Áron fél éves születésnapja

Mikor megszületett Áron a helyére kerültek a dolgok. Értelmet kaptak a feladatok, az érzések. Sokat olvastam a gyereknevelés témában, de mindig hittem, hogy minden gyerek más, ezek csak iránymutatások. Ösztönösen, naivan csináltam a dolgomat. Minden ment a maga útján és P.-vel együtt könnyen vettük az akadályokat.

Megtartottuk a keresztelőt, Áron cukipofa, a kapcsolatunk az apjával soha nem volt még ilyen csodálatos. Mindenki minket irigyelt. :)

Már a keresztelőkor (szept.8) mindenki azt kérdezgette miért "torgyog" ez a gyerek?! Picit meg volt fázva, de nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, majd elmúlik. Azért a sok kérdés mégis bogarat ültetett a fülünkbe, és elvittük egyik szerda délután a gyerekorvoshoz, hogy nézze meg. Meghallgatta, semmi extra, láz nem volt, evett rendesen, élénk, mozgékony gyerek. Azért a biztonság kedvéért menjünk be a kórházba, mert ott rendel egy pulmonológus (tüdőgyógyász), aki meghallgatja és meglátjuk.Csütörtökön el is vittem Áront a dokihoz. Meghallgatta, semmi extra, láz nem volt, evett rendesen, élénk, mozgékony gyerek. Nem tudta megmondani mitől lehet a tortyogás, de egy kicsit "be is húz". Azt tanácsolta, hogy van egy Tüdőgyógyintézet Törökbálinton, ott csinálnak egy un. hörgőtükrözést, az alapján többet tudnának mondani. Nagyon kedvesen szerzett is nekünk hétfőre egy időpontot.

Előre mondták, hogy ez egy három napos tortúra lesz, úgy készüljünk. Természetesen én maradtam Áron mellett, Apa dolgozott. Hétfőn délelőtt bekerültünk a kórházba, de a vasárnap éjszakánk már nem volt az igazi. Áron nagyon nyugtalan volt, alig aludt és sokat sírt. Hétfőn mindenféle tortúrának alávetették az én kis porontyomat. Mentünk röntgenre, természetesen végig üvöltött, hiszen a röntgen felvétel csak akkor lesz használható, ha mozdulatlan maradsz. Na ezt mondd meg egy örökmozgó fél évesnek?! Mondanom sem kell, hogy nem tetszett neki, hogy lefogtuk, üvöltött torka szakadtából. Nekem a szívem szakadozott szanaszét, de nem volt mit tenni. Vérvétel, branül behelyezés minden fincsiség...Szegény gyerek már estére nagyon odavolt. Kedden volt a vizsgálat. Hajnal 4től fogva nem ehetett a vizsgálatig. Jött az infúzió. Aki már kapott, az tudja, hogy nem nagyon lehet kényelmesen aludni infúziós vezetékkel a karjában. Áron sem tudott, egész éjszaka fogtam a kezemben úgy bóbiskolt. Megcsinálták a vizsgálatot, amihez el kellett altatni. Persze nyugtattak, hogy ez semmiség, és nem lesz baja tőle. Sajnos választásunk nem volt, hát megcsinálták. Azt látták, hogy légcsövén és az egyik főhörgőjén szűkület van, illetve, hogy még valami benyomódás is látszik a légcsőnél.Végül kisütötték, hogy nincs baj, csak a csecsemőmirigye nagyobb mint kellene, de az majd visszahúzódik. Örültük, hogy nincs baj. Mindenki megkönnyebbült, szerdán mehetünk haza. Kedd éjszaka sem sokat aludtunk, mert már nem tudott hason aludni, nehezen kapott levegőt. Szerda délelőtt még evett, egész jó kedve volt. Már 11 óra is elmúlt, mire hazaindulhattunk. Autópályán mentünk, hogy minél hamarabb otthon lehessünk.

Már a hazafelé vezető úton nagyon nehezen vette a levegőt, és szinte semmit nem tudott pihenni. Mire beértünk a lakásba, már nem lehetett letenni sem a székbe, sem az ágyába, csak kézbe volt jobb neki, de csak pihegett. Szörnyű volt látni. Vettünk egy inhalátort, azt használva egy picit jobb lett az állapota. Az éjszaka azonban életünk legnehezebb éjszakája volt. Nem aludtunk semmit, Áron (akárhogy fogtuk) egyre nehezebben lélegzett, szinte már küzdöttünk a levegőért. Együtt. Végre tudott pár órát aludni. Reggelre ugyanolyan nehezen lélegzett, és teljesen erőtlen volt. Az éjszaka folyamán próbáltuk etetni, itatni, de már semmit nem vett a szájába. Féltünk, hogy kiszárad. A háziorvos azt tanácsolta menjünk azonnal be a kórházba. Ott csak ránéztek és azonnal küldtek minket a gyermekintenzívre. A mi pici fiunkat úgy kapták ki az apja kezéből, mint egy rongybabát. Már ahhoz is erőtlen volt, hogy sírjon. Tudtuk, hogy nagy a baj. Vártunk...
A székesfehérvári kórház intenzív osztályán mindent megtettek Áronért, de csak úgy tudták stabilizálni az állapotát, ha géppel lélegeztetni kezdik és elaltatják. Azt az érzést mikor ezt közölte velünk az orvos...senkinek nem kívánom. Konkrétan majdnem összeestem. Nehezen lehet feldolgozni azt, hogy az életerős, vigyorgó, rosszcsont gyermekem ott fekszik csövek és gépek között. Elképzelni is szörnyű volt, de mikor bementem hozzá... és láttam, ahogy a kicsi testéből mindenhol csövek álltak ki, hallottam a gépek ritmusos pittyegését. Rémisztő volt! Ilyen érzést még soha nem éreztem: elveszíthetjük szerelmünk gyümölcsét. Összeomlottunk.
A szívem mélyén éreztem, hogy nem lesz baj. De ott, akkor ez nem segített az ijedtségünkön. Próbáltuk racionálisan nézni a dolgokat és felfogni, hogy Áronnak most így a jó. Szörnyű ezt végiggondolni, de megnyugtató volt az ütemes légzését látni, még akkor is, ha nem teljesen magától volt olyan. Azt javasolták, hogy MR vizsgálatot kellene végezniük és akkor talán meg tudnák mondani, hogy mitől van ez az állapot. Viszont Fehérváron nincs ilyen spéci szerkezet, csak Pesten a Heim Pál Gyermekkórházban.

Szirénázó rohammentővel vittek fel minket a kórházba. Az MR vizsgálatot csak pénteken csinálták meg, de nem nagyon kaptunk használható eredményt. Elkeserítően álltak a dolgok: Áront altatták, lélegeztették, vizsgálati eredmény semmi,de valami gyulladás is van a szervezetében. Nem tudtunk mást csinálni, mint nézni a kis arcocskáját és imádkozni, hogy nem lesz, nem lehet, semmi baja!!! Ez csináltuk 4 napig. Hétfőn döntöttek úgy az orvosok, hogy kiveszik a csöveket, és reménykedjünk tud magától lélegezni.
Tudott!!! :) Erős akaratú gyerek. Lélegzett és ezzel egy időben folyamatosan sírt. De nem az ő hangosanbelevörösödök üvöltésével, hanem egy gyámoltalan kölyökmacska miákolásával adta tudtunkra, hogy valami nagyon nem jó neki. Az anyatejhez szokott gyomrocskája nem bírta a tápszert, ezért nagyon fájt a pocakja. Kaptunk másmilyen tápszert és attól rendbe jött. A lélegeztetés alatt szondával táplálták, és az első pár alkalommal nem volt hajlandó szájon át enni-semmit. De megtört a jég, és már nem kellett a gyomorszonda sem, ment az evés is szépen. Folyamatosan inhaláltunk, szakították fel neki a váladékot, ami a gyulladás következménye volt a tüdején. Napról napra jobb lett,de messze nem a mi mosolygós fiacskánk volt.
Nem voltam másik intenzív osztályon-és nem is szeretnék lenni-de elmondhatom, hogy minden tiszteletem azoké az embereké, akik ott dolgoznak. Áronnak volt saját ápolója, ő tudott róla mindent, ott ült az ágya végében, figyelte minden rezdülését. Komolyzenét hallgattattak vele, a nyaka alatt zselépárna, masszírozás...Egy szó mint száz: mindent megtettek a gyógyulásáért.
Itt, a Heim Pál Kórház intenzív osztályán lett Áron fél éves!

Már nem igényelt intenzív ellátást, tehát átkerültünk a belgyógyászatra. Közben megint csináltak neki egy hörgőtükrözést, sokkal felkészültebben, spécibb felszereléssel. A főorvos tisztán látta a hörgőjét szűkítő hemangiómákat. Ez un. tűzfolt, ami neki van több helyen is, és alapesetben magától következmények nélkül elmúlik. Hát mi nem az alapeset voltunk. A jó hír az, hogy ezt nagyon sikeresen kezelik gyógyszerrel. Több hónapos gyógyszeres kezelés eredményeként ezek a hemangiómák teljesen eltűnnek kívülről, és belülről is.

Még egy hetet töltöttünk el a belgyógyászaton, és Áron napról napra jobban lett. Már mosolygott, játszott és a hangja is megjött. Mindenki fellélegezhetett, hogy mehetünk haza végre. Persze sokkal nagyobb odafigyelést igényel, mivel bármilyen kicsi megfázás is nagyon beszűkítheti a légcsövét.
Nem vagyok "parázós" szülő...nem voltam az. Ám ezek után sokkal jobban figyelem minden rezdülését.

Hogy ez miért velünk, miért így, és miért most történt meg?! Nem tudom.

Én hiszem, hogy mindennek oka van. Lehet, hogy ilyen áron kellett megtanulnunk, hogy milyen nagy boldogság, hogy vagyunk egymásnak. Egészségesek vagyunk, szeretjük egymást. És csak ez a fontos. CSAK EZ!

Végül köszönöm a Szerelmemnek, hogy mindig tudott erőt adni. Ezt is végigcsináltuk. Együtt. Hárman.

Újra itt

A legutolsó bejegyzésem óta eltelt egy pár hónap. Nem azért hanyagoltam a blogot, mert nem volt témám, hanem hangolódtam-készülődtem az Anyaságra.

Nem volt egyszerű az a három hónap, amit itthon kellett töltenem. Tavaly még úgy gondoltam kell nekem ennyi idő, hogy elrendeződjenek a dolgok, minden a helyére kerüljön. De tévedtem. Az időm nagy részében olvastam a babás könyveket, szülésfelkészítő tanfolyamra jártam, védőnőhöz, dokihoz...ez így sűrűnek tűnhet, de nekem nem volt az. Voltak napok mikor majdnem beleőrültem az egyedül-itthonlét és a várakozás keverékébe. Nagyon lassan haladtak a napok. Néha nem tudtam mit kezdeni magammal. Persze mindenki tanácsolta, hogy pihenjek, amíg lehet...de ez már szenvedés volt.

A kisfiunk születése elvileg március 23.-ára volt beprogramozva. Vágtam a centit. Az utolsó hónapra már úgy néztem ki, mint egy felfújt vizeslabda, husinudli ujjakkal. Szerettem pocakosnak lenni. A terhességem alatt nem volt semmi problémám, sem az alakommal, sem a lelkemmel. Persze egy egészséges félelem bujkált bennem, de ez normális- azt mondják. Így visszatekintve hamar elrohant a 9 hónap. :) Eltelt 23.-a és Áron baba nem szándékozott kibújni. Pedig annyira készültünk rá...amennyire...erre nem lehet felkészülni. Nem tudtam elképzelni magamat anyukaként, emellé hozzátársult, hogy nem is fogtam még soha ilyen pici babát a kezemben. Félhettem volna, de nem féltem. Mindketten izgatottak voltunk. Én úgy gondoltam: nem véletlenül jött ez a baba nekünk=alkalmasak leszünk arra a feladatra, hogy "jó" szülők legyünk. (A "jó"-t azért tettem idézőjelbe, mert még én sem tudom milyen a Jó szülő...) Az anyaság minden nőben ott szunnyad, kiben mélyebben, kiben a felszín alatt lapul és, ha kell előtör. Viszont, míg nincs saját gyereked nem tudhatod te melyik kategóriába tartozol.

Március 29.-én este 17:32 perckor megszületett Áron. Hogy mit éreztem?!
Megkönnyebbülést. Fáradtságot. Szerelmet. Tiszteletet.

Ezernyi érzés kavarog ilyenkor az emberben. Én nagyon elfáradtam a hosszú vajúdás alatt, erőm sem volt túláradó örömöt érezni, mint a filmekben. Nekem ez másnap jött, mikor reggel ébredés után a kórházban megnéztem a telefonomban a fiamról készült első képeket. És rájöttem, nem álmodtam. Tényleg megszületett. Aztán behozták hozzám, és pici volt, védelmezésre szoruló, de nyugodtan szunyókált. Meg volt keze-lába, egészséges volt, ez a legfontosabb.
És előtört. Nem féltem megfogni, pelenkázni, etetni...minden olyan természetes volt. Erőlködés nélküli. Mint a kapcsolatunk az Apjával. Megfoghatatlanul erős,stabil és félelem nélküli.

Mindenkinek azt kívánom, hogy ilyen helyzetben vállaljon gyereket, és legfőképpen olyan embertől, akit tényleg tiszta szívből szeret, és tisztel.

Neki szülni boldogság volt. :)

Szerelemgyerek

Annyi mindent olvasok mostanában a szülésről, a születésről és, hogy miért is jövünk a Világra. Miért azokhoz, akikhez és miért olyan körülmények között, ahogy.

Vannak, akiknek nehezen megy a családalapítás. Alapvetően ez egy nehéz munka, hiszen nem attól lesz család a család, mert van róla egy papír, vagy van egy Apa és egy Anya...hanem kell még valami. Valami ragacs amitől az egész édes lesz és csöpögős. Meleg és szeretettel teli. A hit, hogy minden problémát meg tudunk oldani, nagyon sokat segít ahhoz, hogy ez így is legyen. Az, hogy hiszünk magunkban, a családunkban már nagyban növeli biztonságérzetünket is. Ez nem csak a kisbabáknak kell. Ugyanúgy szüksége van erre az érzésre mindenkinek.Ezért is kell az az édes ragacs.

Nekünk P.-vel könnyen ment az "összeolvadás" (mármint családdá,mielőtt félreértenétek.. :) ). Ebből kifolyólag könnyen jött a Szerelmünk gyümölcse is. Én elhiszem, hogy Vele mindenkit le tudunk győzni, az akadályok pedig elhárulnak. Elhiszem Neki, mert nap mint nap bizonyítja, hogy megérdemel. Mellette biztonságban érzem magam, nem görcsölök semmin, mert érzem, hogy nem lesz baj. Biztos nem lesz egyszerű ez a "babatéma", de Áron nem hiába most jön Nekünk. Az okát még nem tudom, de idővel úgyis kiderül mire tanít meg minket. :)

Odint biztos hatalmas önfegyelemre tanítja majd.
Ma vettem egy ilyen kis figurát Áron babának, de még mindet először az ebnek kell megmutatni, megszaglászni. A játék lényege az, hogy a popsijából lóg ki egy madzag és ha meghúzod, akkor nyugtatóan zenél. Hát kísérleteztem. Odin éppen labdázott, ez azt jelenti, hogy folyamatosan a karácsonyfa alól kell kihalászni a labdáját, amikor elindítottam a dallamot. Persze egyből jött, kíváncsian megszaglászta, leült, félrebólintotta a buksiját és figyelt. Ahogy szólt a nyugtató zene a kutya elvonult....aludni!!!! :D Remélem ez a játék a babánál is ilyen hatást fog kiváltani, mert az előtesztelés sikeresnek mondható. :)

Az első igazi hó 2013

Végre van hó!!!
Ennek én nagyon örülök, annak ellenére, hogy sokak katasztrófaként élik meg. Mi imádunk Odinnal kint kergetőzni a friss hóban. Ilyenkor olyan, mint egy bébijegesmedve,ő is nagyon imádja a havat. :) Felkelés után ma ezzel indítottuk a napot.

Aztán kipihenem a tegnapi shoppingolást. A lakás olyan, mint egy zsibvásár, mindenhol babacuccok vannak. Összességében sikeresen zártuk a tegnapi napot. A hóesés sem szabhatott gátat, így Áronnak beszereztük a kiságyát és a babakocsit is. Nem volt egyszerű, bár határozott elképzelésekkel indultunk el, hosszas keresgélés után, pontosan tudtuk hol fogjuk megvenni a dolgokat.Igyekeztünk a haszontalan cuccokat kiszűrni, és nem hagytuk magunkat beszippantani a "babavilág" örvényébe. Mint mindennek, itt is főképp a pénztárca és a személyes ízlés szab határt, de ha egy kicsit is elkalandozol máris tele a kosarad hülyeségekkel, bár, ha jó az eladó hajlamos vagy elhinni, hogy ezek kellenek nektek.

A felsőbb erők megint velünk voltak, mert a havazás nem volt vészes, a termékek is megvoltak, olyan színben, amilyet szerettünk volna. Ráadásul az IKEA-ban tegnaptól kezdődött a "doboz akció", amire nekünk is nagy szükségünk volt.
Erre mondja az én Szerelmem azt, hogy "ebből tudhatjuk, hogy minden és mindenki jó helyen és jó időben van!" Ilyenkor gördülékenyen működnek a dolgok, maguktól oldódnak meg a problémák. :) Ha ezt érezzük, a megfelelő ember mellett vagyunk. Én így gondolom....illetve így érzem.
Nem gondoltam volna, hogy ennyi utánajárkálás, tervezés és ötletelés kell ahhoz, hogy egyáltalán a Fiunknak legyen egy zuga. Bár ebből egyetlen perc sem fáradtság, és már alig várjuk, hogy elkészüljön a végleges kuckója. Aztán már csak reménykedhetünk, hogy tetszeni fog neki, és jól érzi majd magát...mert teljes úgyis csak akkor lesz, ha már ő is birtokba veszi. :)

Ami még 9-10 hét.

Babagyár

Szerdán ellátogattunk a székesfehérvári kórház szülészetére. Itt gondos útmutatást kaptunk, melyik ajtón kell csengetni, ha megindulna a szülés, hova rejtik utána a kisbabát, és hol lábadozhat az anyuka. Teljes körű felvilágosítást adtak a folyamattal kapcsolatban.
Én nem igazán szeretem a kórházakat. Gondolom senki nem szereti őket, de én még annyira se. A betegségek mindig elkerültek és túl sokszor látogatni sem mentem. Az a szag, a környezet....hát én ettől leszek beteg.

A szülészeten ennek ellentéte fogadott. Csendes, tiszta és jó illatú volt. Az "új kisbaba" illat keveredett valami édeskéssel. Nem voltam feszélyezett, ideges. Jóóóó...persze....még nem is szülni mentem. :) A szülőszoba sem tűnt olyan ijesztőnek. (..még...). Összességében pozitív benyomásom volt a helyről. Remélem ez meg is marad március után is. Mindenesetre nagyon jó gondolat volt ez a "nyílt óra", mert legalább egy kicsit bepillanthattunk, hogy mi és hol lesz majd. Persze akkor úgy sem fogok foglalkozni a fal színével, mikor Áron babával éppen azon munkálkodunk, hogy megszülessen...de ezt is elraktározhatom a "babás élményeim" dobozba.

Reményeim szerint apás szülés lesz. Kemény Ő, simán kibírja, ettől nem félek. Egy olyan élménnyel szeretném megajándékozni, aminél nagyobbat nem hiszem, hogy egy kapcsolatban át lehetne élni, együtt. Szeretném, ha mindhármónk számára a lehető legjobb élmény lenne. Én úgy gondolom a születés egy természetes folyamat...ennek ellenére minden agyban dől el. :)

Most már hangolódom, a lakásátalakítás és a ruhabeszerzés mellett van időm végre Áronra is. Napról-napra nagyobb lesz, érzékenyebb és aktívabb.

Minden nap egyre közelebb leszünk...:)

2013 január

Nagyon gyorsan elröppent a 2012-es év. Pedig rengeteg helyen jártam, sok mindent láttam, éreztem és érzékeltem a körülöttem levő Világból.

A legnagyobb változás és öröm mégiscsak az általam szeretett Férfihoz kapcsolódik. Az, hogy rám lelt, és elérte, hogy újra bízzak valakiben, már önmagában is majdhogynem csodaszámba megy. De Vele együtt élhetem át életünk egy meghatározó korszakát is. Nem tudok elég hálás lenni odaadásáért és türelméért. Mellette habkönnyű az életem...

A tavalyi év vége úgy rohant el mellettem, mint egy rohamkocsi. Vágtam a centit, hogy mennyit kell még bejárnom dolgozni, de közben ragasztgattam volna vissza a lehullott darabokat. Lelkem egyik fele még maradt volna, de a másik fele már tudta, hogy másféle "feladatok" a fontosak. Máshova kell koncentrálódni, hangolódni. Idén már hangolódom...

Ahogy telnek a hetek és közeledik a születés időpontja, egyre izgatottabbak vagyunk. Áron - merthogy fiúcska lesz a gyermek, ez már tuti :) -..szóval Áron elég eleven gyerkőcnek tűnik. Az ultrahangon úgy kell "befogni", hogy meg lehessen lesni merre jár éppen. Bár, kell is bele az energia, mert az apja hokijátékost farag belőle... :)

Most, hogy itthon vagyok már, van lehetőségem jobban elmélyedni és átgondolni:
-milyen szülő szeretnék lenni
-milyen gyerkőcöt szeretnék nevelni a fiamból...stb...
Mindketten várjuk már, hogy előbújjon és elkezdhessük a közös életünket.

Nem vagyok nagyon babonás...mindig ezt mondom...aztán minden alkalommal rájövök, hogy DE, az vagyok. Már a 29.hétben járunk, és ezen a héten vettem meg Áron első ruhácskáját. Itt használnék fokozott kicsinyítő képzőt, ha lehetne, mert ezek a holmik még játékbabára is kicsik lennének. Viszont, mivel nekünk Ő az első babánk én még hiszek a papírformában és megvettem az 56-os bodyt. Hát mit ne mondjak...aprócska. :) Íme:

Ez az első szerelése. Vagányan macis :) Remélem szeretni fogja majd. Bár végülis...nincs más választása, azt veszi fel, amit ráadok....majd pár hét múlva!

MOST biztos...

"...könnyű a megfejtés, a B-terv már régen kész, a baj már rég múlt idő..."

...már rég múlt idő. :)

Mostanában nincsen baj. Csak öröm és boldogság. :) Szabadság és szerelem.

Szerelmünk gyümölcse már aktívan növekszik, és mi csak ámulunk a csodán. Nem gondoltam volna, hogy nekem ez ilyen formában adatik meg. Szerencsés vagyok, ebben is. Semmi kellemetlen hányinger vagy egyéb oldalakon megjelenő rémképek nem kínoznak.
Egyik ismerősöm azt állítja, hogy azok, akiknek jókor, jó időben és jó helyre érkezik a "csoda"....azoknál nincs semmi baj, és az egész csupa móka és kacagás. :) Nem tagadom, nálunk nem minden a legkiforrottabb ahhoz, hogy ne kelljen aggódnunk semmiért...na de, ha az lenne, akkor hol lenne a kihívás?! Nem beszélve arról, hogy a "mai világban" ki tudja elmondani, hogy minden a legideálisabb?! Jelentkezhet.

A leglényegesebb a szerelem, a szeretet és a bizalom megvan. Nem félek. Egy olyan emberrel élem át ezt az időszakot, aki szeret és akar minket. Akiben nem fogok csalódni sosem. (Így legyen.) DE garancia semmire sincsen. A dolgok egyik pillanatról a másikra megváltozhatnak, de MOST biztos. A barátaink és családunk mellettünk van, és támogat. Nem csak úgy csinál.

Nem rosszindulatúskodik, gáncsoskodik....hanem velünk együtt örül.