Csak pár adatot szeretnék megosztani veletek.
Egyrészt azért mert bár visszahallom innen-onnan, hogy olvassátok a blogot, azért nem gondoltam volna, hogy ennyien. Tudom, hogy más gondolatait sokkal könnyebb elolvasni, mint a sajátunkat megfogalmazni. Én könnyebben írom le az érzéseimet, mint, hogy hangosan kimondjam őket.
Végülis nem tudom ki miért olvassa amit írok, de nem is lényeg.
Ebben a hónapban 369 alkalommal lett megnyitva a blogom. Azt nem tartalmazza a statisztika, hogy hányan kattintották ki 2 percen belül... :) pedig ez lenne a lényeg.
A legolvasottabb bejegyzés a 18.-ai volt, amit 58-szor nyitottatok meg!!!
A 369 alkalomban nincs benne az, hogy én hányszor nyitottam meg, és az is kiderült, hogy 330-an Mo.ról, a többiek pedig külföldről olvasták.
Köszönöm nektek :)
2011. július 31., vasárnap
Nehéz egy hónap...
...volt ez a július. Pedig év elején még minden olyan szépnek tűnt. A dolgok alakultak, voltak terveim, és bizakodva álltam a nyárhoz. Azóta minden megváltozott. Egészen új irányba változtak meg a dolgok, és nem mondom, hogy ez annyira jó, de én hiszem, hogy senki sem véletlenül lép be, és lép ki a másik életéből.
Ezalatt a hónap alatt sok dolgot megtudtam magamról, a barátaimról, Róla. Egy önértékelési gyorstalpalót is elvégeztem, majd meglátjuk mekkora sikerrel. A kezdeti letargiából (mert azért volt,csak nem sokan látták) sikeresen kezdek felépülni. Messze nem vagyok még kész, de igyekszem. Ebben nagyon sokat segítettek az emberek, akiket közelebb engedtem magamhoz, és segített az örök optimizmusom is-ami néha idegesítő,de ha most elhagyna nem tudom mi lenne... Segít, hogy tudok magamon nevetni, de sokat sírtam is. Az elején az elkeseredettség miatt, később a tehetetlenség, most meg már igazából nem is tudom miért...csak néha jól esik. :) De nem érzem magam elkeseredettnek, csak hiányosnak.
Egy darabom elveszett. Elvitte és soha nem fogja már visszahozni. Maradtak az emlékek, és a "mi lett volna, ha később találkozunk..". Mi lett volna?! Nem is lényeg. Mert az eset megesett, és akkor ott szép volt. Így kell megőrizni és minden ellenére nagyon sokat köszönhetek Neki. Még most sem érzem úgy, hogy elvesztettem volna, mert tudom, hogy jól van,és remélem, hogy boldog. De nem érzem már azt sem, hogy mindent odaadnék, hogy visszakaphassam. Nem, ez nincs már. Nem tudom fogok-e akarni valakit ennyire még... Én mindent beleadtam akkor, de már nagyon sok mindent másképp csináltam volna. Persze utólag nagyon könnyű okosnak lenni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire törékenyek a dolgok. Bármennyire is igyekszünk erősnek látszani egy mondat,egy elmaradt érintés porrá zúzhat minket...
És a környezetünkben élőket is. Mert a kutyák okos állatok. Érzékenyek. Mindent tudnak, éreznek, bent látszik a pici gomb szemében a fájdalom. Mert az egyik gazdi elment. Itt hagyta őt is. Alhat a helyén, és nem túrja ki senki. Makacsabb lett, több figyelmet igényel, de többet is ad. Mostantól egy személyben kell lennem neki minden. Csakhogy kettőnk közül mindig Ő volt, aki egy hangosabb szóval tudta jobb belátásra bírni a kelekótya ebet. És Odinka tisztában van vele, hogy én vagyok a gyengébb láncszem. Látom rajta, hogy félősebb lett, jobban bújuk. Utána olvastam és őket is ugyanúgy megviseli az elválás, mint az embereket. De már csak mi maradtunk egymásnak. És ezt tudja ő is...
Viszont az Élet megy tovább, nem szabad szomorkodni. Egy csomó jó dolog is történt velem. És a következő hónap is elég mozgalmasnak ígérkezik. :) Holnap már megyek vissza a taposómalomba, mondjuk nem kívánja a szervezetem, de valamiből meg kell élni. Tegnap eltöltöttem egy kellemes estét itthon, pezsgővel és a Harry Potterrel, utóbbi elég vontatott, előbbi elég bubis volt. De az a pár óra csak az enyém volt. Minden kötöttség és megjátszás nélküli, viszont magányos...
Elmúltak az illúziók... Csak a valóság maradt, és az emlékek.
Ezalatt a hónap alatt sok dolgot megtudtam magamról, a barátaimról, Róla. Egy önértékelési gyorstalpalót is elvégeztem, majd meglátjuk mekkora sikerrel. A kezdeti letargiából (mert azért volt,csak nem sokan látták) sikeresen kezdek felépülni. Messze nem vagyok még kész, de igyekszem. Ebben nagyon sokat segítettek az emberek, akiket közelebb engedtem magamhoz, és segített az örök optimizmusom is-ami néha idegesítő,de ha most elhagyna nem tudom mi lenne... Segít, hogy tudok magamon nevetni, de sokat sírtam is. Az elején az elkeseredettség miatt, később a tehetetlenség, most meg már igazából nem is tudom miért...csak néha jól esik. :) De nem érzem magam elkeseredettnek, csak hiányosnak.
Egy darabom elveszett. Elvitte és soha nem fogja már visszahozni. Maradtak az emlékek, és a "mi lett volna, ha később találkozunk..". Mi lett volna?! Nem is lényeg. Mert az eset megesett, és akkor ott szép volt. Így kell megőrizni és minden ellenére nagyon sokat köszönhetek Neki. Még most sem érzem úgy, hogy elvesztettem volna, mert tudom, hogy jól van,és remélem, hogy boldog. De nem érzem már azt sem, hogy mindent odaadnék, hogy visszakaphassam. Nem, ez nincs már. Nem tudom fogok-e akarni valakit ennyire még... Én mindent beleadtam akkor, de már nagyon sok mindent másképp csináltam volna. Persze utólag nagyon könnyű okosnak lenni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire törékenyek a dolgok. Bármennyire is igyekszünk erősnek látszani egy mondat,egy elmaradt érintés porrá zúzhat minket...
És a környezetünkben élőket is. Mert a kutyák okos állatok. Érzékenyek. Mindent tudnak, éreznek, bent látszik a pici gomb szemében a fájdalom. Mert az egyik gazdi elment. Itt hagyta őt is. Alhat a helyén, és nem túrja ki senki. Makacsabb lett, több figyelmet igényel, de többet is ad. Mostantól egy személyben kell lennem neki minden. Csakhogy kettőnk közül mindig Ő volt, aki egy hangosabb szóval tudta jobb belátásra bírni a kelekótya ebet. És Odinka tisztában van vele, hogy én vagyok a gyengébb láncszem. Látom rajta, hogy félősebb lett, jobban bújuk. Utána olvastam és őket is ugyanúgy megviseli az elválás, mint az embereket. De már csak mi maradtunk egymásnak. És ezt tudja ő is...
Viszont az Élet megy tovább, nem szabad szomorkodni. Egy csomó jó dolog is történt velem. És a következő hónap is elég mozgalmasnak ígérkezik. :) Holnap már megyek vissza a taposómalomba, mondjuk nem kívánja a szervezetem, de valamiből meg kell élni. Tegnap eltöltöttem egy kellemes estét itthon, pezsgővel és a Harry Potterrel, utóbbi elég vontatott, előbbi elég bubis volt. De az a pár óra csak az enyém volt. Minden kötöttség és megjátszás nélküli, viszont magányos...
Elmúltak az illúziók... Csak a valóság maradt, és az emlékek.
2011. július 30., szombat
Szex az exel?!
Először is kezdeném azzal, hogy ez pusztán elméleti síkon tárgyalandó téma.
Természetesen utánaolvastam a rettentő okos netes fórumokon és elképesztő mennyiségű pár szexel egymással szakítás után is. Ez elgondolkodtatott. Végeztem tegnap este egy kis közvélemény kutatást, amiből az jött ki, hogy P. nem szexelt az exével,és ő történetesen férfi egyed. A. viszont többször is véghezvitte ezt a mutatványt, és ő nő. :) Lehet hogy az én ismerőseimmel van a baj, de általában a férfiak kezdeményezik a szakítás utáni szexet. Persze belebonyolódtunk abba, hogy lehet-e érzelmek nélkül szeretkezni valakivel, akit régebben szerelemmel szerettél... egyesek szerint lehelt, mások szerint nem. Általános vélemény az volt, hogy az egyik fél úgyis többet akarna. Lehet, hogy az első időben még jól esik, mert azt hisszük, hogy mégis megtartottuk a másikat, de butaság lenne azt hinni, hogy csupán a testünkkel képesek vagyunk megtartani. És itt megjegyzem legyen akármilyen díjnyertes pamelaanderzon-teste az embernek! :) De van abban valami izgató, hogy akkor kaphatod meg a másikat, amikor már nem a tiéd...
Sok olyan véleményt is hallottam, hogy ez megalázó helyzeteket teremthet, de szerintem ez csak megbeszélés kérdése.
Általánosságban mondható, hogy egy kapcsolat jó szex nélkül halálra van ítélve, de ugye a szex nem minden. Azonban elgondolkodtató, hogy akkor mi sodor vissza egy férfit a nőhöz, akit elhagyott. Vagy fordítva. Pusztán a kémia?! Csak ennyi lenne? Mert akkor itt kezdődik és végződik egy kapcsolat... Az elején is a kémia a lényeg és bumm a dolgok működnek,összejönnek,csiszolódnak,élnek,terveznek...aztán csak úgy hipphopp elmúlik?!
Ő azt mondja engem védett meg azzal, hogy elköltözött, mert úgysem bírtam volna elviselni az "új" életformáját. Ebben van valami. De ezt is lehetett volna mondani, hogy "figyelj, most úgy érzem nekem erre van szükségem, nem tudom meddig fog tartani...ha szeretnéd tűrd,ha nem akkor lépek..." és tudja az ember lánya, hogy mivel áll szemben. Én mindig a tiszta beszéd híve vagyok, bár tény, hogy az utóbbi időben sok elfojtott dolgom volt, de akkor úgy éreztem megéri. Egy kapcsolat attól lesz jó, hogy az ember ad és kap, felemeli a másikat. Ezáltal gyarapszunk,fejlődünk.
Már teljesen más szemmel nézek rá, mint mondjuk két hónapja. Megerősödött, lett saját akarata, kezd öntudatára ébredni, tud nemet mondani. Mindezért "dolgoztam" én 6 éven át, ő pedig saját erejéből 1 hónap alatt elérte. Nem semmi teljesítmény, lehet, hogy hülye vagyok, de ezért megérte. :)
Természetesen utánaolvastam a rettentő okos netes fórumokon és elképesztő mennyiségű pár szexel egymással szakítás után is. Ez elgondolkodtatott. Végeztem tegnap este egy kis közvélemény kutatást, amiből az jött ki, hogy P. nem szexelt az exével,és ő történetesen férfi egyed. A. viszont többször is véghezvitte ezt a mutatványt, és ő nő. :) Lehet hogy az én ismerőseimmel van a baj, de általában a férfiak kezdeményezik a szakítás utáni szexet. Persze belebonyolódtunk abba, hogy lehet-e érzelmek nélkül szeretkezni valakivel, akit régebben szerelemmel szerettél... egyesek szerint lehelt, mások szerint nem. Általános vélemény az volt, hogy az egyik fél úgyis többet akarna. Lehet, hogy az első időben még jól esik, mert azt hisszük, hogy mégis megtartottuk a másikat, de butaság lenne azt hinni, hogy csupán a testünkkel képesek vagyunk megtartani. És itt megjegyzem legyen akármilyen díjnyertes pamelaanderzon-teste az embernek! :) De van abban valami izgató, hogy akkor kaphatod meg a másikat, amikor már nem a tiéd...
Sok olyan véleményt is hallottam, hogy ez megalázó helyzeteket teremthet, de szerintem ez csak megbeszélés kérdése.
Általánosságban mondható, hogy egy kapcsolat jó szex nélkül halálra van ítélve, de ugye a szex nem minden. Azonban elgondolkodtató, hogy akkor mi sodor vissza egy férfit a nőhöz, akit elhagyott. Vagy fordítva. Pusztán a kémia?! Csak ennyi lenne? Mert akkor itt kezdődik és végződik egy kapcsolat... Az elején is a kémia a lényeg és bumm a dolgok működnek,összejönnek,csiszolódnak,élnek,terveznek...aztán csak úgy hipphopp elmúlik?!
Ő azt mondja engem védett meg azzal, hogy elköltözött, mert úgysem bírtam volna elviselni az "új" életformáját. Ebben van valami. De ezt is lehetett volna mondani, hogy "figyelj, most úgy érzem nekem erre van szükségem, nem tudom meddig fog tartani...ha szeretnéd tűrd,ha nem akkor lépek..." és tudja az ember lánya, hogy mivel áll szemben. Én mindig a tiszta beszéd híve vagyok, bár tény, hogy az utóbbi időben sok elfojtott dolgom volt, de akkor úgy éreztem megéri. Egy kapcsolat attól lesz jó, hogy az ember ad és kap, felemeli a másikat. Ezáltal gyarapszunk,fejlődünk.
Már teljesen más szemmel nézek rá, mint mondjuk két hónapja. Megerősödött, lett saját akarata, kezd öntudatára ébredni, tud nemet mondani. Mindezért "dolgoztam" én 6 éven át, ő pedig saját erejéből 1 hónap alatt elérte. Nem semmi teljesítmény, lehet, hogy hülye vagyok, de ezért megérte. :)
2011. július 29., péntek
Az örök Fable...
Szerintem már eldöntötted a szakítást, legfeljebb még halogatnád valameddig. Ilyenkor az tart vissza a borítástól, hogy jaj, mi lesz a másikkal nélkülünk: biztosan megtébolyodik, leugrik a toronyból, holtig agyászra szorul, ágybavizelő, alvajáró lesz, cölibátust fogad. Ehhez képest a különválás valami újnak a kezdetét jelenti, és végül hasznára válik mindenkinek, többnyire. Ezt persze a szakításkor még átkozottul nehéz elhinni.
Egy hét és a péntek
Visszatértem. :)
Frissen, üdén, kipihenten, megérkeztem. Eltöltöttem egy pár napot azzal, hogy meggyógyítottam a lelkem, összeszedtem az okos, és nem okos gondolataimat. Nem mellesleg teljesen kiáztattam a forró vízben a testemet. Az egész hét a regenerálódásról szólt.
Érdekes volt nélküle nyaralni. Az utóbbi időben Ő is olyan volt nekem, mint egy jó kis bőrönd, vittem magammal mindenhova-ha akarta, ha nem. :) Rossz volt látni, hogy a fürdőben az emberek többsége szorongatta a párját, és még azokból is előtört a "jajj,de szeretlek,és csókolózzunk" érzés, akik a hétköznapokban biztos kiborítják egymást...csak hát a fürdőruha, és a meleg víz....csodákra képes. :) Szóval ez egy enyhén feszélyezett az elején, de végülis, ha nekik jó, hát legyen. Emlékszem, mi is szerettünk elmenni fürdőkbe és ilyen csöpögősen andalogni/enyelegni... Na meg a kinti medencék és a szaunák terén se...itt belepirultam :)
Alapvetően nem vagyok egy csuszdázós típus. Eddig nem igazán találtam meg, hogy mi a rosseb a jó abban, hogy valaki egész nap fel-le járkál a csúszdán. Most itt elég sok csúszda volt és leküzdöttem a félelmemet, mert az is volt, és a tériszonyomat. Igaz, hogy apával mertem csak felmenni, de így együtt csúsztunk le. Az egész pihenés ideje alatt egy fél napot tudtunk eső nélkül eltölteni a strandon. Ezen az egy délutánon viszont csúszdáztam. Egy ilyen felfújhatós gumibigyóra kellett ráülni és úgy lecsúszni. Először sikítottam, túléltem, többet nem igazán kívánta a szervezetem. De lenyugodtam és rájöttem, hogy ez nem is volt olyan rossz. :) És akarok mééééég... Aztán már nem volt megállás. :) Rájöttem, hogy én szeretek csúszdázni.
Továbbá rájöttem még arra is, hogy,ha eddig nem vett el, akkor ezek után már nem is fog soha. Tévedés ne essék, már egyáltalán nem tulajdonítok jelentőséget a papírnak, és egy kapcsolatban nem az esküvő az élet fénypontja. De azért jelent valamit. Hogy tényleg akarod a másikat. Ő nem akar engem. Ez kiderült. És ha a fejem tetejére állnék akkor sem akarna eléggé,ahhoz,hogy elvegyen. Enélkül pedig értelmetlen az egész. Nem kellek neki eléggé. Akkor minek törjem magam?! Majd lesz más, aki akar. Szeret, feltétel nélkül. Újra nem fog belém szeretni. Maximum a szexre kellenék neki. Meg beszélgetni, mert azt mindig jól tudtunk... Lefektettük a szabályokat a jövőbeni kapcsolatunkra nézve. Megbeszéltük, mindenki ismeri a szabályokat. Megszegni nem ér. A. azt mondta, hogy a szerelmet és a szexet szét kell választaniuk a nőknek is, mert a férfiak is azt teszik. Számomra eddig nem létezett a kettő egymás nélkül. Viszont az ember változik. Vannak szükségletei, érzelmi és testi téren is. Sajnos nem biztos, hogy ezt egy férfi meg tudja adni. Hát legyen több...végülis teljesen független, érett felnőtt nőci vagyok?!
Összességében a nyaralás alatt kipihentem magam, jókat ettem, de már vártam, hogy hazajöhessek. Hiányzott Odin. Ma visszakaptam őt,most itt ül az ölembe és ő is gépelni akarna...
Elhozta. Tovább fogyott, már lassan semmi sem marad belőle. Be kellene iratnom őket (3fiú) egy főző és lustaságlegyűrő-tanfolyamra! :) Látom rajta a változást, ahogy távolodunk egymástól... Viszont már kimondja,amit gondol, és ez jó. Hatalmas bátorságra vallott,amit csinált. Én nem mertem volna megtenni. Pedig indok, ok, lehetőség lett volna rá a 6 év alatt. És hazudnék, ha azt írnám, hogy nem fordult meg a fejemben egyszer sem. Most hagytam összetörni a szívemet, mert így sokkal jobb nekem, ja persze...
Viszont nem bántam meg semmit és ez a lényeg. Úgy élem az életem, hogy nekem jó legyen. Az egyik kollégám mondta azt, hogy "ne a holnap határozza meg a mai napod!"...igen, nem a holnap fogja. :)
Frissen, üdén, kipihenten, megérkeztem. Eltöltöttem egy pár napot azzal, hogy meggyógyítottam a lelkem, összeszedtem az okos, és nem okos gondolataimat. Nem mellesleg teljesen kiáztattam a forró vízben a testemet. Az egész hét a regenerálódásról szólt.
Érdekes volt nélküle nyaralni. Az utóbbi időben Ő is olyan volt nekem, mint egy jó kis bőrönd, vittem magammal mindenhova-ha akarta, ha nem. :) Rossz volt látni, hogy a fürdőben az emberek többsége szorongatta a párját, és még azokból is előtört a "jajj,de szeretlek,és csókolózzunk" érzés, akik a hétköznapokban biztos kiborítják egymást...csak hát a fürdőruha, és a meleg víz....csodákra képes. :) Szóval ez egy enyhén feszélyezett az elején, de végülis, ha nekik jó, hát legyen. Emlékszem, mi is szerettünk elmenni fürdőkbe és ilyen csöpögősen andalogni/enyelegni... Na meg a kinti medencék és a szaunák terén se...itt belepirultam :)
Alapvetően nem vagyok egy csuszdázós típus. Eddig nem igazán találtam meg, hogy mi a rosseb a jó abban, hogy valaki egész nap fel-le járkál a csúszdán. Most itt elég sok csúszda volt és leküzdöttem a félelmemet, mert az is volt, és a tériszonyomat. Igaz, hogy apával mertem csak felmenni, de így együtt csúsztunk le. Az egész pihenés ideje alatt egy fél napot tudtunk eső nélkül eltölteni a strandon. Ezen az egy délutánon viszont csúszdáztam. Egy ilyen felfújhatós gumibigyóra kellett ráülni és úgy lecsúszni. Először sikítottam, túléltem, többet nem igazán kívánta a szervezetem. De lenyugodtam és rájöttem, hogy ez nem is volt olyan rossz. :) És akarok mééééég... Aztán már nem volt megállás. :) Rájöttem, hogy én szeretek csúszdázni.
Továbbá rájöttem még arra is, hogy,ha eddig nem vett el, akkor ezek után már nem is fog soha. Tévedés ne essék, már egyáltalán nem tulajdonítok jelentőséget a papírnak, és egy kapcsolatban nem az esküvő az élet fénypontja. De azért jelent valamit. Hogy tényleg akarod a másikat. Ő nem akar engem. Ez kiderült. És ha a fejem tetejére állnék akkor sem akarna eléggé,ahhoz,hogy elvegyen. Enélkül pedig értelmetlen az egész. Nem kellek neki eléggé. Akkor minek törjem magam?! Majd lesz más, aki akar. Szeret, feltétel nélkül. Újra nem fog belém szeretni. Maximum a szexre kellenék neki. Meg beszélgetni, mert azt mindig jól tudtunk... Lefektettük a szabályokat a jövőbeni kapcsolatunkra nézve. Megbeszéltük, mindenki ismeri a szabályokat. Megszegni nem ér. A. azt mondta, hogy a szerelmet és a szexet szét kell választaniuk a nőknek is, mert a férfiak is azt teszik. Számomra eddig nem létezett a kettő egymás nélkül. Viszont az ember változik. Vannak szükségletei, érzelmi és testi téren is. Sajnos nem biztos, hogy ezt egy férfi meg tudja adni. Hát legyen több...végülis teljesen független, érett felnőtt nőci vagyok?!
Összességében a nyaralás alatt kipihentem magam, jókat ettem, de már vártam, hogy hazajöhessek. Hiányzott Odin. Ma visszakaptam őt,most itt ül az ölembe és ő is gépelni akarna...
Elhozta. Tovább fogyott, már lassan semmi sem marad belőle. Be kellene iratnom őket (3fiú) egy főző és lustaságlegyűrő-tanfolyamra! :) Látom rajta a változást, ahogy távolodunk egymástól... Viszont már kimondja,amit gondol, és ez jó. Hatalmas bátorságra vallott,amit csinált. Én nem mertem volna megtenni. Pedig indok, ok, lehetőség lett volna rá a 6 év alatt. És hazudnék, ha azt írnám, hogy nem fordult meg a fejemben egyszer sem. Most hagytam összetörni a szívemet, mert így sokkal jobb nekem, ja persze...
Viszont nem bántam meg semmit és ez a lényeg. Úgy élem az életem, hogy nekem jó legyen. Az egyik kollégám mondta azt, hogy "ne a holnap határozza meg a mai napod!"...igen, nem a holnap fogja. :)
2011. július 24., vasárnap
Elvonulok
Itt az idő, hogy egy kicsit tényleg elvonuljak magamba. Át kell gondolnom, hogy merre tovább, mit is szeretnék az élettől. Jelenleg, bár, hülyén hangzik, de jó így... Jó az, hogy szabad vagyok, oda megyek, akkor jövök, amikor szeretnék, én döntök. Nem kell máshoz igazodni, csak magamra figyelhetek. Eddig mindig volt valaki, akihez alkalmazkodni kellett...eddig nem tudtam, milyen az egyedüllét. Három hét alatt kiderült, hogy nagy szükségem volt erre nekem is. Azelőtt hagytam had sodorjanak az események, és történtek is maguktól.
Ezt az esküvő dolgot én sem gondoltam át, mert fel sem merült bennem, hogy nem lenne jó. De igazából bele sem gondoltam. Legfőképpen este elalvás előtt gondoltam volna végig, hogy mi hogy lesz...de mindig elaludtam. És ezt már akkor rossz ómennek tekinthettem volna, ha figyeltem volna magamra. Az elgondolásban még odáig sem jutottam, hogy kimondom az "igen"-t... Ez azt hiszem a tudatalatti. Nem akartam figyelembe venni a rossz dolgokat, csak a jót. Nem tudom mit vártam az egésztől. Nekem jó volt a kapcsolatunk, de az utóbbi időben kezdtem elhanyagoltnak érzeni magam. Mindig fontosabb volt minden más, mint én. Már nem vigyázott rám, és nem is figyelt rám. Éreztem én, de nem akartam tudomásul venni, hogy rossz irányba haladunk. Most már elbizonytalanodtam, hogy akarom-e a jó irányba terelni a dolgokat. De rájöttem, hogy nem kell erőltetni...ha helyreáll az új!! rend, akkor jó, ha nem, akkor a régi rend nem kell.
Megváltoztunk. Most adja mindkettőnk az igazi énjét. És ha ez kell a másiknak akkor van esély, de lehet, hogy így már nem kellünk.
Egy régi közös ismerősünk azt mondta ma, hogy minket az Isten is egymásnak teremtett. Hát ezek szerint nem. Bár én hiszek abban, hogy minden jó dologért meg kell szenvednünk. Ez a hét év életem legszebb időszaka, mert nagyon sokat kaptam tőle és a családjától is. Soha nem fogom megbánni. :) De, ha el kell engednem, megteszem. Mert azt szeretném, hogy boldogok legyünk. Még ha mással is. Nem gondolom, hogy bele kell nyugodni abba, hogy valami csak szimplán jó. Kell a szenvedély, a gondoskodás, az érzelmek. És, hogy merjünk önmagunk lenni!
Nekem is fel kell fedeznem ki is vagyok, mit is szeretek csinálni szabadidőmben, és ebben maximálisan támogatnak a barátaim. Igaz a mondás, hogy a bajban ismerszik meg az igazi barát. Hála Istennek nekem vannak ilyenek, és ezúton köszönöm nektek :)
Most pár napig nem írok, mert pihenek, pancsolok és sokat eszem :)
Ui.: Aki egynél többször olvassa a blogomat az regisztráljon kérem :) Csak a kíváncsiságom miatt :)D
Ezt az esküvő dolgot én sem gondoltam át, mert fel sem merült bennem, hogy nem lenne jó. De igazából bele sem gondoltam. Legfőképpen este elalvás előtt gondoltam volna végig, hogy mi hogy lesz...de mindig elaludtam. És ezt már akkor rossz ómennek tekinthettem volna, ha figyeltem volna magamra. Az elgondolásban még odáig sem jutottam, hogy kimondom az "igen"-t... Ez azt hiszem a tudatalatti. Nem akartam figyelembe venni a rossz dolgokat, csak a jót. Nem tudom mit vártam az egésztől. Nekem jó volt a kapcsolatunk, de az utóbbi időben kezdtem elhanyagoltnak érzeni magam. Mindig fontosabb volt minden más, mint én. Már nem vigyázott rám, és nem is figyelt rám. Éreztem én, de nem akartam tudomásul venni, hogy rossz irányba haladunk. Most már elbizonytalanodtam, hogy akarom-e a jó irányba terelni a dolgokat. De rájöttem, hogy nem kell erőltetni...ha helyreáll az új!! rend, akkor jó, ha nem, akkor a régi rend nem kell.
Megváltoztunk. Most adja mindkettőnk az igazi énjét. És ha ez kell a másiknak akkor van esély, de lehet, hogy így már nem kellünk.
Egy régi közös ismerősünk azt mondta ma, hogy minket az Isten is egymásnak teremtett. Hát ezek szerint nem. Bár én hiszek abban, hogy minden jó dologért meg kell szenvednünk. Ez a hét év életem legszebb időszaka, mert nagyon sokat kaptam tőle és a családjától is. Soha nem fogom megbánni. :) De, ha el kell engednem, megteszem. Mert azt szeretném, hogy boldogok legyünk. Még ha mással is. Nem gondolom, hogy bele kell nyugodni abba, hogy valami csak szimplán jó. Kell a szenvedély, a gondoskodás, az érzelmek. És, hogy merjünk önmagunk lenni!
Nekem is fel kell fedeznem ki is vagyok, mit is szeretek csinálni szabadidőmben, és ebben maximálisan támogatnak a barátaim. Igaz a mondás, hogy a bajban ismerszik meg az igazi barát. Hála Istennek nekem vannak ilyenek, és ezúton köszönöm nektek :)
Most pár napig nem írok, mert pihenek, pancsolok és sokat eszem :)
Ui.: Aki egynél többször olvassa a blogomat az regisztráljon kérem :) Csak a kíváncsiságom miatt :)D
2011. július 23., szombat
Dörömbölnek a vágyak...
"Jó vagy az ágyban, és tetszel nekem, lehetnél akár a hű kedvesem...de nem vagy hű...egy ősi késztetés bennem szinte szétszakítja a testem.Dörömbölnek a vágyak, maguk alá gyűrnek engem...ha nem vagy itt, akkor vágyakozom, ha itt vagy akkor megöl az unalom...nem élhetek veled, se nélküled."
Igen, dörömbölnek a vágyak. Viszont csukott ajtókat döngetnek. :( Nem nyílik semerre... Nem is tudom, hogy akarom-e ezt az egészet. Nem tudom mit akarok. Annyi tervem van/volt...és olyan könnyű volt leírni, hogy "átszabom egyszemélyesre". Nem könnyű átszabni. Eddig meg volt a magunk kis élete, és most már csak én vagyok. Nincs felelősség másért, nem kell kielégíteni ilyen-olyan vágyakat...csak magam vagyok. Csak magamnak kell megfelelnem. Élnem kellene. Igyekszem is erős maradni, pozitív gondolkodású és nyitni másfelé. Tényleg igyekszem...de nem érzem még késznek magam.Olyan érzékeny lettem, hogy már én is lassan bőgök magamon, mert szinte mindenen képes vagyok pityeregni. Ez elég gáz. Nem vagyok én ilyen... Közben alig vagyok itthon, mindig megyek vagy jönnek...ami megint elég nagy változás. Mindig úgy voltam vele, hogy a lakásunk ne legyen átjáróház. Ez a béke és nyugalom szigete, amit ha magunkra zárunk, akkor csak mi ketten vagyunk. Ez is megváltozott, ami nem olyan rossz, mert keveset van időm elmélázni a dolgok alakulásán. Illetve pont a nem-alakulásán...
Hülye voltam, mert úgy gondoltam, hogy eddigre már feladja és belátja, hogy nem tud nélkülem élni. Hát nem. Bekövetkezett amitől féltem, igenis tud nélkülem is élni. Nem is akárhogy! Ismerem annyira, hogy nem hagyja magát, és nem fog semmi hülyeséget csinálni...amit "elvárnának" tőle. Szóval ha neki megy nélkülem, akkor nekem is nélküle. Ez a három hét elég volt ahhoz, hogy felfogjam mit rontottam el. De ahhoz még nem, hogy mással akarjak lenni. Lehet, hogy könnyebb lenne beleugrani bármilyen zavaros kapcsolatba...és annak hátszelében feldolgozni ezt a veszteséget. Lehet nem fájna ennyire. Nekem is be kell szereznem egy "funkcionális barátot", akit csak felhívok, ha kell valami. De kötöttség az nulla.
A baj ott van, hogy én nem ilyen vagyok. Szeretek gondoskodni másokról,óvni,védeni őket mindentől. Erre pedig nem könnyű embert találni... :(
Pénteken egész nap dolgoztam, de este még elmentünk Patikába A.-val. Igazából táncolhatnékunk volt, csak, hely nem volt,ahol ezt a vágyunkat ki tudtuk volna élni. Na, de majd 3.-4. Siófok vigyázz, mert jövünk!! :)) Így is hajnal 5után kerültem az ágyamba, és már 10kor ébredtem. Ez is merőben új szokás magamtól. Ha nincs meg a napi min. 8 óra alvásom kezelhetetlenné válok... Most viszont magammal nem állhatok le kötekedni, ha valami nem tetszik. Mondjuk mióta egyedül vagyok, eltűntek a mászó zoknik, a csikkek, és a lefolyó sem dugult egy egyszer sem. Rend van, ahogy hagyom. De ez is hiányzik. Hiányzik az, hogy valaki szétpakoljon...és én bevihessem a büdös zoknikat a szennyesbe. Totál kezdek begolyózni...
Jövő héten elmegyek nyaralni, strandolok, sátrazom egyet és erőt gyűjtök. Annyira nem várom, fő, hogy dolgozni ne kelljen. :) Addig Odinra Ő vigyáz. Nem féltem őket. Szerelem volt első látásra köztük. De Odin nem hülye kutya... Sokszor nyalta le a könnyeimet ahhoz, hogy tudja, hogy Ő itt hagyott minket. Mert végső soron őt is itt hagyta. Mindent elvett tőlem, de Odint nem adom! Ő a támaszom, akiért érdemes hazamennem...
Zeneút
Mindenki tele van hibákkal. Senki sem tökéletes. Ez elég szar vigasz a számomra. Nekem is van nagyon sok hibám. Sajnos túl érzékeny, naiv és kiszámítható vagyok... Aki ismer, az hamar rájön, hogy mit szeretek, mit nem, mivel lehet levenni a lábamról. Lehet, hogy több titkot kellene megtartanom magamnak. Akkor érdekesebb lennék. Ha a bizalom kapuja kinyílik akkor nincs menekvés, pőrére vetkőzöm. Nincsenek titkok,mert az a titok, hogy nincs titok.
Mostanában több időm van zenét hallgatni, és olyan emlékeim jönnek elő egy-egy daltól, hogy már azt hittem, hogy rég elfelejtettem őket.
Most szemezgetnék belőle...
A zene mindig foglalkoztatott, hangom sincs olyan rossz...persze biztos vannak, akik ezt megcáfolnák :) Középiskolában az első pasim hatására kezdtem el Ákost ill. Bonanza Banzai-t hallgatni. A régi szép időkben még nem cd-n meg dvd-n, hanem magnós kazin kaptam meg a számokat. Tetszettek a dalok, mert úgy éreztem rólam/nekem szólnak. Ákos maga a popikon számomra. A mai napig csak érte vagyok hajlandó koncertjegyet vagy eredeti cd-t venni.
Rettentő sokat sírtam a Dúdolni halkan c. számon. Most úgy érzem megint aktuális...
Mostanában több időm van zenét hallgatni, és olyan emlékeim jönnek elő egy-egy daltól, hogy már azt hittem, hogy rég elfelejtettem őket.
Most szemezgetnék belőle...
A zene mindig foglalkoztatott, hangom sincs olyan rossz...persze biztos vannak, akik ezt megcáfolnák :) Középiskolában az első pasim hatására kezdtem el Ákost ill. Bonanza Banzai-t hallgatni. A régi szép időkben még nem cd-n meg dvd-n, hanem magnós kazin kaptam meg a számokat. Tetszettek a dalok, mert úgy éreztem rólam/nekem szólnak. Ákos maga a popikon számomra. A mai napig csak érte vagyok hajlandó koncertjegyet vagy eredeti cd-t venni.
Rettentő sokat sírtam a Dúdolni halkan c. számon. Most úgy érzem megint aktuális...
"...mert jéghideg ágyban ébredek...többet nem tudok, csak neked dúdolni halkan..."
Ebben a számban minden benne van. A tehetetlenség, a magány, a belső vívódás... Egyszerűen gyönyörű.
A No Doubt zenéjét később fedeztem fel, de ehhez az első intim pillanatom kapcsolódik :) A mai napig, ha meghallom mindig eszembe ötlenek az emlékek. Viccesen, szépek... :) Nem is szólok...többet.
Majd volt egy kis Iron Maiden, Metallica, és a többi magyar rock zenekar... A LORD volt az első, aki rávett a pogózásra! De most egy aktuálisat szúrok be.
"Olyan vagy,mint a remény...olyan, mint földnek a fény...hiányzol nékem, mint éjnek a csend...mert, ha nem vagy itt velem én is könnyen vétkezem..."
Kicsit később megszelídített egy fiú. Lassacskán elhagytam a bakancsot és a fekete sminket. Elkezdtem nőcisedni, tetszeni szerettem volna neki. Ő a Kispál zenéjét kultiválta...hát hallgassunk azt. Sokat énekelte nekem...
Igen, meglett. Itt a sunyi kakas...:) ez olyan édes volt. Mindig levett a lábamról...ezzel.
Már eljutottam oda, hogy a régiek maradtak, de az újakkal nagyon kritikus vagyok. Sajnos mindennel ez van. :(
Ma összefutottunk az utcán Vele, és egy csajjal volt. Tipikus gyilkos ösztönök törtek fel belőlem. Pár szót váltottunk csak, mert nagyon kellemetlen volt a szituáció. Nem is tudom szavakkal leírni, hogy mit éreztem. Akkora arculcsapás volt, hogy majdnem rosszul lettem vásárlás közben. De meg kellett tudnom, hogy ő már az új élete része-e?! Félretettem a büszkeségem, de tagadta. Higgyem, ne higgyem?! Mindegy is. Nem tudom, hogy fogom elviselni, ha már tényleg lesz valaki más neki. Szívből szeretném, hogy boldog legyen, de egyúttal önző is vagyok...és féltékeny. Nem akarom, hogy másé legyen!! Nehéz elengedni...
2011. július 21., csütörtök
Magány
Ez a hat betűs nyavalya alattomosan tör rá az emberre, és pont olyankor mikor nem is számít rá. Ma engem is elkapott. Pedig egy millióan voltak, visongtak, hülyeségeket kérdezgettek...és én mégis olyan magányos voltam. :( Háromszor három méteren totyogtam, de az eszem a lelkem totál nem ott járt. Valahol messze lebegtem...egy olyan helyen, ahol minden szép, a dolgok alakulnak, az emberek boldogak. (Zárójelbe megjegyzem!! Nem szívtam semmit!! :) ) De mikor láttam a sok embert, kezükön fénylett a gyűrű, ami egykor még nekem is ott volt...a szívem szakadt meg. Ők miért jobbak, mint én?! Mivel tudnak ők többet nálam, hogy van olyan társuk, aki szereti őket?!
Vannak jobb és rosszabb napok. Ez a mai nekem inkább a rosszabbik volt. Elemi erővel tört rám a hiánya, de már szinte fizikai fájdalmat okozott. Ő hiányzott, az érintése, a szép csík szemei, a borostái...az egész ember. Én annyira szeretném elnyomni magamban ezt az érzést, de nem megy. Továbbra sem fogok könyörögni neki, nem fogok megalázkodni, felemelt fejjel viselem a döntésének a súlyát, amivel porrá zúzta a lelkemet.
Hiszen lesz majd egy ember, akivel egy lesz a lélegzetünk is, és tűzbe megy majd értem... A lényeg a MAJD!!! Mikor? Majd egyszer...csak győzzem kivárni. És mi a garancia, hogy ő is nem tesz tönkre? Semmi...
A K. ma azt mondta, hogy ő teljes mértékben meg tudja érteni Gy.-t. Azt mondta K. sem enged magához senkit közel, mert fél, hogy kisemmizik. Inkább nem szeret. Annyi embert elvesztett már, hogy nem tud/akar igazán kötődni,társ lenni. Inkább elmenekül. De kérdem én: akkor miért érzünk?! Ezek az érzések adnak erőt tovább menni az úton,csinálni a dolgainkat.
Merni kell szeretni!
Még akkor is, ha a végén jön a nagy pofára esés. De azokat a perceket míg tényleg igazán szerettél soha nem cserélnéd el semmivel... Ezért megéri. Nem kell félni. Én sem félek. Tudom, hogy mindennek oka van, az ember erős és sokat kibír. Lefoglalom magam...és várok. Nem tudom ugyan, hogy mire pontosan, de akárhogy is alakul, tudni fogom, ha eljön az ideje.
Emlékszem, amikor először megsimogatta a hajamat. Egy házibuliban voltunk, ő a földön feküdt. Én mellette ültem és egy tincs az arcomba lógott. Ő pedig eltűrte. Ennyi volt. Csak egy érintés...ami jókor indult el. Közben a konyhából Kispáltól a Szívrablás üvöltött. De régen volt... Akkor ott nem gondoltam volna, hogy Ő lenne az az ember, akihez hozzámennék feleségül. Egy nagyképű, flegma fiú volt. Láttam, hogy érik férfivá...láttam a buktatókat,és ahogy változik. És végig tetszett. Soha egy pillanatig nem fordult meg a fejemben, hogy nekem nem Ő kell! Én hittem benne, mikor senki más nem. De nem is ez a lényeg...fenekestül felfordította az addigi nyugis életemet. De érte megérte!
Viszont neki értem már nem kellett megküzdenie. Mindig ott voltam, ha baj volt, ha támogatás kellett neki. Természetesnek vette. Nem értékelte. Nem kellett engem megvédenie semmitől,senkitől.Én is egy gyenge nő vagyok, akit meg kell védeni,oltalmazni és nagyon szeretni. Most legszívesebben elé állnék és jól megráznám, rákiabálnék, hogy TÉRJ MÁR ÉSZRE!!! Ezt kellett volna...csak hamarabb. Most már lehet, hogy késő...
Vannak jobb és rosszabb napok. Ez a mai nekem inkább a rosszabbik volt. Elemi erővel tört rám a hiánya, de már szinte fizikai fájdalmat okozott. Ő hiányzott, az érintése, a szép csík szemei, a borostái...az egész ember. Én annyira szeretném elnyomni magamban ezt az érzést, de nem megy. Továbbra sem fogok könyörögni neki, nem fogok megalázkodni, felemelt fejjel viselem a döntésének a súlyát, amivel porrá zúzta a lelkemet.
Hiszen lesz majd egy ember, akivel egy lesz a lélegzetünk is, és tűzbe megy majd értem... A lényeg a MAJD!!! Mikor? Majd egyszer...csak győzzem kivárni. És mi a garancia, hogy ő is nem tesz tönkre? Semmi...
A K. ma azt mondta, hogy ő teljes mértékben meg tudja érteni Gy.-t. Azt mondta K. sem enged magához senkit közel, mert fél, hogy kisemmizik. Inkább nem szeret. Annyi embert elvesztett már, hogy nem tud/akar igazán kötődni,társ lenni. Inkább elmenekül. De kérdem én: akkor miért érzünk?! Ezek az érzések adnak erőt tovább menni az úton,csinálni a dolgainkat.
Merni kell szeretni!
Még akkor is, ha a végén jön a nagy pofára esés. De azokat a perceket míg tényleg igazán szerettél soha nem cserélnéd el semmivel... Ezért megéri. Nem kell félni. Én sem félek. Tudom, hogy mindennek oka van, az ember erős és sokat kibír. Lefoglalom magam...és várok. Nem tudom ugyan, hogy mire pontosan, de akárhogy is alakul, tudni fogom, ha eljön az ideje.
Emlékszem, amikor először megsimogatta a hajamat. Egy házibuliban voltunk, ő a földön feküdt. Én mellette ültem és egy tincs az arcomba lógott. Ő pedig eltűrte. Ennyi volt. Csak egy érintés...ami jókor indult el. Közben a konyhából Kispáltól a Szívrablás üvöltött. De régen volt... Akkor ott nem gondoltam volna, hogy Ő lenne az az ember, akihez hozzámennék feleségül. Egy nagyképű, flegma fiú volt. Láttam, hogy érik férfivá...láttam a buktatókat,és ahogy változik. És végig tetszett. Soha egy pillanatig nem fordult meg a fejemben, hogy nekem nem Ő kell! Én hittem benne, mikor senki más nem. De nem is ez a lényeg...fenekestül felfordította az addigi nyugis életemet. De érte megérte!
Viszont neki értem már nem kellett megküzdenie. Mindig ott voltam, ha baj volt, ha támogatás kellett neki. Természetesnek vette. Nem értékelte. Nem kellett engem megvédenie semmitől,senkitől.Én is egy gyenge nő vagyok, akit meg kell védeni,oltalmazni és nagyon szeretni. Most legszívesebben elé állnék és jól megráznám, rákiabálnék, hogy TÉRJ MÁR ÉSZRE!!! Ezt kellett volna...csak hamarabb. Most már lehet, hogy késő...
2011. július 20., szerda
Eső
Ma történetesen szakadt az eső, mikor kiléptem az ajtón, hogy elinduljak a taposómalomba. Szeretem az esőt...otthonról, az ablakon át nézni. De ezt a fújós nyákos szörnyeteget utáááálom. Ez kezdésnek meg is alapozta a mai hangulatomat. :(
Viszonylag gyorsan telt múlt az idő...mikor egy sms-t kaptam. Tőle. Semmi extra, csak megérdeklődte, hogy hogy telik a napom? Meglepődtem. Miért ír? Miért érdeklődik? Biztos csak az unalom vagy a megszokás miatt írt... A téma átlagos, érdeklődő, de slusszpassz. Ilyenkor mit gondoljon az ember lánya?! Válaszoltam. Megvagyok, telik..semmi extra. Most egy ilyen semmitmondó kérdésre mit lehet válaszolni??? Legyek spontán...és kérdezzem meg, hogy mit szólna egy társashoz nálam?! Hm? Jönnél? :)
Kaptam egy linket. Mert mindenki csodálkozik, hogy blogot írok. Nem tudom miért, mivel én is úgy látom, hogy sokkal több ember jó írásban, mint szóban. Többek között én is. Nekem nem azért van szükségem erre, mert nem hallgatnak meg. Mert a lányok tényleg mindig ott vannak/voltak és remélem lesznek, ha beszélgethetnékem támad. Csak tényleg nem árt, ha az ember összegzi a gondolatait, érzéseit. Nekem könnyebben megy így, és a linkből kiderül, hogy beteg ill depressziós sem leszek. Ez már ezért megéri, mivel rettegek a dokiktól. :)
Az írás eredményeként a megtörtént eseményt könnyebben tudjuk elfogadni és beépíteni az életünkbe...Hát nekem még beépíteni nem sikerült. Elfogadni sem nagyon. Eltelt két hét és még mindig nem tudom felfogni, hogy nem lesz már semmi olyan, mint régen... Nem fogunk együtt kirándulni Odinnal, strandolni és együtt szaunázni Agárdon..na meg a kinti medence... :) Ezek mind már nem lesznek. Csak emlékek, amiket nem kell szépíteni. De egyetlen 2 percét sem bántam meg...az utolsó találkozásnak sem. Mert ezek is mi vagyunk. És néha szenvedni kell sokat, hogy kapjunk egy kósza 5percet, ami jó vele.
Ebből áll az Élet. Keresünk, kutatunk, kapunk, adunk. Én neki mindent odaadtam. A szívem, a lelkem, a testem, az eszem. Nem elég neki.
Ezek után nem tudom képes leszek-e még másnak is ennyit adni?!...és legfőképpen, hogy akarok-e ennyire kiszolgáltatva lenni másnak?!
Ott voltam a szemében, a mozdulataiban. Éreztem, hogy óv, véd és,ha baj volt együtt vészeltük át. Ez képtelenség, hogy egyik percről a másikra kiszeressen belőlem..
De lehet, hogy végig vakként éltem.
Viszonylag gyorsan telt múlt az idő...mikor egy sms-t kaptam. Tőle. Semmi extra, csak megérdeklődte, hogy hogy telik a napom? Meglepődtem. Miért ír? Miért érdeklődik? Biztos csak az unalom vagy a megszokás miatt írt... A téma átlagos, érdeklődő, de slusszpassz. Ilyenkor mit gondoljon az ember lánya?! Válaszoltam. Megvagyok, telik..semmi extra. Most egy ilyen semmitmondó kérdésre mit lehet válaszolni??? Legyek spontán...és kérdezzem meg, hogy mit szólna egy társashoz nálam?! Hm? Jönnél? :)
Kaptam egy linket. Mert mindenki csodálkozik, hogy blogot írok. Nem tudom miért, mivel én is úgy látom, hogy sokkal több ember jó írásban, mint szóban. Többek között én is. Nekem nem azért van szükségem erre, mert nem hallgatnak meg. Mert a lányok tényleg mindig ott vannak/voltak és remélem lesznek, ha beszélgethetnékem támad. Csak tényleg nem árt, ha az ember összegzi a gondolatait, érzéseit. Nekem könnyebben megy így, és a linkből kiderül, hogy beteg ill depressziós sem leszek. Ez már ezért megéri, mivel rettegek a dokiktól. :)
Az írás eredményeként a megtörtént eseményt könnyebben tudjuk elfogadni és beépíteni az életünkbe...Hát nekem még beépíteni nem sikerült. Elfogadni sem nagyon. Eltelt két hét és még mindig nem tudom felfogni, hogy nem lesz már semmi olyan, mint régen... Nem fogunk együtt kirándulni Odinnal, strandolni és együtt szaunázni Agárdon..na meg a kinti medence... :) Ezek mind már nem lesznek. Csak emlékek, amiket nem kell szépíteni. De egyetlen 2 percét sem bántam meg...az utolsó találkozásnak sem. Mert ezek is mi vagyunk. És néha szenvedni kell sokat, hogy kapjunk egy kósza 5percet, ami jó vele.
Ebből áll az Élet. Keresünk, kutatunk, kapunk, adunk. Én neki mindent odaadtam. A szívem, a lelkem, a testem, az eszem. Nem elég neki.
Ezek után nem tudom képes leszek-e még másnak is ennyit adni?!...és legfőképpen, hogy akarok-e ennyire kiszolgáltatva lenni másnak?!
De lehet, hogy végig vakként éltem.
2011. július 19., kedd
A szenvedély mozgatja az Életet.
Mert anélkül nem ér semmit...
Attól leszünk valakik, hogy kimutatjuk az érzelmeinket, akár pozitív,akár negatív. Nem kellene állandóan azzal foglalkozni, hogy a másikat megbántjuk-e vagy sem. Mert legalább kiváltunk valamilyen érzelmet... Ez is hozzátartozik az önmegvalósításhoz. Hogy el tudjuk engedni magunkat, úgy igazán. Nem kell a másikra tekintettel lenni, mert ő amúgy is olyannak szeret, amilyen vagy. Nincs megjátszás,csak szeretet.
Aztán egy idő múlva azon kapjuk magunkat, hogy észrevétlenül meg akarunk felelni valakinek. Elkezdünk támaszkodni rá, mindenféle értelemben,érzelmileg,testileg. Csak megfelelni,megfelelni...de miért?! Ha az a másik mellettünk van, miért jön elő mégis ez a kényszer?! Hiszen ő ilyennek szeret minket. És mégis belebukunk a játszmába...
A szenvedély belefolyhat egy tekintetbe, egy érintésbe, egy csókba. Nem tudom nálatok, hogy van, de én nem tudok megcsókolni senkit, aki nem kelti fel bennem a szenvedélyt. Egy összeráncolt homlok olyan hatással van rám...
Ha meglátom megbizsergek,gombócosodom...és Ő nem érzi ezt, mikor rám néz. Itt tetőzik a fájdalom. Pedig igazán megpróbálhatnám újra elcsábítani... de akkor megint csak én küzdenék és akkor megette a fészkes fene...
A férfiak nem értékelik azt a nőt, akit hamar megkaphatnak. Ebben van valami... Kellene, hogy küzdjenek értünk...de nem teszik. Mert nagyon kevés (bár én nem ismerek ilyet), aki küzd egy érzésért, egy kapcsolatért, egy ölelésért. Olyan természetesnek veszik, hogy nekik ez jár. De azt sem értékelik, ha egy nő küzd értük. Szerintük, csak hiszti és akaratoskodás,beszabályozás... Hát akkor mi lenne a jó nektek férfiak?!
Ha az igaz szerelmet keressük sok kitérőt kell megjárni, belebonyolódni,elveszíteni. Néha el kell veszíteni azt,akit szeretünk, hogy rájöjjünk mennyire szeretjük. De van amikor nem jön rá...Mert úgy érzi neki más kell, több, szebb,szexisebb. Simán dob és lecserél, na nem azonnal, de lélekben már lecserélt. A szemében még látod a vágyat, de már nem Te kellesz neki, hanem a tested. :( Nem mondják ki, hogy "bocsáss meg,hibát követtem el, fogadj vissza"...nem, inkább csendben szenvednek,némán könnyeznek és naponta mosogatnak. Mert nekik így éri meg élni...szabadon. Ugye megéri?!
Attól leszünk valakik, hogy kimutatjuk az érzelmeinket, akár pozitív,akár negatív. Nem kellene állandóan azzal foglalkozni, hogy a másikat megbántjuk-e vagy sem. Mert legalább kiváltunk valamilyen érzelmet... Ez is hozzátartozik az önmegvalósításhoz. Hogy el tudjuk engedni magunkat, úgy igazán. Nem kell a másikra tekintettel lenni, mert ő amúgy is olyannak szeret, amilyen vagy. Nincs megjátszás,csak szeretet.
Aztán egy idő múlva azon kapjuk magunkat, hogy észrevétlenül meg akarunk felelni valakinek. Elkezdünk támaszkodni rá, mindenféle értelemben,érzelmileg,testileg. Csak megfelelni,megfelelni...de miért?! Ha az a másik mellettünk van, miért jön elő mégis ez a kényszer?! Hiszen ő ilyennek szeret minket. És mégis belebukunk a játszmába...
A szenvedély belefolyhat egy tekintetbe, egy érintésbe, egy csókba. Nem tudom nálatok, hogy van, de én nem tudok megcsókolni senkit, aki nem kelti fel bennem a szenvedélyt. Egy összeráncolt homlok olyan hatással van rám...
Ha meglátom megbizsergek,gombócosodom...és Ő nem érzi ezt, mikor rám néz. Itt tetőzik a fájdalom. Pedig igazán megpróbálhatnám újra elcsábítani... de akkor megint csak én küzdenék és akkor megette a fészkes fene...
A férfiak nem értékelik azt a nőt, akit hamar megkaphatnak. Ebben van valami... Kellene, hogy küzdjenek értünk...de nem teszik. Mert nagyon kevés (bár én nem ismerek ilyet), aki küzd egy érzésért, egy kapcsolatért, egy ölelésért. Olyan természetesnek veszik, hogy nekik ez jár. De azt sem értékelik, ha egy nő küzd értük. Szerintük, csak hiszti és akaratoskodás,beszabályozás... Hát akkor mi lenne a jó nektek férfiak?!
Ha az igaz szerelmet keressük sok kitérőt kell megjárni, belebonyolódni,elveszíteni. Néha el kell veszíteni azt,akit szeretünk, hogy rájöjjünk mennyire szeretjük. De van amikor nem jön rá...Mert úgy érzi neki más kell, több, szebb,szexisebb. Simán dob és lecserél, na nem azonnal, de lélekben már lecserélt. A szemében még látod a vágyat, de már nem Te kellesz neki, hanem a tested. :( Nem mondják ki, hogy "bocsáss meg,hibát követtem el, fogadj vissza"...nem, inkább csendben szenvednek,némán könnyeznek és naponta mosogatnak. Mert nekik így éri meg élni...szabadon. Ugye megéri?!
Hagylak menni
"...csak félni, nem szólni, hogy széthulltunk rég, de jó volna hinni, hogy érintesz még....én hagylak menni, nem segít a fájdalom, egy könnycsepp sincs az arcomon.Kérve kérni, összenézni, vesztes volnék jól tudom, legördülni nem hagyom..."
De álmokban élni kár volna még... Így nem élek álmokban. Széthulltak. Ebből kell kihozni a legtöbbet, ami maradt.
Én nem azért írok, mert nincs kivel megbeszélnem a dolgokat, vagy mert milyen jó, hogy valaki majd elolvassa... De tényleg sokkal könnyebb a lelkemnek,ha leírom a gondolataimat. Mindig,ha baj volt, leírtam. Nagy dumás csaj vagyok, de, ha valami baj van nem tudom hangosan kimondani. Egyszerűen képtelen vagyok. Az írás segít, így tudom magamból kiadni a fájdalmat, a dühöt és a sok mindent, amit érzek legbelül...
Hagytam elmenni. Csak simán kisétált az ajtón, nem tehettem semmit. De nem akartam elrontani. Jó volt, hogy itt volt. Minek a hiszti?! Azt kell élvezni, amit megkaphatunk, ami valós. Én élveztem. :)
Köszönöm neked.
Nagyon Boldog Születésnapot kívánok!
2011. július 18., hétfő
Döntés?!
"A döntés, hogy elszakadunk attól, akit szeretünk, fájdalmas. Ennél csak egy valami rosszabb: amikor az, akiben megbíztunk, helyettünk dönt."
Hm.
Elmentem a megadott helyre, kicsit késtem...de ugye ez kötelező. Had várjon. :)
Előtte eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy kiválasszam mit is vegyek fel, erre a nemes alkalomra, mivel holnap lesz a szülinapja. :) Az ember lánya eldönti, hogy szexis istennőnek, kislánynak, laza csajnak vagy minek is öltözzön fel?! Én az arany középutat választottam, lazán szexis szerettem volna lenni. Felvérteztem magam az összes önbizalmammal és vidámságommal, meg a gombóccal a gyomromba. Gondoltam megkajáltatom szegényt, mivel tök sokat fogyott, nem mellesleg én is. Nehogy már egymást halasszuk éhen :) Megbeszéltük a sokszor 2 perceket, a jót a rosszat, de nem láttam rajta a megbánás jeleit. Nem úgy nézett ki, mint akinek minden okés, és jól van. Feszültséget láttam rajta, és végig a cicimet stírölte :) Nem jutottunk előrébb, nem akarja megoldani a "gondokat". Azért tettem idézőjelbe, mert konkrét dolgot nem mondott, csak, hogy nem volt spontaneitás a kapcsolatunkban. Nézetem szerint ezen lehet változtatni, de Ő nem akar.
Odinkát szerette volna látni. Feljöttünk. Fájó volt látni a konyhában, a lakásban. Láttam rajta, hogy kíván. A. azt mondta egyszer nekem, hogy a szexet és a szerelmet szét kell választani. Attól még, hogy kíván egy pasi nem azt jelenti, hogy szerelmes beléd, és többet akarna tőled, mint egy kóbor numera...Szerintem Ő sem akart volna többet....
Mindegy. Elment. Jót ettem, ittam páleszt, kettőt is, meg a R. finom pezsgőjét is megittam, így pedig elég nehéz megtalálni a betűket a klaviatúrán. :)
Hogy most mi lesz?! Hát esküvő az nem, az tutifix...
Előtte eltöltöttem egy kis időt azzal, hogy kiválasszam mit is vegyek fel, erre a nemes alkalomra, mivel holnap lesz a szülinapja. :) Az ember lánya eldönti, hogy szexis istennőnek, kislánynak, laza csajnak vagy minek is öltözzön fel?! Én az arany középutat választottam, lazán szexis szerettem volna lenni. Felvérteztem magam az összes önbizalmammal és vidámságommal, meg a gombóccal a gyomromba. Gondoltam megkajáltatom szegényt, mivel tök sokat fogyott, nem mellesleg én is. Nehogy már egymást halasszuk éhen :) Megbeszéltük a sokszor 2 perceket, a jót a rosszat, de nem láttam rajta a megbánás jeleit. Nem úgy nézett ki, mint akinek minden okés, és jól van. Feszültséget láttam rajta, és végig a cicimet stírölte :) Nem jutottunk előrébb, nem akarja megoldani a "gondokat". Azért tettem idézőjelbe, mert konkrét dolgot nem mondott, csak, hogy nem volt spontaneitás a kapcsolatunkban. Nézetem szerint ezen lehet változtatni, de Ő nem akar.
Odinkát szerette volna látni. Feljöttünk. Fájó volt látni a konyhában, a lakásban. Láttam rajta, hogy kíván. A. azt mondta egyszer nekem, hogy a szexet és a szerelmet szét kell választani. Attól még, hogy kíván egy pasi nem azt jelenti, hogy szerelmes beléd, és többet akarna tőled, mint egy kóbor numera...Szerintem Ő sem akart volna többet....
Mindegy. Elment. Jót ettem, ittam páleszt, kettőt is, meg a R. finom pezsgőjét is megittam, így pedig elég nehéz megtalálni a betűket a klaviatúrán. :)
Hogy most mi lesz?! Hát esküvő az nem, az tutifix...
Csak utazol a Szívemen...
"Kívánom, hogy találd meg a boldogságod, a férfit, akivel a lélegzetetek is egy, és hogy egy napon légy hálás annak a férfinek, aki most elhagyott, mert enélkül nem ismerhetted volna meg az Igazit..
Minden dolog létét a bele vetett hit élteti.." (M.V.)
Köszönöm. Ezen vagyok. Próbálom a dolgok jó oldalát nézni, és nem szomorkodni. :)
Erre mondják, hogy az időzítés nagyon fontos! És tényleg. Nagyon fontos, hogy a megfelelő időben csattanjon el az első csók, kezdődjön el egy érintés... Ez meghatározz egy kapcsolatot.
Minden ember, akit eddig az utamba sodort a szél, nem vált meg tőlem rossz szájízzel. Csak a Gy. előtti páromat csaltam meg, Gy.-vel. Akkor nem féltem változtatni, lépni és jókor indult el az érintés. Úgy gondoltam megtaláltam azt, akit kerestem. Aki érdemes a szeretetemre, akivel lehet közös Életem, céljaink. Akit érdemes boldoggá tenni.
De ez nem megy ilyen könnyen. Vannak emberek, akiket nem tanítottak meg örülni. És ez nem az ő hibájuk. Csak egyszerűen nem tudják kifejezni az örömöt, ilyenformán képtelenek a boldogságra is. Az ember örül valaminek, mosolyog, jó kedvre derül. Ez lehet a boldogság. Nekik hiába teszel a kedvükre, hiába leped meg őket...lehet, hogy örülnek, de ez nem az a tapsikolós ujjongós öröm, hanem egy századnyi része az igazi örömnek. Én Őt még nem láttam igazán örülni... Pedig igyekeztem mindent megtenni, hogy ezt kiváltsam belőle. De lehetetlen vállalkozásnak bizonyult. Ezért mindig szerencsétlennek érzetem magam, mert nem tudok örömet okozni neki semmivel. Így, hogy tegyem boldoggá?!
Remélem valaki megtalálja hozzá a kulcsot! Szívből remélem.
Ma este leülünk és megbeszéljük a dolgainkat. Nem hiszem, hogy visszafordítható a mostani állapot, de, hogy az agyamba is le tudjam zárni a helyzetet meg kell beszélnünk. Mit?! Mit kell ezen megbeszélni? Nem tudom. Tényleg nem tudom mit várjak az estétől. Legfőképp semmit, abból nem lehet csalódás.
Nem olyan mint egy első randi...mert akkor azt mondta, hogy "szeretnék sokszor 2 percet az életedből". Én adtam, sokszor 2 percet. De lejárt az idő. Most összegezhetjük a 2perceket...
Minden dolog létét a bele vetett hit élteti.." (M.V.)
Köszönöm. Ezen vagyok. Próbálom a dolgok jó oldalát nézni, és nem szomorkodni. :)
Erre mondják, hogy az időzítés nagyon fontos! És tényleg. Nagyon fontos, hogy a megfelelő időben csattanjon el az első csók, kezdődjön el egy érintés... Ez meghatározz egy kapcsolatot.
Minden ember, akit eddig az utamba sodort a szél, nem vált meg tőlem rossz szájízzel. Csak a Gy. előtti páromat csaltam meg, Gy.-vel. Akkor nem féltem változtatni, lépni és jókor indult el az érintés. Úgy gondoltam megtaláltam azt, akit kerestem. Aki érdemes a szeretetemre, akivel lehet közös Életem, céljaink. Akit érdemes boldoggá tenni.
De ez nem megy ilyen könnyen. Vannak emberek, akiket nem tanítottak meg örülni. És ez nem az ő hibájuk. Csak egyszerűen nem tudják kifejezni az örömöt, ilyenformán képtelenek a boldogságra is. Az ember örül valaminek, mosolyog, jó kedvre derül. Ez lehet a boldogság. Nekik hiába teszel a kedvükre, hiába leped meg őket...lehet, hogy örülnek, de ez nem az a tapsikolós ujjongós öröm, hanem egy századnyi része az igazi örömnek. Én Őt még nem láttam igazán örülni... Pedig igyekeztem mindent megtenni, hogy ezt kiváltsam belőle. De lehetetlen vállalkozásnak bizonyult. Ezért mindig szerencsétlennek érzetem magam, mert nem tudok örömet okozni neki semmivel. Így, hogy tegyem boldoggá?!
Remélem valaki megtalálja hozzá a kulcsot! Szívből remélem.
Nem olyan mint egy első randi...mert akkor azt mondta, hogy "szeretnék sokszor 2 percet az életedből". Én adtam, sokszor 2 percet. De lejárt az idő. Most összegezhetjük a 2perceket...
2011. július 17., vasárnap
Hogy tudja elba..ni az ember napját egy menyasszony...?!
Az emberek többsége nem dolgozik hétvégén. Aki dolgozik, az alapjáraton kétszer jobban utálja, mint egy hétköznapi munkanapot. Én is ezzel az undorral álltam neki a szombatnak.
A sejtésem beigazolódott, a munkahelyemre beözönlöttek a hülyék. :) Ordítoztak, sírtak, veszekedtek... áááá...
A délután folyamán berontott hozzánk egy menyasszony és egy vőlegény, úgy, ahogy illik, harci felszerelésben. Mindenki furán nézett rájuk, meg ráadásul tök hülyeséget vettek, de mentek nászútra. És boldogok voltak. Az az igazi öröm sugárzott róluk és még fizetés közben is fogták egymás kezét. Hozzáteszem nem mai csirkék voltak, de nem a kor számít. Nem? Hanem az érzések.
Nekem nagyon fájt. Ronda irigy dög voltam, és nem érdekelt. Kicsit kimentem, könnyítettem a könnycsatornáimon és újra mentem dolgozni. Mert én nem hagyom magam...
A fáradt idegeimet hazafelé a biciklin próbáltam megnyugtatni. Viszonylag sikerrel jártam. Mikor hazaértem egy "nemfogadotthívásom" volt. R. volt, hogy nem mennék-e át iszogatni hozzá?! Hát dehogynem mennék :) A múltkori betegségem óta nem alkoholizáltam ki magamból a bánatomat. Minden vágyam egy vodkanarancs volt!!
Végül az lett belőle, hogy szóltunk A-nak is, akivel együtt felvásároltuk a piarészleget meg chipset és a konyhánk visszhangos falai között jól kibeszéltük magunkat. Beszéltünk a pasikról...hát mi másról?!...ittunk...ettünk...sírtam :) Jah és miközben vadásztam le a molylepkét, kidobtam a konyharuhát az ablakon :)) Jól berúgtam, szó mi szó. És életembe először együtt aludtam egy lánnyal!! :D Na nem kell semmi perverzre gondolni :)
Jó kis este volt, aminek a lényege a spontaneitás volt :) Ezt mi túl is teljesítettük, úgy éreztem ma, amikor elmentem dolgozni 4 óra alvás után, aznaposan. De nem bántam...még jó, hogy nem voltak sokan.
Így éltem túl a hétvégét :)
A sejtésem beigazolódott, a munkahelyemre beözönlöttek a hülyék. :) Ordítoztak, sírtak, veszekedtek... áááá...
A délután folyamán berontott hozzánk egy menyasszony és egy vőlegény, úgy, ahogy illik, harci felszerelésben. Mindenki furán nézett rájuk, meg ráadásul tök hülyeséget vettek, de mentek nászútra. És boldogok voltak. Az az igazi öröm sugárzott róluk és még fizetés közben is fogták egymás kezét. Hozzáteszem nem mai csirkék voltak, de nem a kor számít. Nem? Hanem az érzések.
Nekem nagyon fájt. Ronda irigy dög voltam, és nem érdekelt. Kicsit kimentem, könnyítettem a könnycsatornáimon és újra mentem dolgozni. Mert én nem hagyom magam...
A fáradt idegeimet hazafelé a biciklin próbáltam megnyugtatni. Viszonylag sikerrel jártam. Mikor hazaértem egy "nemfogadotthívásom" volt. R. volt, hogy nem mennék-e át iszogatni hozzá?! Hát dehogynem mennék :) A múltkori betegségem óta nem alkoholizáltam ki magamból a bánatomat. Minden vágyam egy vodkanarancs volt!!
Végül az lett belőle, hogy szóltunk A-nak is, akivel együtt felvásároltuk a piarészleget meg chipset és a konyhánk visszhangos falai között jól kibeszéltük magunkat. Beszéltünk a pasikról...hát mi másról?!...ittunk...ettünk...sírtam :) Jah és miközben vadásztam le a molylepkét, kidobtam a konyharuhát az ablakon :)) Jól berúgtam, szó mi szó. És életembe először együtt aludtam egy lánnyal!! :D Na nem kell semmi perverzre gondolni :)
Jó kis este volt, aminek a lényege a spontaneitás volt :) Ezt mi túl is teljesítettük, úgy éreztem ma, amikor elmentem dolgozni 4 óra alvás után, aznaposan. De nem bántam...még jó, hogy nem voltak sokan.
Így éltem túl a hétvégét :)
2011. július 15., péntek
Egy újabb hétvége elé nézek...
Nélküle.
Ugyan egész hétvégén dolgozom, de ez nem javít a helyzeten. Tegnap volt az első este, hogy nélküle mentem el bárhova. Vittem Odinkát "pótléknak", hogy had kutyázzon egyet. Élvezte a helyzetet, 3 ismeretlen kutya, jól elvoltak. :) Nem kellett altatnom este, még most is az ágy alatt szunyókál.
Én viszont már nem érzetem magam olyan felszabadultnak. Pedig a társaság jó volt, csak nem tudom... Sütöttem muffint, és a P. megjegyezte, hogy "ez olyan finom lett, hogy most már férjhez mehetek"...jah...köszi...kihez?! Mert akinek eddig a muffinjaimat,sütijeimet sütöttem, neki nem ízlett annyira, hogy el is vegyen. Pedig mindig mondta. És én igyekeztem neki megfelelni.
Ebből az egy mondatból jöttem rá arra, hogy ebben a kapcsolatban mindig próbáltam megfelelni. Jókat főzni, programokat kitalálni, ötleteket adni... Mégsem sikerült. :( Nem csak rajta volt nyomás, hanem rajtam is. Az csak egy dolog, hogy én nem mutattam, de attól még ott volt. Ő meg azt hiszi, hogy...ááá... nem is tudom mit hisz.
Úgy hallottam NÉHA hiányzom neki. Ha neki is annyit jelent a néha amennyit nekem, akkor elég szar a ráta. Nekem sem minden pillanatban hiányzik, de többet hiányzik, mint amennyit nem.
A múltkor megtaláltam a cd-t, amire néhány nyaralás, a közös karácsonyok, a kirándulásaink vannak felírva. Végignéztem. De nem sírtam. Olyan jó érzés töltött el, mert csak jó emlékek jutottak az eszembe... Ott még szeretett.
Már csak az emlékek maradtak. :(
Ugyan egész hétvégén dolgozom, de ez nem javít a helyzeten. Tegnap volt az első este, hogy nélküle mentem el bárhova. Vittem Odinkát "pótléknak", hogy had kutyázzon egyet. Élvezte a helyzetet, 3 ismeretlen kutya, jól elvoltak. :) Nem kellett altatnom este, még most is az ágy alatt szunyókál.
Én viszont már nem érzetem magam olyan felszabadultnak. Pedig a társaság jó volt, csak nem tudom... Sütöttem muffint, és a P. megjegyezte, hogy "ez olyan finom lett, hogy most már férjhez mehetek"...jah...köszi...kihez?! Mert akinek eddig a muffinjaimat,sütijeimet sütöttem, neki nem ízlett annyira, hogy el is vegyen. Pedig mindig mondta. És én igyekeztem neki megfelelni.
Ebből az egy mondatból jöttem rá arra, hogy ebben a kapcsolatban mindig próbáltam megfelelni. Jókat főzni, programokat kitalálni, ötleteket adni... Mégsem sikerült. :( Nem csak rajta volt nyomás, hanem rajtam is. Az csak egy dolog, hogy én nem mutattam, de attól még ott volt. Ő meg azt hiszi, hogy...ááá... nem is tudom mit hisz.
Úgy hallottam NÉHA hiányzom neki. Ha neki is annyit jelent a néha amennyit nekem, akkor elég szar a ráta. Nekem sem minden pillanatban hiányzik, de többet hiányzik, mint amennyit nem.
A múltkor megtaláltam a cd-t, amire néhány nyaralás, a közös karácsonyok, a kirándulásaink vannak felírva. Végignéztem. De nem sírtam. Olyan jó érzés töltött el, mert csak jó emlékek jutottak az eszembe... Ott még szeretett.
Már csak az emlékek maradtak. :(
2011. július 14., csütörtök
Kell, hogy így legyen
"Szeress most, hogy úgy, ahogy én, kell, hogy így legyen...csak TE meg én...éppúgy, ahogy egyszer volt rég..."
Ez a mai egy tartalmas nap volt. Reggel az öcsémet feltettem a buszra, én pedig elmentem a lányokkal strandolni. Jól leégett a hátam, de jó volt. Dög meleg volt, jól esett a víz, csak az a lángos volt a förtelmes... :) Ilyen elba--ott lángost még ettem sehol. De ez kellett a feelinghez :) Most az 50 fokban muffint sütök, csak sajnos lassabban sül, mint ahogy fogy...így nem tudom holnap mit fogok vinni a kerti partira?! :)
Tegnap hazafelé felhívott Ő. Nem, sajnos nem azt mondta, hogy "igen, hülye voltam, bocsáss meg", hanem azért kért számon, hogy miért mondtam el a mamájáéknak, hogy elhagyott?! Nem én mondtam el. Azt mondta, hogy "nem gondolod, hogy még nem véletlenül nem mondtam el nekik???!" Nem. Én már nem tudom, hogy mit gondoljak. Próbálok tök magabiztosnak látszani, de akárhogy igyekszem egyre rosszabb lesz a helyzet. Nem akarok reménykedni, mert újra jöhet a pofára esés, nem tervezek, csak élek bele a nagy Világba. Most kapaszkodjak ebbe az egy mondatába?? Bármit is gondolt Ő mögé... Mert tegnap óta csak ott motoszkál az agyam egyik bugyrocskájába.
Kint ültünk a medence partján, és ahogy körülnéztem...hát elkeserítő volt a pasi felhozatal. :( Mi a fene lesz így velem?! Hova tűntek az értelmes, helyes, kedves paskók? :( Totál le vagyok maradva, nem ismerem a legújabb hódítási praktikákat...szépségtippeket... Most mi lesz? A legnagyobb gáz az, hogy nem is érdekel az ilyen. Hogy eddig mivel szedtem fel a pasikat...ez egy örök rejtély. :) De legutoljára majdnem 7 éve volt ilyen alkalom. Nem is tudom mit is szeretnék egy pasitól... Társat, barátot, szeretőt...külön-külön vagy egybe?! Viszont eddig mindennap kaptam egy kis simogatást, érintést, szeretetet...mióta ez nincs...el sem tudom szavakba mondani azt a hiányérzetet amit érzek. Én szerettem, hogy szeretnek. Illetve csak elhittem, hogy szeretnek. Lehet, hogy ez eddig nem is az igazi szeretet,szerelem volt... Lehet, hogy más kell. Bár én örülnék annak is, ami eddig volt... :(
De a döntés nem az én kezembe van. Megint.
Ez a mai egy tartalmas nap volt. Reggel az öcsémet feltettem a buszra, én pedig elmentem a lányokkal strandolni. Jól leégett a hátam, de jó volt. Dög meleg volt, jól esett a víz, csak az a lángos volt a förtelmes... :) Ilyen elba--ott lángost még ettem sehol. De ez kellett a feelinghez :) Most az 50 fokban muffint sütök, csak sajnos lassabban sül, mint ahogy fogy...így nem tudom holnap mit fogok vinni a kerti partira?! :)
Tegnap hazafelé felhívott Ő. Nem, sajnos nem azt mondta, hogy "igen, hülye voltam, bocsáss meg", hanem azért kért számon, hogy miért mondtam el a mamájáéknak, hogy elhagyott?! Nem én mondtam el. Azt mondta, hogy "nem gondolod, hogy még nem véletlenül nem mondtam el nekik???!" Nem. Én már nem tudom, hogy mit gondoljak. Próbálok tök magabiztosnak látszani, de akárhogy igyekszem egyre rosszabb lesz a helyzet. Nem akarok reménykedni, mert újra jöhet a pofára esés, nem tervezek, csak élek bele a nagy Világba. Most kapaszkodjak ebbe az egy mondatába?? Bármit is gondolt Ő mögé... Mert tegnap óta csak ott motoszkál az agyam egyik bugyrocskájába.
Kint ültünk a medence partján, és ahogy körülnéztem...hát elkeserítő volt a pasi felhozatal. :( Mi a fene lesz így velem?! Hova tűntek az értelmes, helyes, kedves paskók? :( Totál le vagyok maradva, nem ismerem a legújabb hódítási praktikákat...szépségtippeket... Most mi lesz? A legnagyobb gáz az, hogy nem is érdekel az ilyen. Hogy eddig mivel szedtem fel a pasikat...ez egy örök rejtély. :) De legutoljára majdnem 7 éve volt ilyen alkalom. Nem is tudom mit is szeretnék egy pasitól... Társat, barátot, szeretőt...külön-külön vagy egybe?! Viszont eddig mindennap kaptam egy kis simogatást, érintést, szeretetet...mióta ez nincs...el sem tudom szavakba mondani azt a hiányérzetet amit érzek. Én szerettem, hogy szeretnek. Illetve csak elhittem, hogy szeretnek. Lehet, hogy ez eddig nem is az igazi szeretet,szerelem volt... Lehet, hogy más kell. Bár én örülnék annak is, ami eddig volt... :(
De a döntés nem az én kezembe van. Megint.
"Az emberi élet döntések sorozata, igen vagy nem, kint vagy benn, lent vagy fent. Aztán itt vannak azok a döntések, amik számítanak, szeretni vagy gyűlölni, hősnek lenni vagy gyávának, harcolni vagy feladni. Élni vagy meghalni. Ez a legfontosabb döntés, és a döntés nem mindig a mi kezünkben van." (Grace klinika)
2011. július 13., szerda
Eszméletlen Esztergom!
Ma megjártuk Esztergomot, Komáromot... Csak 5 órát vonatoztunk a dög melegben, de véghezvittük amiért mentünk. :) És végülis eltölthettem egy egész napot az öcsémmel :) Nem is mostanában volt ilyen. Vagy...helyesbítek...nem is volt még ilyen.
Viszont ez az Esztergom nagy kiábrándulás volt. A "főutca" totál kihalt, sehol egy klimatizált helyiség, se újságos, se hamburgerező... :) Szívás. Nem ehhez vagyok én szokva. De összességében jó volt.
Megnéztem a Másnaposok 2-őt... a film végén ők is felengedték a kívánság lámpásokat. Hát én is felengedtem volna, szeptemberben. De úgy döntöttem elhalasztom, mert még nincs itt az ideje. De valahogy frusztráló, hogy akármilyen fimet, sorozatot nézek, mindegyikben esküvő, boldogság és család van a végén. Irigy vagyok. :(
És ez gáááz... Hiány érzetem van...
Viszont ez az Esztergom nagy kiábrándulás volt. A "főutca" totál kihalt, sehol egy klimatizált helyiség, se újságos, se hamburgerező... :) Szívás. Nem ehhez vagyok én szokva. De összességében jó volt.
Megnéztem a Másnaposok 2-őt... a film végén ők is felengedték a kívánság lámpásokat. Hát én is felengedtem volna, szeptemberben. De úgy döntöttem elhalasztom, mert még nincs itt az ideje. De valahogy frusztráló, hogy akármilyen fimet, sorozatot nézek, mindegyikben esküvő, boldogság és család van a végén. Irigy vagyok. :(
És ez gáááz... Hiány érzetem van...
2011. július 12., kedd
Ez most más!
"Ez most más, ezt több, mint ami jár, ez élet és halál, egy szélvihar, tombol és felkavar..."
Összepakoltam a pucér szobát... Eddig be sem tudtam oda menni. Fájt. Minden szanaszét dobálva, feldúlva, cd-k szétdobálva. Mintha tornádó pusztított volna. :(
Most is fájt. De megtettem. Összepakoltam. Már rend van. Idebenn is. Vagyis azt hittem... De nincs. Iszonyúan hiányzik! (Remélem ezt ő nem olvassa.) Hullámokban jön és sokáig marad. Belefészkeli magát az agyamba és nem ereszt. Nem tudom elűzni, pedig tudom, hogy ezt kellene tennem. Minden dologról eszembe jut valami emlék, ami szép. Nem is tudok olyat felidézni, ami nem lett volna az. És ez dühít! Nagyon. A tehetetlenség nagyon alattomos dolog, mert mikor azt hittem már, hogy "na, már egy picit jobb", akkor rájövök, hogy nem, nem lett jobb. Pedig én nagyon akarom.
"...már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom, és felemészt a bánatom, reménykedve alszom el, hogy jobb lesz a holnapom. De ez csak álom, nem valóság...nekem nem jutott már más, csak a fájdalom és a bús magány...Próbálok szabadulni és eltépni a kötelet, feledni, hogy mennyire szerettelek,feledni, hogy a sebek még sajogva égnek, s nélküled végtelenül üresek a nappalok, s az éjek, de feledni Téged, nem tudlak én."
Összepakoltam a pucér szobát... Eddig be sem tudtam oda menni. Fájt. Minden szanaszét dobálva, feldúlva, cd-k szétdobálva. Mintha tornádó pusztított volna. :(
Most is fájt. De megtettem. Összepakoltam. Már rend van. Idebenn is. Vagyis azt hittem... De nincs. Iszonyúan hiányzik! (Remélem ezt ő nem olvassa.) Hullámokban jön és sokáig marad. Belefészkeli magát az agyamba és nem ereszt. Nem tudom elűzni, pedig tudom, hogy ezt kellene tennem. Minden dologról eszembe jut valami emlék, ami szép. Nem is tudok olyat felidézni, ami nem lett volna az. És ez dühít! Nagyon. A tehetetlenség nagyon alattomos dolog, mert mikor azt hittem már, hogy "na, már egy picit jobb", akkor rájövök, hogy nem, nem lett jobb. Pedig én nagyon akarom.
"...már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom, és felemészt a bánatom, reménykedve alszom el, hogy jobb lesz a holnapom. De ez csak álom, nem valóság...nekem nem jutott már más, csak a fájdalom és a bús magány...Próbálok szabadulni és eltépni a kötelet, feledni, hogy mennyire szerettelek,feledni, hogy a sebek még sajogva égnek, s nélküled végtelenül üresek a nappalok, s az éjek, de feledni Téged, nem tudlak én."
A ventillátor szele...
Az egész olyan fura...mint a ventillátornál. Ha közel ülsz, huzatot kapsz, ha távol, akkor meg nem ér a levegő!
El kell döntened mekkora távolságra ülj, és neked mikor esik jól a szellő. Valakinek akkor, ha nagyon fúj, másoknak jó a lágy fuvallat is.
Mégis mindig kavarog...
Én szeretem, ha a hajamat borzolja a szél. Amikor életre kelnek a tincsek. Szeretem az Élet apró dolgait.
Most, egy hét távlatából értem meg, hogy miért kellett ennek így lennie! Újra meg kell ismernek magam, mert már nem az a "lükebóka" kisiskolás vagyok, aki voltam. De nem is akarok az lenni :)
Átértékelve az eddigi dolgaimat, arra jutottam, hogy túlságosan komolyan vettem az Életet. Mindenkit beszippant a megfelelési kényszer- hol ennek, hol annak-, a gyerekszülési nyomás, az "Úr Isten vajon mi dolgom a világon?!" kérdéskör. Mert ezt várják el. Ez a "normális". Pedig csak élvezni kellene a létezést. Mégis görcsölünk, és itt nem a pénzügyi oldalra gondolok, hanem az érzelmire. Mert, amikor minden tökéletes, akkor sem az... Nem vagyunk elégedettek és mééég többet, jobbat akarunk. Ezért van ez a folytonos körforgás: megszereztük, jön a vágy, hogy jobb kell, és a használtat eldobjuk, jön helyette új, megunjuk, eldobjuk.... EZ az Élet körforgása!
Közben mikor vagyunk boldogok, életerősek, frissek?! Addig a pár pillanatig míg kiélvezzük minden egyes mozzanatát annak, hogy igenis megszereztük valamit... És vége.
De, jól vagyok. Majdnem... Nem úgy látszik, mert nehezen tudom magam türtőztetni. De megy. Mert nem kell sajnálat, csak megértés... És örülök, hogy vannak, akik megértenek. Ez jó dolog :) Köszönöm nektek.
El kell döntened mekkora távolságra ülj, és neked mikor esik jól a szellő. Valakinek akkor, ha nagyon fúj, másoknak jó a lágy fuvallat is.
Mégis mindig kavarog...
Én szeretem, ha a hajamat borzolja a szél. Amikor életre kelnek a tincsek. Szeretem az Élet apró dolgait.
Most, egy hét távlatából értem meg, hogy miért kellett ennek így lennie! Újra meg kell ismernek magam, mert már nem az a "lükebóka" kisiskolás vagyok, aki voltam. De nem is akarok az lenni :)
Átértékelve az eddigi dolgaimat, arra jutottam, hogy túlságosan komolyan vettem az Életet. Mindenkit beszippant a megfelelési kényszer- hol ennek, hol annak-, a gyerekszülési nyomás, az "Úr Isten vajon mi dolgom a világon?!" kérdéskör. Mert ezt várják el. Ez a "normális". Pedig csak élvezni kellene a létezést. Mégis görcsölünk, és itt nem a pénzügyi oldalra gondolok, hanem az érzelmire. Mert, amikor minden tökéletes, akkor sem az... Nem vagyunk elégedettek és mééég többet, jobbat akarunk. Ezért van ez a folytonos körforgás: megszereztük, jön a vágy, hogy jobb kell, és a használtat eldobjuk, jön helyette új, megunjuk, eldobjuk.... EZ az Élet körforgása!
Közben mikor vagyunk boldogok, életerősek, frissek?! Addig a pár pillanatig míg kiélvezzük minden egyes mozzanatát annak, hogy igenis megszereztük valamit... És vége.
2011. július 11., hétfő
Hétfő...
Ma már végre mehettem dolgozni. Ez nem azt jelenti, hogy nagyon hiányzott volna, de legalább elterelte a figyelmemet. Elég gyorsan elporoszkált az idő...
Nem mondom, hogy nem gondolok Rá, de igyekszem nem ezen kattogni egész nap. A lányok nagyon tapintatosak voltak, nem kérdezgettek. Ma felvettem a fehér virágos hajpántom, ami az esküvőn lett volna a hajamba. Mindenki megdicsérte :) Hát erről ennyit. :(
Már szervezzük az augusztusi kiruccanást a lányokkal. Elterveztük, hogy elmegyünk a Balcsihoz, nagyot bulizunk és táncolunk, tombolunk. Már alig várom...
Nem mondom, hogy nem gondolok Rá, de igyekszem nem ezen kattogni egész nap. A lányok nagyon tapintatosak voltak, nem kérdezgettek. Ma felvettem a fehér virágos hajpántom, ami az esküvőn lett volna a hajamba. Mindenki megdicsérte :) Hát erről ennyit. :(
Már szervezzük az augusztusi kiruccanást a lányokkal. Elterveztük, hogy elmegyünk a Balcsihoz, nagyot bulizunk és táncolunk, tombolunk. Már alig várom...
2011. július 10., vasárnap
Gondatlanságból elkövetett emberölelés...
Az emberek nem akarattal bántják meg a másikat... így sikerül. De nem direkt, csak a rossz kommunikáció okozza a gondot.
Ma rájöttem arra, hogy az ember mindig gyerek marad, míg élnek a szülei. Az enyémek élnek, hála a jó Istennek. És,bár mindig tartottam tőlük, ha baj volt, kiálltak mellettem, támogattak. Most is ezt teszik. Átérzik a helyzet súlyosságát, de ők is értetlenül állnak az események előtt. Elkocsikáztak kilométereket, hogy velem legyenek. Sajnáltak, aggódtak, bíráltak és értetlenkedtek...de itt voltak. Én pedig erősnek mutattam magam. Már az összes könnyemet elsírtam, így nem áztattam el őket. Rájöttem, hogy valóban mennyire erős vagyok. A terveim nem dőltek dugába, vannak újak, csak át kell őket egyszemélyessé alakítanom. De nem fogok kiborulni, depresszióba esni... nem hagyom magam. Az Élet nehéz, de mindennek oka van. Ennek is oka volt. Tudom! Még nem látom benne a jót, de eljön az a pillanat amikor meglátom majd.
Sajnálom, hogy nem tudtam Rá vigyázni. Sajnálom a dolgokat, de tanultam a hibából. Igyekszem nem elkövetni még egyszer, ha lesz rá esélyem... De lesz!
Ő nem hagyta, hogy szeressem. Neki nem kell. Ez az egyetlen dolog, amit nem lehet erőltetni...
Nem lehet egy emberre ráerőltetni a szeretetedet, ha Ő nem akarja...
Ma rájöttem arra, hogy az ember mindig gyerek marad, míg élnek a szülei. Az enyémek élnek, hála a jó Istennek. És,bár mindig tartottam tőlük, ha baj volt, kiálltak mellettem, támogattak. Most is ezt teszik. Átérzik a helyzet súlyosságát, de ők is értetlenül állnak az események előtt. Elkocsikáztak kilométereket, hogy velem legyenek. Sajnáltak, aggódtak, bíráltak és értetlenkedtek...de itt voltak. Én pedig erősnek mutattam magam. Már az összes könnyemet elsírtam, így nem áztattam el őket. Rájöttem, hogy valóban mennyire erős vagyok. A terveim nem dőltek dugába, vannak újak, csak át kell őket egyszemélyessé alakítanom. De nem fogok kiborulni, depresszióba esni... nem hagyom magam. Az Élet nehéz, de mindennek oka van. Ennek is oka volt. Tudom! Még nem látom benne a jót, de eljön az a pillanat amikor meglátom majd.
Sajnálom, hogy nem tudtam Rá vigyázni. Sajnálom a dolgokat, de tanultam a hibából. Igyekszem nem elkövetni még egyszer, ha lesz rá esélyem... De lesz!
Ő nem hagyta, hogy szeressem. Neki nem kell. Ez az egyetlen dolog, amit nem lehet erőltetni...
Nem lehet egy emberre ráerőltetni a szeretetedet, ha Ő nem akarja...
2011. július 9., szombat
Egy meleg és magányos napon mit csinálhat az ember...?!
Dög meleg van, napozni kellene, strandolni, kikapcsolódni.
Helyette én itthon vagyok a hűs szobába, filmet nézek és dinnyét majszolok. Azt mondják a dinnye egészséges és végülis étel is.
Megnéztem a Rio című mesét. Alapjáraton nem nagy durranás, de a mondanivalója az aranyos. Van egy papagáj, aki nem tud repülni. Már magában ez is elég furi... De van, nem tud és kész. Mégis van az a helyzet, amikor eldobja a félelmeit és a szerelme után ugrik a nagy semmibe. Mert elhitte, hogy ő nem strucc és igenis tud repülni! :)
Én annyi mindenben hiszek... mégsem biztos, hogy összejönnek a dolgok. Áááá, ez megint a nem jó hozzáállás!!! Nem. Össze fog jönni,amit szeretnék, mert annyira nagyon akarom, hogy már fizikai fájdalmat okoz néha.
A tehetetlenség gúzsba köt. Az aggódás az agyadra megy. A bizonytalanság még bizonytalanabbá tesz.
Racionalista embernek tartom magam. Bármi, ami igazán fontos volt, és kérdéseim merültek fel, mindig a könyvekben kerestem a megoldást. Én ebből tudok erőt meríteni. Most is számtalan oldalt és fórumot olvastam a mostani problémámmal kapcsolatban is. A megoldás ugyan nincs benne, de erőt ad, hitet, hogy bízzak. Megváltozhatnak a dolgok. Illetve folyamatosan változnak. Az ember nem is gondolná, hogy milyen hamar darabokra hullhat az Élete.
Míg ez meg nem történik, nem is tudjuk értékelni a sok jót, amit kaptunk, vagy együtt éltünk át.
Tegnap kimentem az Odinnal a tóhoz. Csak feküdtem a fűben és néztem a vizet, az eget, a füvet. Soha életembe nem feküdtem bele a fűbe!!! És nem tudom megmondani, hogy miért?! Most jól esett. Olyan "szabadságos" érzés... Te feküdtél már fűben?
Helyette én itthon vagyok a hűs szobába, filmet nézek és dinnyét majszolok. Azt mondják a dinnye egészséges és végülis étel is.
Megnéztem a Rio című mesét. Alapjáraton nem nagy durranás, de a mondanivalója az aranyos. Van egy papagáj, aki nem tud repülni. Már magában ez is elég furi... De van, nem tud és kész. Mégis van az a helyzet, amikor eldobja a félelmeit és a szerelme után ugrik a nagy semmibe. Mert elhitte, hogy ő nem strucc és igenis tud repülni! :)
Én annyi mindenben hiszek... mégsem biztos, hogy összejönnek a dolgok. Áááá, ez megint a nem jó hozzáállás!!! Nem. Össze fog jönni,amit szeretnék, mert annyira nagyon akarom, hogy már fizikai fájdalmat okoz néha.
A tehetetlenség gúzsba köt. Az aggódás az agyadra megy. A bizonytalanság még bizonytalanabbá tesz.
Racionalista embernek tartom magam. Bármi, ami igazán fontos volt, és kérdéseim merültek fel, mindig a könyvekben kerestem a megoldást. Én ebből tudok erőt meríteni. Most is számtalan oldalt és fórumot olvastam a mostani problémámmal kapcsolatban is. A megoldás ugyan nincs benne, de erőt ad, hitet, hogy bízzak. Megváltozhatnak a dolgok. Illetve folyamatosan változnak. Az ember nem is gondolná, hogy milyen hamar darabokra hullhat az Élete.
Míg ez meg nem történik, nem is tudjuk értékelni a sok jót, amit kaptunk, vagy együtt éltünk át.
Tegnap kimentem az Odinnal a tóhoz. Csak feküdtem a fűben és néztem a vizet, az eget, a füvet. Soha életembe nem feküdtem bele a fűbe!!! És nem tudom megmondani, hogy miért?! Most jól esett. Olyan "szabadságos" érzés... Te feküdtél már fűben?
2011. július 8., péntek
Mivel nő vagyok a vásárlás segít!
Tényleg segít. Elterelni a gondolataimat, róla. Ilyenkor mindig jól jön egy kis turkálózás, mert míg válogatok, addig sem gondolkodok. Ez a baj, velünk, nőkkel: túl sokat, és túl bonyolultan gondolkodunk. Nem ám, mint a férfiak, "áh, nem tetszik, lelépek, majd lesz más, majd jobb lesz!". Egy nő végiggondol, mérlegel, segítséget kér, harcol. Ha van miért.
Harcol egy olyan dologért, ami egykor még működött, még létezett. Szerinte van értelme ezért harcolni. Jelent annyit, hogy nem hagyjuk veszni. Most már nem a régi életemért harcolok, hanem egy új ért. Mert azt már felfogtam, hogy olyan úgysem lesz, mint volt. Változni kell, és elfogadni a változást. Kikapcsolni, nem görcsölni, ha kell elengedni...
Én szeretem őt annyira, hogy hagyom kiteljesedni. Találja meg önmagát,nem fogom vissza. Mert szeretem ennyire... (és most a mutató és a hüvelykujjamat összenyomom...nagyon-nagyon-nagyon...)
Harcol egy olyan dologért, ami egykor még működött, még létezett. Szerinte van értelme ezért harcolni. Jelent annyit, hogy nem hagyjuk veszni. Most már nem a régi életemért harcolok, hanem egy új ért. Mert azt már felfogtam, hogy olyan úgysem lesz, mint volt. Változni kell, és elfogadni a változást. Kikapcsolni, nem görcsölni, ha kell elengedni...
Én szeretem őt annyira, hogy hagyom kiteljesedni. Találja meg önmagát,nem fogom vissza. Mert szeretem ennyire... (és most a mutató és a hüvelykujjamat összenyomom...nagyon-nagyon-nagyon...)
2011. július 7., csütörtök
És mégis kinyílt az ajtó...bár ne tette volna!
Kinyílt. A 3 pittyegés, a kulcscsörgés, mind azt jelezte, hogy jön. A gyomrom öklömnyi lett, a szívverésem szapora, a remény óriásira nőtte ki magát. Azt képzeltem, hogy csak álmodom, és felébredek, amikor vidáman belép és megcsókol, megkérdezi, milyen napom volt.
Helyette belépett, átölelt futólag és leült inni a konyhába. Gondoltam beszélgetünk. Hát nem. Semleges dolgokról beszélgettünk, kényelmetlen volt a helyzet mindkettőnknek. Közölte, hogy ma elviszi a holmiját.
Tartottam volna itt?! Könyörögtem volna neki, hogy ne menj el?!
Értelmetlen lett volna a dolog. Igaz az a mondás, ami azt mondja, hogy aki menni akar, az úgyis elmegy. Tényleg igaz. Hat lóval sem tudtam volna megállítani. Nagyon határozottnak tűnt.
Vállalja a tetteiért a felelősséget- azt mondta. Még nem tudja, hogy jól vagy rosszul döntött-e, de döntött.
Maradtam egyedül a kutymóval. Most mindenki értetlenkedik és engem sajnál. Pedig nem kell engem sajnálni. Inkább őt kellene.
Nők ezrei aggódnak amiatt, hogy mindent jól, szépen csináljanak. Ne hisztizzenek, főzzenek, eleget szexeljenek, akkor is ha dög fáradtak...csak hogy a férfiaknak jó legyen. De mégis kevés.
És ez a legfájóbb. Ha már mindent megpróbálsz, és még mindig kevés... elkezded magadba keresni a hibát. Hogy keveset tudsz adni? Nem vagy elég szexi? Pedig már erődön felül teljesítettél. Ez erősen lerombolja az ember önbizalmát. :(
De most itt ülök romjaimon és szépen össze kell raknom magam. Nem vagyok az a világfájós típus, de most fájok. Fizikai és lelki állapotom is elég zavaros. Próbálom a dolog jó oldalát nézni. Végülis most én is élhetek, bulizhatok, nem tartozom senkinek magyarázattal. Csak a fő kérdés az, hogy kell-e ez nekem?!
Nem. Nem kell.
Semmi sem kell. CSAK Ő...
Helyette belépett, átölelt futólag és leült inni a konyhába. Gondoltam beszélgetünk. Hát nem. Semleges dolgokról beszélgettünk, kényelmetlen volt a helyzet mindkettőnknek. Közölte, hogy ma elviszi a holmiját.
Tartottam volna itt?! Könyörögtem volna neki, hogy ne menj el?!
Értelmetlen lett volna a dolog. Igaz az a mondás, ami azt mondja, hogy aki menni akar, az úgyis elmegy. Tényleg igaz. Hat lóval sem tudtam volna megállítani. Nagyon határozottnak tűnt.
Vállalja a tetteiért a felelősséget- azt mondta. Még nem tudja, hogy jól vagy rosszul döntött-e, de döntött.
Maradtam egyedül a kutymóval. Most mindenki értetlenkedik és engem sajnál. Pedig nem kell engem sajnálni. Inkább őt kellene.
Nők ezrei aggódnak amiatt, hogy mindent jól, szépen csináljanak. Ne hisztizzenek, főzzenek, eleget szexeljenek, akkor is ha dög fáradtak...csak hogy a férfiaknak jó legyen. De mégis kevés.
És ez a legfájóbb. Ha már mindent megpróbálsz, és még mindig kevés... elkezded magadba keresni a hibát. Hogy keveset tudsz adni? Nem vagy elég szexi? Pedig már erődön felül teljesítettél. Ez erősen lerombolja az ember önbizalmát. :(
De most itt ülök romjaimon és szépen össze kell raknom magam. Nem vagyok az a világfájós típus, de most fájok. Fizikai és lelki állapotom is elég zavaros. Próbálom a dolog jó oldalát nézni. Végülis most én is élhetek, bulizhatok, nem tartozom senkinek magyarázattal. Csak a fő kérdés az, hogy kell-e ez nekem?!
Nem. Nem kell.
Semmi sem kell. CSAK Ő...
Tudom, hogy egyszer eljön és rám talál...a remény, mindig ég tovább...
Mert, ugye a remény hal meg utoljára?!
Igaz?
Reménykedni szabad. De meddig? Meddig bízhatunk, hogy ami elromlott, újra jó lehet, ami kifakult újra színes lesz?!
Ez mindig egyén függő. Én a sokáig reménykedő típusba tartozom. Abba, aki szereti magát áltatni, a pohár félig tele, az Élet szép. Aztán jön a fekete leves. Az Élet nem (mindig)szép, a pohár pedig inkább üres... De, hogy ezt meglássam sok sok időnek kell eltelnie. Akkor is inkább arcul csapásként ér a hír, feldolgoznom sokáig tart. De az ember ebből tanul,nem? Jóóóó, tudom, az okos ember más hibájából tanul...én buta vagyok. :(
Túl szentimentalista. Leragadtam a Fable könyvek hős macsóinál, akik egyszerre kemények és érzőek. Ügyesek és okosak, ill. természetesen meg van bennük az a plusz, ami miatt minden nőci beléjük szeret. Az agyam tudja, hogy ez csak egy könyv...ÉBRESZTŐ!!!...a világban rohangáló paskók nem ilyenek. Tisztelet a kivételnek..ha van! De olvasás közben elvarázsolódom, és hiszem, hogy egy Belloq-hoz hasonlatos férfival élek együtt.
Majd felébredek, vége lesz a könyvnek és jön a valóság. Ez a férfi nem Belloq, de!! Okos, kedves, vicces és kell nekem. :) Kiábrándulok is meg nem is. Ki érti ezt?!
A lelkemben nagy zűrzavaros ping pong zajlik. Tegyem, ne tegyem. Mi is legyen most velem. Az tuti, hogy szétesni nem fogok! Lehet, hogy szentimentalista vagyok, de nem hülye. Az Élet megy tovább, a változások mindig okkal történnek. Egy ok az újra kezdésre, a változtatásra, az önmegvalósításra. És, hogy miből merítsek erőt?! Talán magamból. A barátaimból, a kutyámból. Aki látja, hogy szomorú vagyok, csak a mellkasomra fekszik, mintha tudná, hogy a hasam érzékeny. Pedig ő "csak" egy állat. Dehogyis! Sokkal több ennél. A támaszom. Most is csöndben figyel az ágy alól, úgy tesz,mintha aludna, pedig nem. Várja a kulcs csördülését, az ajtó nyitását. Hiába. Én is hiába.
Nem nyílik, nem jön. Csak a remény maradt.
Igaz?
Reménykedni szabad. De meddig? Meddig bízhatunk, hogy ami elromlott, újra jó lehet, ami kifakult újra színes lesz?!
Ez mindig egyén függő. Én a sokáig reménykedő típusba tartozom. Abba, aki szereti magát áltatni, a pohár félig tele, az Élet szép. Aztán jön a fekete leves. Az Élet nem (mindig)szép, a pohár pedig inkább üres... De, hogy ezt meglássam sok sok időnek kell eltelnie. Akkor is inkább arcul csapásként ér a hír, feldolgoznom sokáig tart. De az ember ebből tanul,nem? Jóóóó, tudom, az okos ember más hibájából tanul...én buta vagyok. :(
Túl szentimentalista. Leragadtam a Fable könyvek hős macsóinál, akik egyszerre kemények és érzőek. Ügyesek és okosak, ill. természetesen meg van bennük az a plusz, ami miatt minden nőci beléjük szeret. Az agyam tudja, hogy ez csak egy könyv...ÉBRESZTŐ!!!...a világban rohangáló paskók nem ilyenek. Tisztelet a kivételnek..ha van! De olvasás közben elvarázsolódom, és hiszem, hogy egy Belloq-hoz hasonlatos férfival élek együtt.
Majd felébredek, vége lesz a könyvnek és jön a valóság. Ez a férfi nem Belloq, de!! Okos, kedves, vicces és kell nekem. :) Kiábrándulok is meg nem is. Ki érti ezt?!
A lelkemben nagy zűrzavaros ping pong zajlik. Tegyem, ne tegyem. Mi is legyen most velem. Az tuti, hogy szétesni nem fogok! Lehet, hogy szentimentalista vagyok, de nem hülye. Az Élet megy tovább, a változások mindig okkal történnek. Egy ok az újra kezdésre, a változtatásra, az önmegvalósításra. És, hogy miből merítsek erőt?! Talán magamból. A barátaimból, a kutyámból. Aki látja, hogy szomorú vagyok, csak a mellkasomra fekszik, mintha tudná, hogy a hasam érzékeny. Pedig ő "csak" egy állat. Dehogyis! Sokkal több ennél. A támaszom. Most is csöndben figyel az ágy alól, úgy tesz,mintha aludna, pedig nem. Várja a kulcs csördülését, az ajtó nyitását. Hiába. Én is hiába.
Nem nyílik, nem jön. Csak a remény maradt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)