Senkit nem akartam megbántani. Elsősorban a saját magam szórakoztatására kezdtem el írni a bejegyzéseket.
Ugyanakkor nem gondoltam bele, hogy azokra, akik szerepelnek az "életemben", milyen hatással lesz. Nem hittem volna, hogy ennyi embert érdekel a "nyomorom". :)
De érdekel.
Köszönöm Nektek, akik olvastatok, kommenteltetek és kijavítottatok, ha kellett. :)
Mostantól olvassatok normális könyveket, ne az én hülyeségeimet. :)
Neked:
Az ígéret szép szó.
Azzal, hogy letiltom a blogot, talán megérted, hogy mit jelentesz nekem... egyszer megérted majd.
Féltelek...Hogy mitől?! Magadtól.
Olyan sok dolgot csináltam már, azért, hogy összetapasszam magunkat... de tudom, hogy már nem tehetek Érted/ünk semmit.
Csak ezt.
Tessék.
Igen. Megígértem, hogy nem írom a blogot tovább...
Hazug vagyok.
De nem hiszem, hogy ez sokat számított volna a kapcsolatunk alakulásának folyamatában. Mert az alapvető probléma ott rejlik, hogy már nem szeret. Nem ott, hogy én megígértem valamit és nem tartottam be. Az évek alatt sok lehetősége lett volna mindkettőnknek, hogy apró-cseprő dolgokon megsértődjünk...mégse tettük....azért, mert szerettük egymást.
Csak akkor kerülnek elő ezek a problémák, amikor már nincs ami összetartsa az embereket. Amikor kifogásokat, mentségeket keresünk. Végülis már mindegy.
Ő megtanul nélkülem élni, mert velem nem tud, én pedig megtanulok önálló lenni. Hát ez van.
Így lehet lassan megölni azt, ami egykor... ha nem is ezer fokon...de égett.
Az előző bejegyzésben azt írtam, hogy nem tudom mennyire szeret és ez mire lesz elég...
Már tudom: semmire nem lesz elég.
Szerinte az a szeretet, ami van benne irányomban, már csak annak szól, hogy 6 és fél évet töltöttünk együtt. A hónap elején megbeszéltük, hogy töltsünk együtt több időt, mert úgy érzi hiányzom neki és nem tudja nélkülem elképzelni az életét.
Talán egy hét volt, míg tényleg többet találkoztunk, jó volt együtt. Nekem. Szerinte ez így nem jó. Mert megint újra jött a kételkedés, a "nem akarom"...
Hát ne akard.
Már én sem akarom.
Belefáradtam abba, hogy állandóan azt várjam, milyen kedve van. Azt mondja nem akar becsapni se engem, se magát. Ő őszinte volt. Mindig. Akkor is, amikor 2 hete azt írta, hogy boldog, mert hiányzom neki... Ezen igazodjon ki az ember... Már nem is akarok kiigazodni rajta. Lehetetlen.
Nincs könnyem már, amit rászánhatnék erre a csalódásra. Elsírtam az összeset, de megérte. Mert most már tényleg úgy tudom kezelni, ahogy kell.
Nekem nem kell olyan férfi, aki nem tud dönteni. Bizonytalan magába, a tetteiben...
Dühös voltam. Főképp magamra, de Rá is. Magamra azért, mert hagytam, hogy higgyek egy olyan érzésnek, ami csak bennem élt. Rá pedig azért, mert pár napja még azt írta, hogy ha nem lenne biztos az érzéseiben, akkor nem ámítana...mégis megtette. Bár véleményem szerint ebben sem volt biztos.
Olyan dühös voltam, hogy ment az összes sms-e, hívása és a telefonszáma együtt a kukába. Nem kitörölni akarom az életemből, mert sok szép dolgot éltünk meg együtt, hanem csak megakadályozni magamat abban, hogy "hülyeséget" csináljak.
Megtanultam, hogy egyszerűen vannak emberek, akiket nagyon nehéz szeretni, mert nem hagyják magukat...
Egy levetett ing árválkodik az ágy végébe akasztva. Rajta van az illata... nem tudom levenni róla a szemem. Az egyetlen dolog szobába, ami az Övé.
Üres a lakás. Bár én itt vagyok, mégis üresnek érzem. Olyan kongóan üresnek, hogy sírni lenne kedvem.
Mindig így érzek, mikor velem tölt egy kis időt, és utána elmegy.
Míg velem van és összebújva nézzük a sorozatokat a kanapén, vagy csak megbeszéljük a történéseket, addig minden jó, egybe van, egész, és nem üres. Az agyam tudja, hogy elmegy majd és nem is tiltakozom ellene, mégis váratlanul ér, mikor felveszi a cipőjét. Nem marasztalnám, mert nincs értelme és néha jó a lelkemnek is, ha nincs itt. Mikor nincs velem, akkor tudom igazán, hogy mennyire hiányzik a lénye.
Tudom, hogy fontos vagyok Neki. Csak azt nem tudom, hogy mennyire. Tudom, hogy nem tudja nélkülem elképzelni az életét. De nem tudom, hogy ez nem-e csak félelem..vagy kényelem. Én szeretném még azt hallani valakitől, hogy "szerelmes vagyok beléd". Szeretni sokféleképpen lehet. Tudom azt is, hogy szeret engem. De nem tudom mennyire. Nem tudom, hogy ez elég lesz-e...
Ez az Ákos elképesztő zenész.
Középiskolás voltam, amikor az első szerelmemtől megkaptam egy Ákos válogatott kazettát!!! Igen, kazettát, mert akkor még nem volt CD, pedig nem is vagyok olyan öreg. De ahogy meghallgattam az első számot, már tudtam, hogy megvan. Megvan az az előadó, akinek az albumaiért akarok pénzt adni, mert jóleső érzés feltenni az új szerzeményt a polcra.
Sok énekes sír, hogy inkább letöltik a netről az új albumot, minthogy megvegyék az emberek. Vajon miért?! Mert némelyik zenei "mű"-ért még a letöltött idő is pocsékolás, annyira rossz. De egy Ákos lemezről tudom, hogy nem fogok melléfogni, szinvonalat kapok a pénzemért.
Az első nagy szerelem, a szakítás, egy csomó emlékem fűződik a számaihoz. Ha bármikor meghallom a dalokat emlékek áradata önt el. És ezért...ezért éri meg pénzt adni. :)
Jó lenne, ha valaki engem is így szeretne. Feltétel nélkül. Olyannak, amilyen én vagyok.
Ennek érdekében sok dolgot tettem az elmúlt időszakban. Elfojtottam dolgokat, mert úgy gondoltam jobb a békesség. Hallgattam, mert úgy éreztem, megbízhatok. De arra kellett rájönnöm, hogy a kimondatlan szavaknak és tetteknek is van erejük. Talán nagyobb is, mint a kimondottaknak. Nálam a fontos érzések mindig kimondatlanok maradtak...nem mutattam, ha bizonytalan voltam, vagy féltem. Miért nem?! Nem tudom. Könnyebb volt így. Magamban elrendezni...nem...inkább... elrejteni a dolgaimat.
Pedig sokszor féltem. Bizonytalan voltam, hogy tényleg azt az embert szeretem, akit nekem akart a Jóisten... Mert, ha igen, akkor meg miért nem megy semmi simán?! Minden egyes közös dolgunkért meg kellett harcolnunk. De a szívnek nem lehet parancsolni. Vele vagyok egész... Ő az, aki nélkül fél embernek érzem magam.
Féltem, hogy nem jól csinálom az "életem". Igyekeztem mindent átlátni, uralni. Hogy ezzel fedjem el a bizonytalanságot. Viszont úgy látszik, hogy túl jól sikerült. Megtévesztettem Őt is. Mostanra hiába akarom, hogy megvédjen, hogy Ő gondoskodjon rólam...
Pedig eddig bírtam, kész. Most valaki rólam gondoskodjon, engem irányítson...
...mert nagyon nagy szükségem lenne Rá.
A pénteki shopping-party után feltöltődve mentem el a hétvégén dolgozni. Ugyan nem a kedvenceim közé tartozik a hétvégi munkavégzés, de most volt pörgés, voltak emberek, volt probléma és gyorsan kellett megoldogatni. Ez a nekem való. Már amúgy is kicsit uncsi volt a helyemen ücsörögni és lógatni a lábamat.
Kicsit vártam a hétfőt, mert péntek délután úgy váltunk el, hogy hétfő délután jön. A hétfőm totálisan betáblázva, hogy minden dolgomat egy napba sűrítsem, mivel a héten még a péntek a szabadnapom. Alig vártam amúgy is, hogy 10.-e legyen, mert a csuda friss internet azt hozta a tudomásomra, hogy aznap jelenik meg Vavyan Fable -a kedvenc íróm- Kriplikommandó című könyvének az egyik újra kiadott példánya. Nagy reményekkel telve indultam el, hajnalban, hogy magamévá tegyem a könyvet. Alapvetően nem értettem soha sem, hogy nálunk is miért álldogálnak az emberek, már nyitás előtt az ajtóban?! Most én is ott voltam- ugyan, nem nyitásra,de -9 óra 10 perckor a könyvesboltban, és sajnálattal kellett szembesülnöm azzal a ténnyel, hogy a könyv nincs az üzletben. De ami a még rosszabb, az az, hogy meg se tudták mondani, hogy mikor lesz. Totál letörve mentem el vásárolni. :(
Már két hete pörköltet akartam enni nokedlivel. Persze az lett volna jó, ha anya finom nokedlijét ehettem volna, de muszáj voltam magamnak megfőzni...és persze messze nem lett olyan finom. De megcsináltam. Gondoltam meglepem vele Őt, lesz fini vacsi. Viszont este felhívott, hogy menjünk el gubát enni...gubát?! Menjünk. Isteni csokis-banános gubát ettem! Hatalmas adag és nagyon finom volt. Mindenkinek merem ajánlani. :) Persze azért kíváncsi voltam rá, hogy Ő honnan tudja, hogy itt lehet ilyen finomságokat is enni?! Kiderül, hogy Á.-val volt itt. Barátilag. Nem tagadom rosszul esett, de értékeltem az őszinteségét, meg amúgy sem tartozik nekem elszámolni valóval. Lassan muszáj lesz megismerkednem Á.-val, mert nem lehet rossz ember...csak nekem nincsenek vele kapcsolatban jó emlékeim. Ezen pedig változtatni kell. :) Tudom, hogy túl féltékeny vagyok, de teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy mit veszíthetek... Viszont nincs okom nem megbízni benne... Én így érzem.
Jó volt Vele lenni. Látni, ahogy mosolyog. :) Egy szép este volt... miattunk.
Ma este úgy fekhetek le, hogy túl vagyok egy jó kis napon.
Igaz, hogy reggel az óracsörgésre ébredtem fel, de nem bántam. Shoppingolni mentünk a lányokkal.
Ez már önmagában is örömteli dolog, de az, hogy egy csomó jó cuccot vettünk olcsón az még jobb. Jó, persze becsúszott pár felesleges holmi is, de elenyésző. Néha kíméletlen őszinteséggel mondtuk meg a másiknak, hogy förtelmes az a ruhadarab, amit próbált. Hallgattunk egymásra, így én csak olyan ruhákat vettem meg, amiket tényleg hordani is fogok. Hozzáteszem nagyon jót tett a hangulatomnak az is, hogy belefértem egy 158-as gyerek méretű nadrágba! :) Szerencsére a gyerek holmik olcsóbbak így elég olcsón megúsztam a nadrág vásárlást.
Egyedül ez az idő nem kedvezett, de elég hamar túllendültünk a dolgon. Lassan jön az ősz, vagy lehet, hogy mindjárt a tél. Mindenesetre ez a hideg, nyirkos idő nem tesz jót a hangulatomnak és a hajamnak sem. Rájöttem, hogy ebből a szempontból ráfaragtam az új hajammal, mivel a hosszút csak összekötöttem és ennyi, ezzel muszáj valamit kezdeni. De ma vettem hajlakkot is, holnap lesz a próba nap... :)
Nem nagyon siettem a vásárlással, mert azt mondta, hogy csak délután jön át. Ez, belőle kiindulva, azt jelenti, hogy olyan kettőnél előbb nem jön. Hát már 3 filmet megnézett, mire én 2kor hazavergődtem a shopping-partyból. Sorry, nem körülötte forog az életem. Már nem. Régen úgy rendeztem mindent, hogy minél több időt tudjunk együtt tölteni, de pont ez volt a baj. Most figyelek is rá, meg már jön magától az érzés, hogy nem kell a nyakán lógnom állandóan. Örülök az apró érintéseknek és hagyom, hogy had bújjon Ő hozzám. Élvezem az együtt töltött perceket, de nem esem kétségbe, ha nem velem van állandóan. Változtam...
Ezt a két itthon töltött napot hasznosan töltöttem, mert most egész hétvégén megint meló lesz. Viszont jövő hétvégén szabad vagyok. Kellene egy jó ötlet, hogy mivel üssük el az időt...
"Két fél csak akkor lehet egész, ha önmagukban is teljesek."
Ahhoz, hogy az ember kiteljesedjen nagyon hosszú utat kell bejárnia. Sok sok emelkedővel és lejtővel tarkított úton kell végigverekednie magát...és akkor a végére talán megleli Önmagát. Ehhez sok minden kell, amit közben kell magunkhoz vennünk.
A legnehezebb rész az, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy az adott esemény/személy kell-e nekünk ahhoz, hogy sikeresen végigmenjünk az úton. Az ehhez tartozó dilemmát mindenki nagyon utálja...csináljam-ne csináljam-tegyem-vele tegyem-vagy ne vele?! És dönteni kell. Dönteni szintén nagyon utálatos dolog.
De ahhoz, hogy önmagunkban is teljesek legyünk nagyon ismerni kell magunkat. Őszintén. Nem tudom ki hogy vagy vele, de én nagyon jól át tudom "verni" magam... Másokkal sokkal könnyebb őszintének lenni, mint magunkkal. Mások döntéseit sokkal könnyebb meghozni, mint a magunkét.
Olyan egyszerű kimondani, hogy "igen, én őszintén mindenkinek megmondom a véleményemet"...,mert mondani könnyű, de ha odaállítanak valaki elé, hogy akkor most mondd el, mit érzel vele kapcsolatban, akkor csak hebegünk-habogunk. Mellébeszélés. Ez megy. Mindenki csak következtetésekből él. Mert a szomszéd se mondja a szemedbe, ha hangosan ugat a kutya, csak megkérdezi, hogy nem beteg-e?! A szerelmed sem mondja, hogy nem szeret már, csak fogja a cuccait és lelép.
Pedig az őszinte beszéd a legcélravezetőbb. Először a többségnek fáj...de,ha megtanuljuk értékelni, akkor meglátjuk benne a jót. Meglátjuk magunkban a hibát.
És ekkor kezdhetünk csomagolni, hogy mit is vigyünk az útra...
Két egész emberből akkor lehet egy, ha mindketten megjárták az önismereti utat, és valahol jó helyen és jó időben egymásra lelnek.
