MOST biztos...

"...könnyű a megfejtés, a B-terv már régen kész, a baj már rég múlt idő..."

...már rég múlt idő. :)

Mostanában nincsen baj. Csak öröm és boldogság. :) Szabadság és szerelem.

Szerelmünk gyümölcse már aktívan növekszik, és mi csak ámulunk a csodán. Nem gondoltam volna, hogy nekem ez ilyen formában adatik meg. Szerencsés vagyok, ebben is. Semmi kellemetlen hányinger vagy egyéb oldalakon megjelenő rémképek nem kínoznak.
Egyik ismerősöm azt állítja, hogy azok, akiknek jókor, jó időben és jó helyre érkezik a "csoda"....azoknál nincs semmi baj, és az egész csupa móka és kacagás. :) Nem tagadom, nálunk nem minden a legkiforrottabb ahhoz, hogy ne kelljen aggódnunk semmiért...na de, ha az lenne, akkor hol lenne a kihívás?! Nem beszélve arról, hogy a "mai világban" ki tudja elmondani, hogy minden a legideálisabb?! Jelentkezhet.

A leglényegesebb a szerelem, a szeretet és a bizalom megvan. Nem félek. Egy olyan emberrel élem át ezt az időszakot, aki szeret és akar minket. Akiben nem fogok csalódni sosem. (Így legyen.) DE garancia semmire sincsen. A dolgok egyik pillanatról a másikra megváltozhatnak, de MOST biztos. A barátaink és családunk mellettünk van, és támogat. Nem csak úgy csinál.

Nem rosszindulatúskodik, gáncsoskodik....hanem velünk együtt örül. 

L.

Hálás vagyok azért a sok jó dologért, amit nap mint nap, kapok az Élettől. Mondhatnám, hogy azért van ez így, mert megszenvedtem érte...de nem. Ez azért van így, mert én mindig hittem abban, hogy a világ jó hely. Akármennyire is voltam elkeseredve vagy kibukva dolgok miatt, soha egy percig nem merült fel bennem az, hogy "nekem ez nem kell".

Kell. Mindenestől.

A jóval, a rosszal, a betegséggel, a szegénységgel... mindennel együtt.

Az utóbbi időszakban olyan magasságokat éltem át, hogy ezt kívánom mindenkinek átélni. Amikor a boldogságodban pityeregsz és magadat csipkeded, hogy tuti, hogy nem álmodsz-e.... mert aki mellett vagy, mellette érzed magad tökéletesnek. Ezért érdemes hinni. Együtt túl tudod vészelni a kríziseket, de sokszorozottan éled meg az örömödet is.

Az "én emberem" maga a "csoda" :) Pfúúúú ez tök szentimentálisan hangzik, de.... De így van. Vele nem félek semmitől. A régi beidegződések kihaltak már. Ő az, aki nélkül nem tudnék létezni.
Mert már Fable is megmondta...

"Nem az az igazi szerelem, ha meghalnál érte, hanem ha meghalnál nélküle."

Minden egyes nap megerősít abban, hogy mellette a helyem. Jó helyen vagyok, és ezt én is érzem. Kiegyensúlyoz és boldoggá tesz. :)

Amit pedig kapok tőle, az szavakkal leírhatatlan.

Álmodtam vele. Kislány, hatalmas kék szemekkel és rettentő hosszú sötét szempillákkal. Mikor nevetett neki is ott voltak a gödröcskéi. :)...mint.... Olyan valóságos volt.

Ebből tudom, hogy tényleg bekövetkezik... nem csak vágyom rá, hanem meg is kapom.

Tőle. 
Köszönöm.

Félelmeink

Mi emberek nagyon sok dologtól félünk. Folyamatosan szorongunk, hogy mindent jól csináljunk, soha ne hibázzunk, mindig mindenkinek megfeleljünk. Közben lassan kihullik belőlünk a saját egyéniségünk.

Mindenki életében vannak mélypontok, nagy zuhanások és hatalmas szárnyalások...de pont ettől szép. Pont ezekből a szélsőségekből tanulunk, ha hagyjuk magunkat élni seregnyi tapasztalattal és érzelemmel leszünk gazdagabbak. Ehhez nem kell más, csak engedni megtörténni az újat...elengedni a régit. Átadni magunkat a történéseknek. Mindenféle görcs, vagy aggodalom nélkül.

Én is igyekszem elkerülni a hibákat. Sok dolgot másképp csinálok ma, mint pár évvel ezelőtt. Újra bízom. A bizalom nagyon fontos. Nagyon nehéz feladat. Főleg, ha egyszer valaki teljesen "tönkretiport". De újra fel kell állni és újra ki kell nyitni a szívünk. Emberek nem véletlenül lépnek az életünkbe...nekem sem véletlenül jött P. Nehéz dolga volt, de kivárta, megszelidített...Szeret. Azt hittem soha nem fog menni nekem, hogy valakit tényleg szeressek. Ő elérte. Az életem fél éve maga a tökély! Nem is lehetnék boldogabb.

Éreztél már olyat, hogy örömödben sírnál?!
Én igen. :)

Mindenben mellettem áll. És most belevágunk egy újabb nagy kalandba... és nem félek. Nincs rá okom. Ő nem fog elfutni, nem fog magamra hagyni. Ő velem együtt akarja ezt megélni. Tisztelem ezért. Bátor.

A szerelem vak, a dolgok jönnek, történnek, nem véletlenül velünk és nem véletlenül ilyen hamar.....
......mi meg csak hagyjuk, mert ez így kerek. Így lesz lassan két emberből egy egész.

Boldogság, nyugalom...

Béke van a lelkemben. Hatalmas nagy béke.
Úgy alszom el, hogy mosolygok és ez a mosoly kitart reggelig. Jó helyen vagyok. Ezt onnan tudom, hogy sugárzom. A jókedvemet nem veheti el semmi és örömet okoz másoknak örömet okozni.

Nemrég vásárolt nálam egy fiatal pár a 2-3 éves kislányukkal. Az apuka megkérdezte tőlem, hogy nem tudom-e hol lehet lufit venni a városba, mert egész nap lufit hajkurásznak,de nem találnak sehol. Benyúltam a fiókunkba és van ott egy köteg "dugilufi"...hát adtam nekik. A kisgyerek nagyon örült, az apuka pedig azt kérdezte, hogy mennyivel tartozik a lufiért?! Semmivel. Engem tett boldoggá, hogy adhattam nekik.

Arra a kérdésre, hogy mi motivál a munkámban ez mondjuk egy jó példa lehetne. Sokszor olyan kevésen múlik, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Egy mosoly, egy kedves bók és máris jobb hangulat lesz a környezetünkben.
Persze vannak gondok, mindenkinek és mindig lesznek is, de soha sem azt kell nézni, hogy mennyire rossz nekünk, hanem, hogy belül a lelkünk rendben legyen. Ez sugárzik kifelé...ez akár másoknak is energiát adhat egy fáradt délután. Nem kell feltétlenül pénz ahhoz, hogy másokon segítsünk. Csak empátia és szeretet.

Szeretet, szeretet, szeretet.

Hétvége Vele :)

Szeretem a spontán dolgokat. Nem kell mindent megtervezni, átgondolni, csak menni és csinálni ami jól esik, ami örömet okoz.
Ez az elmúlt hétvége...már rég nem volt ilyen felhőtlen 2 napom. :) Imádtam. Vele.

Elfelejtettem minden gondomat, csak élveztem a napsütést, a jó levegőt, és a kacsákat a parton. A víz ütemesen csapódott a partfalhoz, és ez a hang engem egyszerűen megnyugtat. Nem tudok még egy olyan tevékenységet mondani, ami annyira ellazítana, mint nézni a Balatont. :) Már nagy szükségem volt arra, hogy kicsit kimozduljak a megszokott környezetből. Mindennek tetejébe azzal voltam, akivel lennem kellett. Minden tökéletes volt.

Ebből tudja az ember, hogy ott van, ahol kell lennie.

A lehető legjobb helyen, a legjobb emberrel... Mikor egy percig sem fordul meg a fejedben az, hogy mással lennél, mert tudod, hogy Itt vagy a legboldogabb... Vele.

Köszönöm :) <3

Soha nincs későn...

Olyan nehéznek tűnt változtatni. Nem akartam elszakadni a megszokott embertől, a megszokott életteremtől. Úgy éreztem nem tudom elképzelni az életem Nélküle,máshol. Már én is tudtam, éreztem, hogy ez nem szerelem. Szerettem persze, de nem azzal a torokbangombócos szerelemmel. Hozzászoktam, hogy ott van. Aztán elment és én éltem a "szép múltban"...
Közben történtek dolgok, amiknek a következményeképp már nem az az ember volt, akit én szerettem. Megváltozott, és ezzel együtt én is megváltoztam.
Hagytam magam érzelmileg kiszolgáltatni. Csúnya vége is lett.

Túlléptem.
Mindenen.

A nagy válságom közepette észre sem vettem, hogy valaki figyel. Ért és érez. Engem.
Nem egy beképzelt képet, hanem önmagam miatt szeret.
Most máshol élek. Elszakadtam attól a helytől, ahol álmok születtek és dőltek rommá. Az új otthonom tiszta, világos és csak az enyém.

Már mással élek. Elszakadtam attól, akit görcsösen próbáltam boldoggá tenni, de nem ment. A fáradozásaim azonban nem voltak feleslegesek, mert kaptam egy olyan embert, akit végre boldoggá tudok tenni. Aki értékeli a tetteimet, aki olyan hamar beilleszkedett az életembe, hogy szinte észre sem vettem. Újra van torokbangombóc és újra fontos vagyok valakinek.

Visszaállt az egyensúly. Boldog vagyok. :)

Megszenvedtem érte, de megérte.
A félelmeim nem múltak el, csak gyarapodtak, de tudom, hogy mindenre van megoldás. Vannak dolgok, amikről nem tudok beszélni, de azok ott vannak jó helyen, ahol vannak...a legbelső dobozban.

Változtatni és változni pedig nem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik.
Garancia semmire sincs...de megpróbálni meg lehet...soha sincs későn!

Szemmel szeretni

A boldogságunk a szemünk előtt van. Csak észre kellene vennünk és értékelnünk kellene a jó dolgokat.

Nem kell mindent kimondani, nem kell az érzelmeket szavakba foglalni, mert minden ott van a másik szemében. Csak észre kell vennünk.
El kell kapnunk azt a meghitt pillantást, amiért érdemes létezni.
Már rég megtanultam, hogy a tettek is beszélnek, nem csak a szemek... de a szemek nem tudnak hazudni. A tettekben ott van a meggondoltság, a látszat.

Bár, ha igazán szeret az ember, akkor ott nincs helye megjátszásnak,csak az önfeledt "egymásnak örülésnek"...és ha mosolyognak azok a szemek, akkor egy percig sincs baj. :)

...nincs baj, szerelem van. <3

Sajnálom

Sajnálom, hogy nem vagyok könnyen felejthető.
Sajnálom, hogy nem tudok haragudni Rád, azok után amiket tettél velem, pedig haragudnom kellene. De nem haragszom, csak sajnálom.
Azt, hogy senki nem tud boldoggá tenni.
Sokáig azt hittem bennem van a hiba, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Tudom, hogy szeretsz. De túl léptem már ezen. Muszáj volt megtennem, különben beleőrültem volna a fájdalomba. Meg kellett értenem, hogy nekem nem Te kellesz. Egy hatalmas és bonyolult feladat voltál, amit nem kellett oldanom. Nem is vagyok jó matekból, úgyhogy el is buktam párszor, de végül kijött az eredmény. Az eredmény pedig az, hogy neked nélkülem kell élned. Bármilyen fájdalmas is...
A döntés akkor a Te kezedbe volt, most már az enyémben van.
Sajnálom...

Van Élet utánam is.
Hidd el.
Csak engedd, hogy megmutassák... Engedd, kééérlek, a kedveméééért...

Megtörtént...

Féltem.
Féltem attól, hogy megtörténik. És megtörtént...

Az elmúlt pár hét alatt megint fordult egy kicsit a világ velem. Ez az év sem a nyugodtságról szól eddig, de remélem most már "kivégeztem" a változásokat.

Új helyre költöztem. Ezzel együtt minden régi emlékporszem maradt a régi lakásban.Nehéz volt összepakolni a dolgaimat és nehéz elképzelni azt, hogy már más lakik ott. Szerettem ott lakni a belvárosban. Egy "nehéz" buli után csak pár perc séta és ledőlhettem az ágyamban...ébredhettem a kongó harangra. Utáltam azt a harangot. Most meg hiányzik. Az önálló életem(ünk) kezdődött el abban a 40 négyzetméterben. A lakás végignézte az összes örömünket, bánatunkat, a szenvedésemet...lehet, hogy örült volna, ha akkor megszabadulhatott volna tőlem. De mire összeszedtem magam addigra jött a döntés, hogy költözni kell.
Az új lakás szebb, világosabb. Szeretem.

Könnyen megszokom a változásokat, az új helyeket, új embereket. Már itt érzem magam otthon. Ebben a lakásban kezdek végérvényesen új életet. Jönnek az új élmények, új emlékek...

...megtörtént. Végre megint valaki úgy néz rám, mint Nőre. Akinek tetszenek a szeplőim, a vállam, és bármi baj van mellettem van. Szeretem a gödröcskéit, a borostáit és a nevetését...

...asszem megtörtént.

Harmónia

Mostanában olyan furán érzem magam... Nem tudom megmagyarázni, hogy mi vagy ki váltja ki ezt az érzést bennem, de összességében harmóniába vagyok a világgal. :)
Ennek pedig rettentő módon bírok örülni. Soha semmi nem tökéletes, nem is kell, hogy az legyen. Valami bosszúság mindig adódik, de sokkal könnyebb ezeken az apróságokon átlendülni, ha szeretünk élni.

Én szeretek élni! A mostani életemet szeretem élni. És hiába érnek rossz dolgok, hiába kell olyanokat tennem, amit nem szeretnék, mégis megteszem és nem érzem azt, hogy milyen rossz nekem. A változások kellenek. Tudom erről elég sokat regéltem mostanában is, de tényleg! És, ha ez az, hogy átlépsz azon az emberen, aki több hónapja csak bánt és semmibe vesz, vagy egy új helyre költözöl...akkor ezt kell tenned ahhoz, hogy boldog legyél. Meg kell tenned. :) Mosolyogva. És izgatottan kell várnod az újat, a mást...

Minden, ami új az izgalmas. Nyitottan, előítéletek nélkül és szeretettel kell fordulnunk minden felé. Nem rossz az, ami jön, csak másmilyen. Viszont lehet még jobb is, mint előtte. Csak merni kell nyitni.

Jöhet egy ember, aki felnyitja a szemünket és rádöbbent arra, hogy mennyire másképp is lehet. Mennyire fontos az, hogy szeress. Mennyire jó, ha úgy töltöd el az idődet vele, hogy élvezed minden pillanatát. Milyen az, amikor egyszerre gondoljátok ugyanazt...csak egyikőtök sem mondja ki... :)

Ilyen pillanatok kellenek ahhoz, hogy megteremtődjön a harmónia...önmagunkkal és a világgal! :)

Meztelenül

Azt mondja, hogy mindegy sminkkel  vagy smink nélkül, neki fel sem tűnik a különbség...

Pedig, mi nők, hajlamosan vagyunk azért sminkelni, hogy "szebbek" legyünk. És valljuk be, szebbek is vagyunk. :)
Az már más kérdés, hogy a pasik ebből mit vesznek észre..., mert a fenti állítás szerint: semmit.

Nekik az kell, hogy vidámak és viccesek legyünk, na meg mellette valahol vadmacskák is. De az csak nekik jöjjön elő, másnak ne. Hiába a sok festék és a push up, egyszer úgyis kiderül az igazság és fel kell vállalnunk magunkat pőrén, meztelenül.

Egy ideig csak a testünket, aztán a lelkünket is szépen lassan levetkőztetik...

Változz Valentinra :)

Nem igazán tudok állást foglalni abban a kérdésben, hogy én utálom-e a Valentin Napot, vagy sem.
Alapvetően nem sok hasznát látom, mert nem csak az év ezen az egy napján kell szeretnünk a szerelmünket. Viszont ezt a napot azok, akiknek nincs párjuk különösen utálják... én mégsem mondanám, hogy utálom.

Fiatalabb koromban alig vártam, hogy majd az épp aktuális pasim mivel lep meg. Szerintem itt most sokak felnevetnek...igen...:) én is pofára estem párszor. :) Kaptam idióta plüss szíveket meg mindenféle giccset. Az a baj a férfiakkal, hogy mint minden ünnepet és főképp a "muszáj ajándékvásárlásokat" utálják, ami eléggé meglátszik a végeredményen.

Ma már tudom, hogy nekem nem kell semmilyen ajándék.
Egy ölelés kellene. És egy tekintet, ami azt sugallja, hogy "igen, te kellesz nekem". Ennyi.

Az interneten praktikák százai sorakoznak, hogy éppen miben leszünk a legkívánatosabbak, a legszebbek. Milyen legyen estére a hajunk, a sminkünk...baromsáááág...!!!
A lényeg az lenne, hogy a társunk olyannak szeressen minket, amilyenek vagyunk. Szeplősen és kipirultan. Kócosan és reggel felkelve is mi legyünk neki a legszebbek. Ehhez nem kell praktika. Ez az érzés vagy van, vagy nincs.

A kulcs talán a belső béke. Mert ez sugárzik kifelé. Elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok, de elfogadom a másikat is a teljes valójában. Nem kötök kompromisszumokat, nem akarom megváltoztatni. Csak szeretni. Az energia (by. A.)az, ami áramlik két ember között. A kis jelek, az apró mozdulatok, amit csak ők éreznek. Húzza őket egymás felé...

Nem kell a sok rózsaszín habcukor körítés, mert mindez csak marketing.

CSAK szeretet kell!! 

Kimondatlan szavak

Túl sokáig nem mondtam ki azt, amit éreztem. Ez azért volt így, mert annak, akinek mondtam volna már nem kellettek az én érzéseim. Így inkább magamba fojtottam.

Most megint mondanám...de már nem merem. Nem tudom mikor teszem jól vagy rosszul, ha kiejtem a számon azokat a szavakat, amik belülről jönnek. Tuuudom... nem kellene ezen gondolkodnom. De már nem vagyok biztos...magamban. Nem igazán tudom, hogy mit akarok. Vagyis pontosabban tudom én, hogy mit akarok, csak annyira félek, hogy megint elromlik majd, hogy inkább nem akarom.

Aki érzett már ilyet, az tudja, hogy miről beszélek.

Nem akarok fájdalmat, csalódást okozni másnak, de legfőképpen azt nem szeretném, ha megint átlépne rajtam valaki. Nehéz ügy. Garancia semmire sincsen. Mindig arról papolok, hogy hagyni kell a pillanatnak élni...meg blabla...de néha én is elbizonytalanodom. Hajlamos vagyok beleringatni magam valamibe, ami nincs. És ez nem menekülés. Egyszerűen ilyen vagyok. Naiv és álmodozó. Közben az agyam tudja, sikoltja, hogy "vigyáááázzzzzzz"...mégis hagyom, hogy történjenek a dolgok.

Néha viszont kimondom, amit érzek. Persze miután megteszem rájövök, hogy nem kellett volna. Viszont, akinek mondom örül neki...és ez furcsa. Látom a szemén, ahogy rám mosolyog. És közben arra gondolok, hogy nem kéne bántanom. Nem érdemli meg. Én annyira igyekszem...

Zselés szaloncukor

Annyit teper az ember azért, hogy mindenkit boldoggá tegyen, hogy a végén ő maga soha nem lesz az.
Én erre alapozva 2012-re megfogadtam, hogy önző leszek. Ezt elég könnyű betartani. :) Viszont beválik!!!

Nem pazarlom olyanokra a szeretetemet, akik nem érdemlik meg...ezáltal több jut azokra, akik megérdemlik. És kik ők?! Egy barát, aki azt írja az sms-ben, hogy hiányzom neki. Egy másik, aki azt mondja, hogy a zselés szaloncukor jut eszébe... Olyanok, akik megérdemlik. És tőlük nem sajnálom. Ezáltal leszek én is boldogabb.

Most azt érzem, hogy jóóóó. :) Kipihentem magamból a felgyülemlett feszültséget, haragot, bánatot. Ehhez az kellett, hogy kimozduljak a megszokott burkomból és hagyjam magam élni. Őrültséget csinálni, és nem foglalkozni semmivel és senkivel... :) (még szegény Hasszannal sem) Nem hallgatni senkire, csak azt tenni, amihez kedvem van. És ezt tettem. Jó volt, rettentően élveztem. Felszabadultak a lelkemet nyomó dolgok. Megkönnyebbültem.
Annak ellenére, hogy meghoztam életem egyik legnehezebb döntését. De tudtam már akkor is, hogy jól döntök. Hagyok egy esélyt egy számomra régen "fontos" volt embernek, egy új életre. Szívből remélem, hogy most nem szúrja el.
Nem mellesleg hagyok magamnak is egy esélyt egy jobb életre...egy olyan ember mellett, aki megérdemel.

Néha hagyni kell, hogy összecsapjanak a hullámok a fejünk felett és lehet, hogy néha vizet nyelünk, de kikecmergünk a belőle. Erősebbek vagyunk, mint amit gondolunk magunkról! Én mostanában olyan dolgokat tettem, amit álmomban nem gondoltam, hogy megtennék...és mégis. Kibírtam.

Már csak hagyni kell, hogy csillapodjon a vihar... és csend, nyugalom, békesség lesz megint. Mert nekem ez kell: biztonság.

Csalódás

Itt most nem az általános iskolai "húúú, bocsi, de már nem szeretlek"-ről szeretnék pár gondolatot megosztani, hanem a csalódásnak arról a fajtájáról írnék, ami mély és olyan fájdalmas, hogy összeroppant.
Amikor egy világ omlik össze -de úgy igazából-, és egyik pillanatról a másikra olyan dühöt, csalódottságot és undort érzel a másik iránt, hogy magad számára is felfoghatatlan.
Én nem hittem el eddig, hogy ilyen létezhet. De már tudom. Érzem, hogy van...

Furcsa, mert egyszerre érzek megkönnyebbülést, és haragot. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, és végre úgy igazából élhetem a saját életemet. Nem lesz ott a másik, aki visszahúz, aki hiteget, én meg óvodás módjára bedőlök neki huszadszorra is. Már, ha a Föld összes boldogságát ígérné, sem tudnék szót sem váltani vele... Ez egy hosszú folyamat volt számomra, hatalmas tanulópénzt fizettem érte, de megérte.

Nem lesz még egy ember, aki így átgázol a lelkemen. Mert megerősödtem.

Nekem mindig volt lelki békém, én tisztában vagyok magammal, a világgal. Nincsenek önértékelési problémáim, és a döntéseimért képes vagyok felelősséget vállalni, és ezekkel együtt élni is.
Tudom, hogy nem a megfelelő embernek adtam azt a sokszor két percet az életemből...De ezen már változtatni nem tudok. Ennek így kellett lennie. Bizonyos szempontból megérdemelte, bizonyos szempontból meg nem. Azt viszont tudom, hogy én jobbat érdemlek.

Az emberek többsége jobbat érdemel annál, mint amiben él, csak fél változtatni, dönteni. Jobb az állóvízben megposhadni és szép lassan elrothadni, mint látványosan szenvedni egy nagyot, de utána jöhet a jobb, a boldogabb! Kevés ember meri meglépni...,mert szörnyen nehéz. És persze, nem akarjuk megbántani azt akit "szeretünk", de közben azzal bántjuk a legjobban, ha nem vagyunk hozzá őszinték.

Az élet rövid. Valakinek csak 10 hét... vagy 10 év, vagy 100 év... Ne pazaroljuk olyanokra az energiánkat, akik nem érdemlik meg, akinek nem kellünk. Mert mellettük van sok másik ember, akinek kellünk, akik szeretnek minket, csak észre kell vennünk őket!!

Az élet szeret

Már jó régen nem írtam bejegyzést... Ez azért van, mert annyi dolog történik velem- megint-, hogy kicsit emésztgetni kell, mielőtt leírom.

Ez a 2012 sok új dologra fog megtanítani. Megtanít megbocsájtani, és újra szeretni. Megbízni és meghallgatni. Sokszor azt hisszük, hogy nagyon figyelünk a másikra, de később kiderül, hogy nem is...csak úgy gondoltuk, hogy figyelünk, de elkalandoztunk, vagy csak felületesen hallgattuk a mondandót. Pedig jobban kellett volna koncentrálni. Mert fontos dolgokat mondott. Elmondta az érzéseit, a gondolatait. A legbensőbbeket. Mi pedig nem figyeltünk.

Én valami hasonlót éreztem nem rég. Koncentrálnom kellett volna, de csak felületesen figyeltem. Ennek eredményeképpen elbeszélgettünk egymás mellett... Már látom a hibákat.

Hagyni kell, hogy a másik több legyen mellettünk! 

Nem elnyomni kell, nem a saját akaratunkat ráerőltetni, hanem olyannak elfogadni és olyannak szeretni, amilyen valójában. Ez az igazán nagy feladat. 
És néha csak, az olyanok, mint én, úgy tanulnak ebből, ha nagyon megsebzik magukat. Hát igen. Vannak, akiknek ez kell. De tanultam belőle.

Ez alatt a fél év alatt sokkal többet, mint eddig. Megtanultam értékelni azt, hogy szeretnek. Feltételek nélkül. Vannak, akik "szépnek" látnak és nem azért mondják, mert valami hátsó szándékuk van ezzel. Jó olyan emberek között élni, akik mellett nem kell meggondolnom, hogy mit mondok, mert nem tudom őket megbántani. Reálisan látnak engem, és így is elfogadnak. :) Jó nekem!

Amikor körülnézek és megnézem mások emberi kapcsolatait, vagy párkapcsolatait mindig arra lyukadok ki, hogy nem érthetek mindent. Mert  a dolgok nagy része bent, az agyban és a szívben játszódik, nem a kimondott szavak a lényeg. Kívülről számunkra érthetetlen események nyernek új értelmet, ha meglátjuk a mögöttes érzelmeket. Csak ezt nem mindig látjuk, vagy néha nem is akarjuk látni, mivel egyszerűbb elítélni, és rámondani, hogy tök hülye, hogy így vagy úgy csinálja a dolgait. Mögé nézni nem mindenki akar. Nekünk nem is mindig kell... csak hagyni... az ember úgyis maga dönti el, hogy mi a jó neki...

Buék :)

Új év, új élmények!

Mindenkinek boldogságban, szerelemben, csokoládéban és jó barátokban gazdag 2012-őt kívánok!

A boldogságunk kulcsa bennünk van. A zár pedig a szívünk. Nem kell mindig az észre hallgatni, a szív szava is döntő tud lenni. Van, amikor az ész átveszi a hatalmat, de előbb utóbb úgyis a szív győzedelmeskedik. Lehet, hogy fájni fog, lehet, hogy nem, de úgy lesz a helyes. 2012 az önzőség éve lesz számomra. Azoknak akiket szeretek az a fontos, hogy én boldog legyek. Mert, ha én az vagyok, akkor ők is azok. Tehát az "önzőség" fog a boldogság felé taszítani...legalábbis remélem. :) Most ez az új "taktika". 

Lezárult a nem túl sikeres, de annál izgalmasabb 2011, és új év, új remények, új gondok, új élmények várnak ránk. Igen, Ránk. Talán már nem egyedül kell megbirkóznom a gondokkal... az idő megoldja a dolgokat. De nem kiabálok el semmit. 

Szerelem nélkül nem lehet élni! Néha csak akkor jövünk rá, hogy milyen fontos a másik, ha már elvesztettük. Viszont, ha tényleg kell nekünk, akkor soha ne habozzunk változtatni, kompromisszumokat kötni, mert elérjük a kívánt célt. A boldogságunk megér ennyit, nem?! :) Deeee!!! 

A csokoládéééé....hmmmm....egyike életünk apró örömeinek! :) Segít átvészelni a rázós időszakokat, megédesíti az életet. Persze a mértéktelen fogyasztása elhízáshoz vezet, de ezt pont én mondom... :) A kis bűnözés után azért el lehet battyogni a tornára és megint nullára állítottuk a mérleget.

Szerintem a jó barátokat nem kell ecsetelni... akinek van, az természetesnek veszi, hogy mindig mellette állnak. Akinek viszont nincs, az nem tudja mekkora kincs ez a dolog. Nekem megadatott, hogy olyan barátaim legyenek, akik örömben-bánatban mellettem vannak és elviselnek. :) Ami néha nem lehet könnyű szegényeknek... :) Viszont bármi hülyeséget csinálok, vagy még csak kigondolom, ők mindig kordában tudnak tartani. Lerántanak a földre, mert hajlamos vagyok álomvilágban élni. De ez nem baj, azért "tartom" őket. :)
Vannak olyan emberek az életemben, akik utat mutatnak. Akik akkor jönnek, amikor kell és akkor mennek, amikor itt az ideje. De míg velem vannak megtanítanak fontos dolgokra, amiket hasznosítani lehet, amitől több leszek emberileg. Akiknek nem kell szépíteni a dolgokat, mert megértenek és elfogadják a döntéseimet.

Összességében a 2011-es év felemás volt, de nem mondanám rossznak. Mindennek meg volt az oka, és tartogatott meglepetéseket. Szerintem ebben az évben sem lesz ebből hiány. :)
Úgyhogy vágjunk is bele...