persze megint egész hétvégén dolgoztam, úgyhogy egyedül ez a péntek hozott egy kis színt a hétbe.
Már régebben megbeszéltük a csajokkal, hogy szombaton elmegyünk egy szórakozóhelyre, ahol még egyikőnk se nagyon volt. De A. fáradt volt, így R. és Z. volt a két bevállalós, aki eljött velem bulizni. :) Viszont nem ott kötöttünk ki, ahova indultunk, hanem máshol. Végülis a hangulatból ez semmit nem vett el, jót táncoltunk. Hajnali 4 körül aludtam el, reggel 9re mentem dolgozni. Nem mondom, hogy jó volt, de megérte. Azt hittem soha nem telik el az a fránya vasárnap...

Ezen a hétvégén szabadnapos leszek, és arra gondoltam, hogy valami tartalmas programot kellene összeállítani magamnak. Ami egy kicsit feltölt... Még majd kigondolom. :)

Az igazi szerelem ...

... nemcsak ölelkezés, hanem lemondás is, áldozatvállalás is, kitartás is.

Fáj

Fáj az Élet. Mert nem könnyű. Tudom, senkinek sem az. Mindenkinek meg van a saját keresztje.

De napok óta fáj. Hiába próbálom elnyomni, nem figyelni rá, kizárni... Nincs olyan tevékenység, amivel teljes mértékben feledtetni tudnám a saját nyomoromat.
Erős vagyok. De már inkább múlt időben mondanám... Erős voltam, amikor még volt miben hinnem. Amikor még szilárdan hittem abban, hogy visszajön. Ahogy telik az idő, úgy leszek egyre elkeseredettebb... Már nem tudom elképzelni sem, hogy mit csináljak, mit tegyek, hogy "rájöjjön", hogy Én kellek neki.
Nem tudok megváltozni. Én ilyen vagyok. Ennyi. És hiába szeretném átformálni magam...hozzáteszem, azt sem tudom, hogy milyennek kellene lennem...nem megy. A bizonytalanság felőröl. Az, hogy nem tudom mit, hol, mikor rontottam el, hogy ezt a fájdalmat kell elviselnem.
Mert rettenetesen fáj, hogy neki kismiska kibírni egy hetet úgy, hogy még egy nyavalyás sms-t sem ereszt meg felém. Tök közömbös. Viszont akkor kibökhetné, hogy "hé, kisanyám, kopjál már le, mert lejárt az időd!" vagy valami ilyesmi... Majdnem mindegy, hogy a hiánya miatt, vagy a szavai miatt sírok. Iszonyat gyenge vagyok.

De meg kell tanulnunk szeretni azt, ami jó nekünk.

Nekem is biztos ez a jó hosszútávon. Mert a szenvedés megerősíti az embert és blabla... Miért legyek olyannal, akinek nem én vagyok a mindene?! Aki nem tenné tűzbe értem a kezét, akihez nem bújhatok, ha baj van. Márpedig most nem bújhatok hozzá...mert nem érdeklem, nem kellek neki...Erre most Ő azt mondaná, hogy "hülye vagy megint, de nem vitatkozom"... Mindig kétségek közt hagy, had gondoljak, amit akarok. Nem vagyok egy túl kombinálós fajta, de már lassan tökélyre fejlesztem ezt a szar tulajdonságot, ami ugyan mindenkiben megvan, de nem mindenkinek kell használnia. Én is sokáig nem használtam...aztán most tessék...
De meg kell tanulnom-elég kemény áron-szeretni a helyzetet. Mert, ha nyitott szemmel járok, lehet, hogy beleütközöm valakibe, akivel boldogabb lehetek, mint amilyen Vele bármikor is voltam. Azt nem írom, hogy mindent megadna, mit Ő nem tudott, mert Ő mindent megadott nekem... Én hiszek a sorsban és biztos van ennek az eseménysorozatnak egy hatalmas tanulsága, amit majd egyszer levonhatok, csak bírjam ki.

Ő megadta nekem az esélyt, hogy jobb életem legyen, mint mellette volt.
Én is megadom neki az esélyt, hogy találjon egy nőt, aki még egyszer annyira fogja szeretni, mint én...

Egymás szemében

Már nagyon olvastam volna. De nem pletyka lapokat meg akciós újságokat, hanem normális könyvet. Kívánja a szervezetem a betűket. Hiába várom, hogy végre megjelenjen az egyik Fable könyv újra kiadott változata, ami elviekben ebben a hónapban a boltokba kerül, eddig még nem került.
Feleslegesen jártam a könyvesboltokat, nem találtam kedvemre való könyvet. Az egyik antikváriumban viszont ráakadtam Szilvási Lajos könyvére, az Egymás szemében a címe. Még régebben olvastam ezt a kötetet, de most nem tudtam ott hagyni. Meg kellett vennem...

"... körültüsszögnek és észre sem veszem, máris beszívtam a kételkedést." 

Az agyunkban milliónyi agysejt van, ami rágódik az Élet nagy dolgain, a problémákon vagy épp feldolgozza az örömöt. Az én agysejtjeim is ezen a mondaton rágódnak egy ideje.
Kételkedés... Már mindenben kételkedek. Magamban, másban, abban, hogy jó-e amit teszek és jókor teszem-e?! Nem nagyon vagyok hajlandó hallgatni más véleményére, megyek a saját fejem után.
Immár mindenben. Mert, aki befolyásolt, már nincs.
A dolgok lassan letisztulnak, az érzelmek elcsendesednek. Már nincsenek nagy könnycsaták...elfogyott a könnyem.

De emlékszem még anno 6 éve is kételkedtem, hogy nekem kellene-e kezdenem "ezzel" a sráccal valamit?! Mert a híre megelőzte, a látható stílusa taszított...mégis... Így visszatekintve úgy gondolom nem volt rossz "befektetés". A kíváncsiság nagyobb volt, mint a kétely. Nem gondolkoztam én hosszú távra, fel sem merült bennem, hogy ebből, akár komoly is lehetne. Csak hagytam, hogy megtörténjenek a dolgok.

Most hagynám megint, de nehezen megy. Az évek alatt a részemmé vált, nagyon nehéz elengedni... Ahogy telnek a napok érzem, hogy ez elkerülhetetlen...

És Ő sem cáfol meg...

Rossz nyom

Igen. Lehet, hogy rossz nyomon járok.
Nem tudom.
Semmit sem tudok.
Minden amiben biztos voltam egy pillanat alatt esett szét. Azóta nem bízom már semmiben, és nagyon nehezen valakiben.
Tisztában vagyok vele, hogy mindenért meg kell szenvedni, de nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy ekkora fájdalmat érezzek.
A kényszer, a sürgetés, a várakozás, a türelem...nem segít.

Lehet, hogy rajtunk már semmi sem segít...

Engedd, hogy csendben álmodjam
végig, ami nincsen..

Gondolkodási idő

Van, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy mit is akar. Hezitálunk, mérlegelünk. Ez általában akkor fordul elő, ha mindkét lehetőség csábító, de el kell dönteni melyiket is szeretnénk. Ilyenkor jön a nagy vívódás, a pozitív-negatív dolgok összeírása...stb. Néha ez sem segít. Nem tudunk dönteni...

Ő sem tud. Akar is engem, és ami egy normális kapcsolattal jár, meg jó a szabadság is. Tény, hogy nehéz a döntés. Én azt is tudom, hogy szeret engem. Nem kell neki más nő. Lehet, hogy ez egy illúzió, amiben ringatom magam, de ha mást akart volna már megkaphatta volna. Mondja, hogy nincs más. És én -lehet, hogy naiv módon-, de hiszek neki. Mindig hittem neki. Meg sem fordult a fejemben, hogy ő máshol van, mást csinál, mint amit mondott nekem. Ez most sincs másképp, pedig meg sem tudnám...

Nehéz nekem ez a bizonytalanság. Az, hogy nem tudom, hogy akar-e engem?! Vagy csak szépen lassan azt éri el, hogy kiszeressek belőle...és hopp, már nem is Ő a gonosz, aki otthagyott. Még várok Rá. Mert még úgy érzem megéri. Nekem. Azt is tudom, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen, de nem is ez a cél. Hanem, hogy felépítsünk megint együtt egy kapcsolatot, amiben mindkettőnknek van elég tér.
Legtöbbször Ő keres engem. Én igyekszem nem a nyakán lógni, sms-ekkel bombázni, hívogatni, mert tudom, hogy ha másért nem, ezért biztos megutálna. Az, hogy keres, az az egyetlen jele annak, hogy érez még valamit. Mert az ember miért akarná olyannal tölteni az idejét, akit nem szeret?!
Na ez lehet, hogy csak szánalmas eszmefuttatás, és csak unalom ellen van velem, de úgy gondolom, hogy Ő nem az a típus. Talán már kezdi levetkőzni ezt a bólogató figurát és megmondja, ha valami nem tetszik neki. Tudom, hogy Ő sem tudja, hogy mit akar... Most egy darabig ez lesz az állandóság, hogy ilyen se vele-se nélküle stílusban nyomjuk...de az biztos, hogy én ezt sokáig nem fogom bírni. Talán a kis gördülő sávban kiválaszthatnám, hogy "bonyolult kapcsolatban vele:"...azt hiszem ezt, az ilyen esetekre találták ki.
De nekem kell az állandóság. A tudat, hogy az akivel vagyok szeret engem, és számíthatok rá. Hogy nem fontosabbak a barátok, mint én. Értékelem a haverságot, ezzel semmi baj sincs, csak nehéz azt elviselni, hogy egy barát dolga, problémája fontosabb legyen, mint a társé...
Neki most a Z. és köztem kell (szimbolikusan) választania, és félek, hogy én kerülök ki vesztesként... :(

Ha így lesz, akkor megérdemlik egymást. :)
Majd kihorgásznak együtt egy nagy tervet a jövőjükre nézve...

Ma voltam először dolgozni a szabadságom óta. Gyorsan elrepült a nap, nem unatkoztam. :) Hétvége van, tombolnak az emberek...
A szabadság jól telt, gyorsan, de eseménydúsan. Kicsit több strandolást terveztem, de azért az egyedül uncsi. Viszont meglátogattuk anyáékat, és Odin majd kiugrott a szőréből, hogy a kertben rohangálhat. Imád otthon lenni nálunk. :)
Kiderült az is, hogy öcsém havonta pár napot a fősuli miatt nálam tölt majd. Ez egy kis változás lesz, kíváncsian várom az összecsiszolódást. :)

Zűrzavar

A férfiakon nem lehet kiigazodni! Akinek van mersze, az megcáfolhat, de úgysem fog ez előfordulni. Teljesen más nyelvet beszélünk mi nők, mint ők. Kellene egy külön értelmező kéziszótár, amiből le lehetne fordítani, hogy mit is szeretnének. Ezzel már sokan próbálkoztak tudom, de én olyanra gondoltam, amit nem poénkodnak el a végére...

Szerintem nők milliói, köztük én is, nem sajnálnák rá a pénzt és napok alatt megdöntené az eladási statisztikát. Mert mit jelent az, hogy "szégyenlem magam"?! Nálam azt, hogy "bocs, hülye voltam. Megbántam, amit tettem." Mert, nézetem szerint, ha valamit igaz meggyőződésből csinálok, ha én tényleg úgy látom/érzem/tudom, hogy az jó lesz, akkor nem szégyenkezem miatta. Vagy maximum akkor, ha régen még úgy gondoltam, hogy helyes amit teszek, de mára rájöttem, hogy mekkora egy marha voltam. Talán akkor, talán akkor szégyenkeznék.
És miért is szégyenkeznék?! Mindenét, amit valaki ellen elkövettem. A szégyenkezés nem ugyanaz, mint a bocsánat kérés. Nagyon nem. Csak szimplán rájöttem, hogy mit tettem, és sajnálom az illetőt, akivel azt tettem. De ennyi és nem több. Nincs mögötte más tartalom... tényleg nincs?

Na ilyenkor kellene az a nyavalyás szótár!! Mert mi nők, képesek vagyunk minden kis mondatot darabokra kapni és elemezgetni, hogy biztos ezt így meg úgy gondolta... Hajlamosak vagyunk a semmibe is belelátni valamit. Én igyekszem ezeket levetkőzni, főként azért, mert szeretek két lábbal a földön járni és nem ringatni magam álmokban. Főleg nem lehetetlen álmokban.

Élek a valóságban és abban is vagyok boldog.

Már régóta terveztem, hogy kellene nyelvet tanulnom, mert eléggé kilátástalan a helyzetem így. Találtam is egy nyelviskolát, és csütörtökön már megyek is a tanfolyamra. Mire várjak?! Nincs kihez alkalmazkodni, nincs kinek az engedélyét kérnem. Hát belevágok. :)

Most jöttem meg a tornáról. Jól esett a mozgás. Kicsit kiestem a gyakorlatból, de majd összekapom magam.

Tegnap összehoztuk a K. kiskutyusát az Odinnal. Még nagyon pirinyó a kis Sunny, de jól elvoltak Odival. Kicsit féltem, hogy miként fog reagálni Odin az olyan kicsi kutyusra, mint a Sunny, de nagyon jól viselkedett. Ő volt a felnőtt, és óvatosan játszottak csak. Mi meg jól elbeszélgettünk a K.val és repült az idő. Így egész délután nem is volt gond a kutyával, csak aludt az ágy alatt a hűvös parkettán. :)

Holnap este jönnek a jányok és tartunk egy hatalmas csajbulit nálam :) Lassan eltelik a szabadság, így minden napot ki kell használnom... Megyek is. :)

Az Igazi

Kire is mondjuk, hogy Ő az Igazi?! Egyáltalán létezik Igazi?

Én mindig úgy gondoltam, hogy van Igazi. Valahol él egy ember, akit nekünk teremtettek. Aki olyan, mint én...csak férfiben. Aki ugyanúgy szereti az édességeket, a kutyákat, ugyanazokon a poénokon nevet...mint én. Sokáig nem foglalkoztam ezzel az "Igazi kérdéskörrel", mert nem volt fontos. Mert, ha az ember mellett ott van az Igazi nem érzi, hogy kellene ezzel a kérdéssel foglalkoznia. Teljesen természetes dolog. Ő ott van és ez így természetes. Ha nincs már meg, szenvedsz, mint egy kivert kutya és nélküle fél embernek érzed magad, de no pánik...ebből a külvilágnak észrevenni semmit sem szabad! Neki pedig pláne.Mi lesz, ha ezt mind megtudja. Ha tényleg nem szeret, úgyse érdekli, de ha mégis...nehogy már szánalomból jöjjön vissza! Inkább szenvedek magamban...

Mostanában nincs meg az Igazi...csak távolról figyelem, néha kapok pár percet és ennyi volt. Szerintem igenis kell harcolni azért, akit szeretünk. Még, ha ez nem egy római hadjárat, hanem csak egy egyszemélyes lovas indián támadás, akkor is. Néha a legjobb technika a várakozás. De ki tudja eldönteni, hogy mi lenne jó?! Persze sok "tanácsadó" van, aki mind tudja, hogy mi lenne a helyes. Van, aki lebeszél, van, aki sosem csüggedve bátorít. Te meg döntsd el, hogy melyiket választod.
Én azt a taktikát választottam, hogy hagyom magam sodródni az árral. Semmit nem erőltetve, élvezem a szabadság minden előnyét és hátrányát. Aztán ki tudja, hogy jól döntöttem-e, de már ez így marad. Hiszek a végzetben. Hiszem, hogy ha valaminek meg kell történnie, az meg is fog. Ha meg kell törnie a jégnek, meg fog majd...addig viszont tök feleslegesen püfölöm egy jégcsákánnyal. Nem minden az erő! Kell ész is. :) Na meg nagy adag türelem.

Néha elbizonytalanodom, hogy van-e ennek értelme?! Jó-e ez így?! Még nem érzem azt, hogy "nem érzek már semmit", és ez jó! :) Sokszor abban is bizonytalan vagyok, hogy szeretem-e még?! Akarom-e Őt még?! De aztán elemi erővel rám tör a hiánya és rájövök, hogy mekkora egy hülye vagyok. Mert kezem-lábam kéne törnöm érte, hogy visszaszerezzem, ehelyett én semmit nem teszek. Nem tudom, hogy mennyire jött ez le azoknak, akik nem ismerik Őt személyesen, de Ő egy nagyszerű pasi. És ebben a "nagyszerű"-ben benne van MINDEN. Nekem Ő kell, nem más. Még arról, akiről úgy gondoltam, hogy "pótolhatja" Őt, még róla is az derült ki, hogy csak ideig-óráig érdekes. Biztos sok érdekes, jóképű és fehér lovat tartó hapsi rohangál a városban, nekem mégsem kell más. Biztos velem van a baj...

Azért nem ezen rágódom egész napokat, csak néha, mint most is, elgondolkodom rajta, hogy jól csinálom-e, ha nem csinálok semmit?! :) Ez így elég furi, de úgyis értitek.

Csütörtökön fővárosi kirándulást tettem, és lencsevégre kaptam az Agyaghadsereget. Igaz, hogy csak másolatok voltak, de gyönyörűek. Mindenkinek meg kellene néznie. :) Egy kicsit kirándultam, várost néztem, de annyira nem jött be ez a Pesti lét. Egy darabig most megint nem megyek. Viszont vannak pesti ismerőseim akikkel kisütöttük, hogy elmegyünk októberben valahova, ahol mindenki jól kifújhatja magát és rendezünk egy csajos hétvégét. Csak mi, négyen. :)
Pénteken a csapattal sütögettünk, egy kis light szalonna, sok sütivel lefojtva... nem is volt jobb program. :) Most szabadságon vagyok, de már hiányoztak az emberek..na meg a pletykák :) Viszont itthon béke van és nyugalom, vásárlók óne...:) Egy halom filmet megnéztem már, legújabb kedvenc: Őrült, dilis szerelem. Hatalmas. Nézzétek meg!!

...Oltani.

Nem vagyunk rá felkészülve, hogy valami rossz dolog is történhet. Én sem voltam. Amúgy is elég pozitív szemléletű vagyok...

Megtanultam azt is, hogy MINDIG kell lenni egy B tervnek. Akkor is, ha úgy érezzük, hogy az A terv tökéletesen működőképes. Akkor is!!
Mert, ha nincs B terv nem tudunk oltani, csak toporzékolunk és jajgatunk. Teljesen biztonságban éreztem magam a kis világomban, amit úgy éreztem tökéletesen van összerakva. Azokkal az elemekkel jó, amik vannak benne. Nem gondoltam, hogy bármelyiket is le kellene cserélnem. Ez volt az én világom. Az övé nem ilyen volt. Nem volt teljes, nem volt elégedett... Azóta talán Ő is átértékelte, helyretette magában a dolgokat. De még mindig nem hiszem, hogy elégedett a kis világával. Viszont nagyon fontos, hogy eldöntse, hogy mit is akar. 

Nálam életbe lépett a B terv. Ugyan kicsit toporzékoltam az elején, de így két hónap után úgy érzem most már túl vagyok a nehezén. Az ember sok mindent kibír és emelt fővel viseli a vereséget. Sokan mondják, hogy alig látszott rajtam a lelki válságom... Miért kellene erről mindenkinek tudnia?! Én amúgy sem szeretem, ha nagyon belém látnak. Csak keveseknek engedem meg. Pont ezért fáj, ha azoknak, akiket odaengedek egy idő után már nem kell az, ami Én vagyok.

Most jutottam el arra a pontra, hogy nincs értelme tovább várnom. Már nem várok Rá. Ha a sors úgy akarja, hogy összesodródjunk, akkor részemről jó, de ha nem, akkor ideje tovább lépni. Úgy érzem én bebizonyítottam azt, hogy szeretem. Ha eddig nem tudta volna. Most már neki kell bizonyítani. Feltéve, ha akar...És ez itt a kérdés?! Érez még valamit, amire építhetünk...vagy már csak hamu van...?!

Oltani...

“Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy… Csak nem “biztonságban” élni. Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: “Itt van.” S oltani és védekezni.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Az élet ritmusáról)

 

Érzések

Az érzelmek fura, kiszámíthatatlan, megfoghatatlan dolgok. Egyik percben még boldog vagy a másikban már szomorú. Egy örök hullámzás ez, de olyan pillanat talán nincs is az életünkben, amikor nem érzünk semmit. Mert minden mindennel összefügg...

Most én is kicsit össze vagyok kuszálódva, mert ahelyett, hogy távolabb kerülnénk egymástól...nem éppen ezt érzem. Ahelyett, hogy ritkulnak a találkozásaink, inkább sűrűsödnek, és ilyenkor jól érzem magam Vele. Nem áltatom már magam, nem bízom semmiben. Ez így izgalmas, várakozással teli és rapszodikus. De úgy érzem mi ilyenek vagyunk. Most így jó. Nekem. Ő nem beszél erről, nem tudom, hogy mit gondol. Majd, ha elérkezett az ideje úgyis szól, hogy üljünk le megbeszélni. Vagy szó nélkül változtat. De észre fogom venni. Jelen pillanatban csak élvezem  nyarat, és igyekszem nem gondolni arra, hogy 3 nap múlva már az esküvőnkön lennénk... Már megbékéltem a helyzettel, de így, hogy közeledik szeptember 3.-a azért egyre többször eszembe jut, hogy már totál esküvőlázban égnék. :) Egyedül a csodálatos menyasszonyi ruhámat bánom...de nagyon. :(

Még nincs itt az ideje. Mert mindennek megvan a maga ideje, de ez még nem a mi időnk. Még meg kell vívnunk ezt a csatát egymásért...és vagy sikerül vagy nem, de bárhogy alakul az úgy lesz a jó.
A szerelem?! Én is azt hittem, hogy az az igazi szerelem, amikor kalapál a szived, ha meglátod. Elpirulsz, ha rád néz... De rájöttem, hogy ez csak a felszín. Mikor elment úgy gondoltam, hogy majd szépen "kiszeretek" Belőle és kész, jön más. Viszont nem így megy ez. Mert nap mint nap hiányoznak a szavai, a szemei, az érintése...és nem halványodik az érzés, bármennyire is akarom én elnyomni. Talán ez az igazi szerelem. De ez sem biztos...
Nem is hiszem, hogy minden érzésre kell egy szót találnunk. Mert hiába mondom én valamire rá, hogy ez szerelem, ez bánat, ez öröm... honnan tudhatom, hogy tényleg az, és csak az, nem más...?!

Miért kell minden érzést szavakba tölteni?! Csak hagyni kell, hogy érezzük és kész...

Az utolsó nap

Végre Szabadsáááág!!! :)
Már éppen itt volt az ideje, hogy elmenjek egy kis szabadságra, mert már kezdtem besokkolni. Alapvetően szeretem a munkám, de néha nagyon kiborító egész nap mások nyűgjét hallgatni. Végülis mehettem volna pszichológusnak is...de nem mentem. Lehet, hogy ugyanitt tartanék, maximum több latin szót ismernék. :)

Most viszont nem megyek több mint egy hetet. Hogy mivel fogom tölteni a szabadságomat nem tudom még, de terveim vannak. Holnap egész nap pihenni fogok, lustálkodom, Odinnal sétálok. Terveztem még, hogy meg néznem az agyaghadsereget, amit a VAM-ban állítanak ki még pár napig. Már korábban el akartam menni, de nem mentünk, most úgy gondoltam, hogy elmegyek egyedül. Még régen vettem Neki egy Csing-et ajándékba. Akkor nagyon örült neki, most valószínűleg az is ott van a dobozában elzárva...
Tervbe van még egy siófoki túra és szalonnasütés is...majd meglátjuk mi jön össze belőle :) És nem utolsó sorban még haza is kell mennem, mert anyukámnak nemrég volt a szülinapja. Sütök neki majd finom tortát. :) Szóval nem fogok unatkozni.

Ma egy nyugodt hétfőre számítottam, ellenben egy idegbajos bandát kaptam. Nem értem, hogy a szülők miért most élednek fel, mikor 2 nap múlva iskola?! Eddig nem néztek naptárra?!
Tegnap este felhívott S., hogy egy nagy adag csokival érkezik ma, és láss csodát megérkezett. :) Csokit is hozott, ő kapott cserébe új cuccokat, mindenki boldog volt. :)
Apukám is befutott, ő egy kosárnyi almát hozott nekem, a finomabb zöldebb fajtából.
Mire egyik rokon-barát elment megérkeztek a "majdnem rokonaim". Pont szünetre mentem volna, így legalább velük is tudtam pár szót váltani.
Olyan gyorsan elment a nap, hogy már este is volt egy pillanat alatt. Elfáradtam, de nem vészes, viszont holnap nem kell dolgoznom menni, tudok tovább aludni...

Igyekszem kipihenni magam. Jó lenne elutazni is valahova...de nem egyedül. :( Csak hát kivel?!

Lassan elmúlik ez is...

...elmúlik a nyár. Pedig még nem akarom. Nagyon nem.

A két véglet között változott ez a nyár. Voltam nagyon lent és nagyon fent. Most nem taglalnám melyikből volt több, mert még így is az jönne ki, hogy több jó dolog volt, mint rossz. :) De lassan elmúlik. Nem egészen ilyennek képzeltem, de el kell fogadni a változást. És legfőképpen alkalmazkodni kell hozzá...
...kicsit elkalandoztam...és elfelejtettem mit akartam ebből kihozni, de majd még lehet, hogy visszatérek rá...

Tegnap este átjött R. és iszogattunk egy kicsit, persze egész nap dolgoztam, de ez már nekem meg se kottyan. Benne volt a mehetnék és a bugi a lábamba, így elmentünk egy nyitóbuliba. Hát nézetem szerint mind a zenei, mind emberi téren a felhozatal elég siralmas volt. De elegendő mennyiségű piával ezt is túl tudtuk élni. Hajnali 3 körül kerültem ágyba, ma úgy néztem ki, mint egy zombi. :) De nem érdekelt. Én jól éreztem magam. Sikerült elüldöznünk két pasit cirka 5 perc alatt, szóval jó statisztikát zártunk :)

Viszont tegnap reggel nagyon jól ébredtem. Olyan szépet álmodtam...de, ha leírom, akkor soha nem fog valóra válni...bár végülis, már nincs vesztenivalóm. Természetesen Vele voltam álmomban. Itthon voltunk a lakásban, bohóckodtunk, főztünk és minden jobb volt, mint rég. Másképpen éreztem magam, de megfogalmazni nem tudom, hogy mitől volt más. Olyan új és izgalmas volt, de mégis ismerős és természetes. Reggel arra ébredtem, hogy mellettem van, de mikor kinyitottam a szemem szertefoszlott... Nem volt ott. Csak én álmodtam, ahogy érzem, hogy álmában hozzám bújik, és a levegőt is egy ütembe vesszük...

Szép volt. 

Ez már megalapozta a kedvemet és még az embereket sem tudtam annyira utálni, pedig hétvége is volt. :) Egész nap az álmom járt a fejemben...meg kellene valósítanom Vele...csak nem tudom, hogy akarja-e...

Most vasárnap este van, itt ülök egyedül a kanapén és úgy érzem magam, mint akit kimostak. Egyszerre vagyok fáradt, de éber és magányosan boldog. Lehet, hogy a mostanában magamhoz vett több alkohol okozza, de lassan beszámíthatatlan leszek. Gyorsan kell keresnek valakit, aki rendbe szedi az életem. 

Már csak a holnapot kell kibekkelnem és elmehetek a jól megérdemelt szabadságomra. Ma bejelentkezett S.,hogy bérelt egy utánfutót és holnap annyi csokit fog hozni nekem, mert kárpótolni akar a múltkoriért. Leadtam a rendelést, remélem ideér. :) Mi kell még?! 

Homályos

Minden olyan homályos...és még nem is ittam semmit :)
Tegnap jól kitaláltuk, hogy ma este lemegyünk Siófokra és bulizunk egyet, holnap úgy sem kell dolgozni. Kicsit félve képzeltem el a mutatványt, a múltkori eset még élénken él bennem. Illetve nem is az eset, hanem a másnaposság érzése. :) Mert, hogy mi esett, az elég homályos. Többek közt ez is.
Végül is nem mentünk le, mert a meleg és egyesek hülyeségei kiszívták az erőnket. De legalább nem kell aggódnom amiatt, hogy hogyan jutok haza. Majd bepótoljuk, úgyis lesz még valami záró party...

Holnap végre egy szabadnap, amit itthon tölthetek el nyugalomban és melegben. Délutáni programként egy könnyed főzést hozok össze, mert mióta Ő elment maximum a rántotta készítés volt az, ami miatt igénybe vettem a tűzhelyet. De holnap egy fenséges lakomát rittyentek össze, és jól telekajálom magam. Ez is egy, az élet apró örömeiből. :)
Szeretek főzni. Sütni ugyan jobban, mivel rettentő édes szájú vagyok. Emlékszem még az  első időkben csak sült virslit és rántottát ettünk éjjel-nappal, mert azt tudtam csinálni. Aztán ráéreztem az ízére és jó volt olyannak főzni, aki szeret enni. Nem volt soha nyűg, hogy órákat töltsek el a konyhába, ha hazajött és örömmel megette. Van az a mondás, hogy a férfi szívéhez, a gyomrán vezet az út... hát ez egy baromság... nekem mindig mondta, hogy "húúú, most már olyan jól tudsz főzni, hogy elveszlek..." :) hát, aki olvas, az tudja, hogy ez nem jött össze. Van még mit csiszolni a főzőtudományomon. De nem baj, mindig kell fejlődni!
Mire megtanultam normális kajákat főzni, rá kellett ébrednem, hogy már nincs ki megegye. Mire eljutottam odáig, hogy megfeleljek az igényeinek rájött, hogy Neki más kell. Ez egy örök körforgás.

Most is úgy érzem, hogy játszik velem. Hív, ha kellek, lepattint, ha nem. Nem hiszem, hogy tudatosan csinálja. Viszont, ami a meglepő, hogy nem zavar. Mellette élhetem az életem, és én is csak akkor hívom, ha nekem van Rá szükségem. Ha nem akarok Vele találkozni, akkor nem kell. Nincs kötöttség, nincs megfelelés. Csak élvezem az együtt töltött időt, és ennyi. Nem mondom, hogy nem fáj,ami történt. Mert fáj. De a lehető legtöbbet hozom ki az adott pillanatból és ez engem boldoggá tesz. Sokkal értékesebbek ezek a percek, mint mikor mindketten otthon voltunk és Ő számítógépezett és olvastam. Csak voltunk egymás mellett. Most, ha együtt töltjük az időnket, az nem azért van, mert egy fedél alatt lakunk. Hanem, mert jó együtt.

És ebbe nem kell belegondolni semmit. Nem azért van ez így, mert én mindenáron kapaszkodok belé, és nem engedem el. Hanem, mert most olyan dolgokat csinálhatunk, ami jól esik nekünk... 

Érzés

" Nem kérés Te vagy minden, amit kérnék...tőled kell az a jó mi érhet engem..."

Azt mondta, hogy nekem csak az "érzés" hiányzik, nem Ő. Ez egy oltári nagy baromság. Ilyet is csak egy férfi tud mondani. Már had döntsem el én, hogy mi vagy ki hiányzik nekem. Nem hiszem, hogy az "érzés" ki tudja nekem öntözni a kávét reggelente a pultra, vagy szanaszét hagyja a zoknijait. Mert ha ezt meg tudná csinálni, akkor tényleg az érzés hiányozna. De ezeket csak egy ember tudja megcsinálni. És az emberek közül sem mindenki. :)  Csak Ő. Ebből az egyszerű gondolatmenetből leszűrtem, hogy józan paraszti ésszel is Ő hiányzik nekem, nem az "érzés". 

Hiányzik a bőre illata, a szemei, az ölelése. Az, ahogy rám néz. És az, ahogy beszél hozzám, még akkor is, ha tök hülyeségeket beszél. Látom a nagy bizonytalanságot a fejében, a tetteiben. De hagyom, had tegye azt, ami jó neki. Mert ez a lényeg. Ha szeretsz valakit, elengeded, ha belepusztulsz is. Mert Ő ezt akarja. Nem ellenkezel, csak hagyod, hogy eltávolodjon tőled az, aki minden volt neked. 

Ott maradsz egyedül és azon töprengsz mit szúrtál el... Kis idő múltán rájössz, hogy mi mindent kellett volna másképp csinálni, de utólag könnyű okosnak lenni. Sajnos nem mindenki kap új esélyt. De legbelül bízol. 

Én is bízok még. Nem tudom miben, de bízom, hogy jobb lesz majd...Vele vagy mással, de jobb lesz.

Az egyik kollégám azt mondta, hogy pánikoljak, mert minden városban minimum 4-5 olyan férfi van, aki hozzám való, csak én pont Őt választottam ki, viszont a többiek még ott várnak... Érdekes megközelítés. Szerinte csak összecsiszolódás kérdése. Hát ez az! Mi Vele nem csiszolódtunk össze, csak jött és volt és jó volt. Teljesen természetes, csiszolódásmentes. Nem vesztünk össze azon, hogy ki hol nyomja ki a tubusból a fogkrémet, pedig Ő középen :)  Nem akartam megváltoztatni, csak szeretni akartam...

Végül is már mindegy. Nem hagyja. :(

Tündértánc

„A szerelem kimeríthetetlen forrás. Határos a csodával, ha nem a csoda maga. Változatossága és színei vetekszenek a csillagok számával. Hasonlít a tengerhez; szépséget és fájdalmat bőven mér. A lélek fájdalmától ne féljetek. A kín elhamvad lassan, akár a tűzrakás. Amikor elfoszlik a füstje is, meglátjátok: elvezetett valahová, megerősödtetek.”

Tündértánc

 

Én megerősödtem. Már nem fájok. A kezdeti elkeseredettség és búbánat elmúlt, legyőztem. Olyan könnyű leírni, hogy "mindennek oka van és majd hú de jó lesz, ha egyszer lesz...", de ez azért nem ilyen egyszerű. Még nem látom tisztán az okokat, de azt tudom, hogy nem törölném ki az életemből ezt az időszakot. Mert sok mindent tanultam magamról, az életemről, a szerelemről, Róla... Már értem milyen az, amikor azt mondják, hogy a boldogságért meg kell szenvedni. Nekem nem kellett soha. Csak jött és élveztem, ha vége lett mindig úgy történt, hogy nem fájt nagyon. Nem úgy, mint ez a mostani. 

Ez piszkosul fájt. De arra is rájöttem, hogy jól bírom a fájdalmat. :) Már nem fáj. Csak élvezem a magammal töltött időt..és ez furán hangzik, de sokkal jobban megismertem magam. Most, hogy nem kell senkinek megfelelni, olyan dolgokat tenni, amikhez nincs kedvem...teljesen felszabadultam.

Vasárnap például lementem Agárdra fürdeni, egyedül. És jó volt. Máskor soha nem fordult volna meg a fejemben az, hogy egyedül is jó lehet egy strandolás. Nem is mentem volna el. Pedig határozottan üdítő érzés. :)

Mindig úgy gondoltam, hogy az tart össze egy "családot", ha vannak közös programok, együtt mennek vásárolni, kirándulni. De rá kellett jönnöm arra, hogy nem, nem ez tartja össze a családot, mert amit én családnak hittem ettől (is) esett szét. Kellenek a saját programok, a kis titkok. Nem kell hozzánőni a másikhoz, mert csak behálózzuk és megfolytjuk. Mire szólni tudna, addigra már késő. 

Mindenkinek kellene egy tündér. Egy tündér, aki megsúgja, hogy mi a tényleg jó döntés, még akkor is rá kellene hallgatnunk, amikor az amit súg, nem éppen elfogadható a számunkra. De vezetne minket a helyes úton. Én elég gyakran letévedtem erről az útról és sokszor voltam túl akaratos és makacs. Akkor jól jött volna egy tündér... 

Ha párszor a fejemre koppintott volna most nem tartanék itt. Ami jó is lenne, meg nem is... Azt hiszem ezen még gondolkozom. :) 

Nem muszály

Olyan jól esik az embernek egy napot úgy eltöltenie, hogy nem foglalkozik semmivel, csak élvezi a történéseket. Nem görcsöl, nem akaratoskodik...

Nekem ma ilyen napom volt. És köszönöm. Jó volt elengedni magam, a pillanatnak élni. Elég meleg volt és lementünk Vele fürdeni a Balatonra. Az odaút is kalandos volt, mert jó nagyot kellett kerülni egy baleset miatt, amiben remélem 20.-a alkalmából nem halt meg senki. Teljesen felszabadultam, jó volt a víz, ettünk hekket...pedig én nem vagyok nagy halevő, sokat beszélgettünk. Jól éreztem magam. Nem is tudom leírni szavakkal, hogy milyen érzés volt, de teljesen elszálltak a gondok, amik nyomasztottak. Nem görcsöltem semmin, csak szívtam magamba a napfényt és az illatát. Hazafelé a leengedett ablaknál lobogott a hajam, néztem az arcát és úgy láttam, hogy Ő is élvezte. Egy szép nap volt...

Tudom, hogy majd egyszer fájni fog, de ma nem akarok ezen rágódni. Nehéz tőlem elszakadnia- azt mondta...nekem sem könnyebb. De egyszer majd sikerül talán...ez egy lassú folyamat vége lesz. Míg tart ez a folyamat, addig "kiszívom" belőle az összes energiát és boldogságot, amit kaphatok Tőle. Már csak ez maradt, de ez is több, mint a semmi. Az ilyen napokért érdemes élni, ezekről a pillanatokról írtam a múltkor is. Ezeket nem szabad soha elfelejteni és olyan természetesnek venni. Mert nem természetes. Csak akkor tudjuk meg, hogy mennyit érnek, ha már úgy kell összevadásznunk a szép perceket...

Nekem ma nem kellett vadászni, jöttek maguktól.
Még egyszer köszönöm. :)

"szekrényellek" 

Nehezen megy...

...kibírni egy hetet nélküle. Valahogy olyan fura érzésem van. Az elején egyszerűen majdnem belehaltam a gondolatba, hogy nem kellek neki. Aztán beleéltem magam, hogy mindennek vége, és most megint érzem, hogy valami nem kóser. Nem tudom megmondani, hogy mi, de érzek valami eddig ismeretlent.
Hiába próbálom a gondolataimat másfelé terelni, több időt tölteni a barátaimmal mégsem teljes az életem. Valami hiányzik. Mikor néha találkozunk érzem rajta, hogy folyamatosan változik. Nem tudom ugyan merre, de mindig van benne valami nyugtalanító...
Tudom, hogy egyáltalán nem kellene találkoznunk, de ezt egyikőnk sem akarná, és nem is hiszem, hogy el tudnánk viselni.
Már teljesen másképp tekintek Rá. Érettebb és felnőttebb lett. Mindig meggondolt volt, de most már néha (szerintem) túl is gondolja a dolgokat. Mindig biztosra megy. Magabiztos lett, pedig régebben nem volt túl határozott. Sokat változott, előnyére.
Tudom, senki sem tökéletes. Én sem vagyok az. Keresem a helyem, élvezem az életem, legalábbis igyekszem. Mostanában megint sok pozitív dolog ér, és ennek örülni kell. Helyreraktam magamban a dolgaimat, hogy mit szeretnék, kivel és hogyan.
Rájöttem, hogy az ember igazán csak saját magára számíthat. Mert a mély gödrökből nekünk kell kimászni, még akkoris, ha valaki segítő kezet nyújt. Belül kell elrendezni a szétszóródott darabokat... és újra összerendezni egy új rendszer szerint. Nekem eddig volt rendszerem, mára eltűnt a rendszeresség az életemből. És ez jó. Az egyetlen állandó dolog Odin, de őt nem adom. :) Viszont kibékültem önmagammal, tisztában vagyok a hibáimmal, de még így is elég szerethető vagyok....remélem :) Jön majd valaki, aki így szeret,a hibáimmal együtt és tényleg nem tud élni nélkülem.
Mert ez a két hónap ráébresztett arra is, hogy Ő tud élni nélkülem, ergo nem szeretett annyira, amennyire kellett volna. És én is tudok élni nélküle. Nehezen, de tudok, megerőszakoltam magam és azért sem hagyom, hogy bárki miatt is idegbajt kapjak. Ennyire egyszerű az egész. Nem kell túlkombinálni. A mi helyzetünk tiszta, részemről legalábbis. Tisztába kerültem a saját érzéseimmel is, jó kis lecke volt. De megtanultam.
Várom a vizsgát...

„Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.
És tanulsz, és tanulsz
Minden búcsúzással tanulsz.”

/ Veronica A. Shoffstall /

Hullócsillagok

Már dög fáradt vagyok. Gyakorlatilag azt sem tudom megmondani, hogy mikor pihentem ki magam normálisan. A munkanapjaim között 1 szabadnap árválkodik, amikor  jutna időm a pihenésre a semmittevésre. Amit egyszer -olyan régnek tűnik- nagyon jól tudtam csinálni. Egész nap heverésztem, filmet néztem, chipszet ettem sörrel...na jah...akkor még volt kivel. Mostanában semmi örömömet nem lelem az ágyamba. Pedig jó kis ágy. :) Ebbe az egy napba kell belezsúfolnom az összes tevékenységemet.

Kedden sem volt ez másképp. Végre egy kicsit tovább tudtam aludni, de 10:43-kor A. telefonjára ébredtem. Persze a téma a hétfő este lett volna, de sajnos semmi mondanivalóm nem volt. Én élveztem minden együtt töltött pillanatot, és ennyi. Kevéssel is beérem..vesztemre. Viszont éreztem valami "furát" rajta, amit eddig nem... És ez nyugtalanít...

Végre rávettem magam, hogy elmenjek tornázni, ami most már ingyenes, csak el kell járni. Amikor elkezdtem hajtott a vágy, hogy a "nagy napon" majd hű, de szép legyek, vékony, izmos...ne ilyen pudingtestű. Ezért miatta és magam miatt is volt értelme a sanyargatásnak. A nyáron ellinkeskedtem a dolgot, de most újult erővel vágok bele a testmozgásba, sőt hiányzott is már. Persze az indok már változott azóta, de nem mondok le a tornáról. Valakinek még kell, hogy tetszek. Nem hagyhatom el magam.
Amúgy is az utóbbi időben fogytam pár kilót, mert régen többet főztem, nagyokat ettünk...de az elmúlt 2 hónapban talán kettő alkalommal kapcsoltam be a tűzhelyet. Nem szeretek egyedül enni, így gyakorlatilag csak a munkahelyemen étkezem. Nem is rossz fogyókúra, mindenkinek csak ajánlani tudom. Egy kis lelki összeomlás és hullanak is a kilók...nem kell fogyasztószer.
Persze torna után beugrottunk egy kis turkálásra, de semmi értelmeset nem leltünk, viszont olcsón megúsztuk.
Hazaérve Odin már követelte a sétáját, így elmentem vele a tavakhoz. Ott nyugodt szívvel el merem engedni, nem fog kifutni a kocsik elé, max. a vízbe fulladhat bele. Szeretem ott róni a köröket, mert imádom a vizet. Szeretem hallgatni a hangját. Engem megnyugtat.

Nagyon gondolkoztam, hogy le kellene mennem Agárdra fürdeni, mert szép idő volt, csak egy picit fújt a szél. Írtam hát egy sms-t S.-nek, hogy melegítse fel a tavat,mire odaérek. Már fél nyolc volt mire elértem a tóhoz, de megfelelő mennyiségű borral elég meleg lett a víz...ahhoz, hogy beletegyem a lábam, nem az egész testem. Viszont megnéztük a naplementét.

Gyönyörű szép volt. Közben "csobogott" a velencei tó. Jó volt újra látni, szeretek vele beszélgetni. Csak feküdtünk a fűbe és beszélgettünk, közben pedig a hullócsillagokat néztük. Én még életemben nem láttam hullócsillagot. Most pedig láttam hármat is. Szép volt...persze gyorsan kívántam valamit. Jó lenne, ha teljesülne. :)
Éjjel értem haza, de nem bántam, mert egy nagyon tartalmas nap volt mögöttem, amiben semmi erőltetett dolog nem volt. Csak azt csináltam amihez kedvem volt, és olyanokkal voltam, akiket szeretek. Megtaláltam a szép dolgokat, és ez engem boldoggá tett. :)

Túlgondolás

Van, amikor túl sokat gondolunk bele egy mondatba vagy egy tettbe, egy szóba. Pedig csak egyféle jelentése van. De nem tudjuk elfogadni, hogy csak csupán "azt" jelentse. Hanem még hozzákombinálunk ezer féle jelentést, hogy biztos így és így értette... De teljesen felesleges.

Valaki azt mondja a másiknak, hogy szeretlek. A másik azt gondolja, hogy jó úton járok, szerelemmel szeret és csak engem, hű de jó. Közben csak egy szimpla szeretlek, mint embert és jó veled beszélgetni, szeretek veled lenni. De nem kérdezhetsz rá minden egyes alkalomnál, hogy :igen? mennyire és hogyan szeretsz?! Mert tök hülyének fognak tartani...

Mondja, hogy hiányzol. A másik azt gondolja, hogy végre eszébe jutottam és gondol rám, hiányol engem. Hiányzik neki a lényem. Helyette neki hiányzik a hangom, a velem való beszélgetés, a testi kontakt (és itt nem csupán a szexre gondolok). De nem a lelkem, nem ÉN hiányzom neki. Néha kizárná a világot, hogy csak velem legyen, néha nem...ezt is túl lehetne gondolni...kérdés, hogy akarom-e?!

A dolgok nem tudnak egyik pillanatról a másikra megváltozni. Nem tudjuk magunkat meghazudtolni. Nem fordulunk meg a tengelyünk körül, ha valami új helyzet áll elő. Csak alkalmazkodunk, de belül ugyanazok vagyunk... Ugyanaz az ember maradsz, aki szereti, ha cirógatják a hátát, ha megsimogatják az arcát. Egyszerűen nem tudom utálni Őt. Pedig azt kellene. Sokkal egyszerűbb lenne minden. De kell nekem, hogy tudjam jól van és semmi baja. Neki sokszor könnyebb a helyzete, én csak a sötétbe tapogatózom.

Túlgondolom a helyzetünket. Mindig. Feleslegesen. Nem vagyok részese a terveinek. Kész, ennyi. El kell fogadnom.

Végre holnap egy szabadnap, és lemegyek megint Agárdra kikapcsolni. A hétvége alig akart eltelni, semmi extra nem történt, hacsak valakit nem zökkent ki a letargiából az a tény, hogy felbukkant nálunk a Bodolai Szabolcs!! (aki nem ismerné a nagynevű színész palántát, a Jóban rosszban c. szappanoperába játszik)és az életben is fogszabályzós.. :) Rajta kívül még sajnos sok érdekes ember látogatott el hozzánk...
De túléltük...még, ha nehezen is.

Érintő

"Kábán, vakon, részegen futunk át az életen. A félelem hajt, mint a szélvész. A vágyak sorban állnak, vége lesz hamar a bálnak, ó bárcsak érinthetnél...Ne kérd, hogy lassan a testtel, ne súgd, hogy most ne siesd el...Akad, aki érti mit jelent, hogy a húr csak megfeszülve zeng...ó bárcsak érinthetnél..."

Egy érintésben, benne van a szívünk, a lelkünk, a gondolataink. Nem tudunk hazudni. Ha valakit szenvedélyesen megölelünk, nem tudjuk elrejteni a gondolatainkat, érzéseinket. Csak áramlanak, és át kell adnunk magunk nekik...érezni kell. Érezni a pillanatot, ami szép. 

Mert egy csomó szép pillanat van az ember életében, ami felett átsiklunk. Inkább azok maradnak meg, amik fájnak, rosszak. A jón olyan hamar túllépünk, míg a rossz dolgok felett órákig elmorcolódunk. Igyekszem aszerint élni, hogy meglássam a jót, ami lehet egy Balaton parti fagyizás, vagy egy szimpla beszélgetés...vagy egy szó...

Én próbálok pozitív lenni, próbálom, hogy ne látszódjon, hogy mennyire szenvedek. Már nem is tudom mitől szenvedek. Attól, hogy elvesztettem Őt, vagy a magánytól, ami hatalmas. Mikor belépek a lépcsőházba automatikusan felnézek az ablakra, ég-e a villany? ...de mostanában nem ég... Pedig kulcsa van, de nem jön, nem csinál már nekem vacsorát. Már úgy vágyom egy normális étkezésre. Főtt kajával, nem műanyag villával, és nem egyedül. Sosem tudtam egyedül enni, olyan nyomasztó. De úgy érzem erre még várnom kell...sokat.

Tegnap A-val elmentünk este meginni valamit és beszélgetni, éjfél után értem haza. Ma dolgoztam, de nem érdekelt, mert mostanában a mának élek, és nem gondolkodom a holnapon. Igaz, a szemeim majd leragadnak és megígértem magamnak, hogy 10kor aludni fogok, de még mindig fent virrasztok. :) Viszont, ha iszok mindig megszegem a szabályaimat, amit józanul nagyon frankón be tudok tartani. Már ott tartottam, hogy kitörlöm a telefonomból a számát, és akkor nem fogom tudni keresni, hátha jobb lesz. Mert, ha ő nélkülem akar élni, akkor nekem is nélküle kell élnem tovább. Bármennyire nehéz is lesz...

Kibírom.

Elnyomás

Mert szerinte ez ilyen egyszerűen megy. Fogom és leírom, csak így múlt időben. Mert két napja még szerettem, de most már nem. Megszűnt, elmúlt, köddé vált az érzés... Mert én ezt akarom érezni és ez így is működik....na persze.
Ha így lenne sokkal egyszerűbb lenne az életünk. Valamit elhatároznánk és az lenne, nem kellene őrlődni, gondolkozni...
De nem így van. Sajnos vagy nem sajnos. Ezt kell átélni. Majdnem letöröm az ujjaim, hogy ne lépjek kapcsolatba Vele, de bírom, nem érdekel. Mert kemény vagyok. Egyszer majd biztos elmúlik... csak erősen kell akarnom. Mert Ő is ezt teszi: erősen nem akar.

Nem kapálózok, belenyugodtam, élek...Nélküle.

Ma végre szabadnapom van- az egyetlen a héten- és a kutyámmal kirándultunk, Agárdra. Szeret vonatozni, úgyhogy azzal mentünk. Élveztük mindketten. :) Nagyot sétáltunk, hamburgert és palacsintát ettünk, kikapcsolódtam, ő meg kutyálkodott.

Jó kis délután volt...és még nincs vége a napnak. :)

"A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a szerelemtől való félelem már az."

Én félek... Félek, hogy nem tudok majd nélküle élni, hiába igyekszem. Hiába akarom kitörölni minden emlékét, nem megy. Ott motoszkál és motoszkál... De a legszörnyűbb az, hogy Ő nem ezt érzi. Csak éli világát, bulizik, horgászik, csajozik...mert biztos van olyan nőnemű példány,akinek Ő a "prédája"... De, ha igazán akarna mást, már megszerezhette volna.
Ő dönt...én meg csak félek...