Érzések

Az érzelmek fura, kiszámíthatatlan, megfoghatatlan dolgok. Egyik percben még boldog vagy a másikban már szomorú. Egy örök hullámzás ez, de olyan pillanat talán nincs is az életünkben, amikor nem érzünk semmit. Mert minden mindennel összefügg...

Most én is kicsit össze vagyok kuszálódva, mert ahelyett, hogy távolabb kerülnénk egymástól...nem éppen ezt érzem. Ahelyett, hogy ritkulnak a találkozásaink, inkább sűrűsödnek, és ilyenkor jól érzem magam Vele. Nem áltatom már magam, nem bízom semmiben. Ez így izgalmas, várakozással teli és rapszodikus. De úgy érzem mi ilyenek vagyunk. Most így jó. Nekem. Ő nem beszél erről, nem tudom, hogy mit gondol. Majd, ha elérkezett az ideje úgyis szól, hogy üljünk le megbeszélni. Vagy szó nélkül változtat. De észre fogom venni. Jelen pillanatban csak élvezem  nyarat, és igyekszem nem gondolni arra, hogy 3 nap múlva már az esküvőnkön lennénk... Már megbékéltem a helyzettel, de így, hogy közeledik szeptember 3.-a azért egyre többször eszembe jut, hogy már totál esküvőlázban égnék. :) Egyedül a csodálatos menyasszonyi ruhámat bánom...de nagyon. :(

Még nincs itt az ideje. Mert mindennek megvan a maga ideje, de ez még nem a mi időnk. Még meg kell vívnunk ezt a csatát egymásért...és vagy sikerül vagy nem, de bárhogy alakul az úgy lesz a jó.
A szerelem?! Én is azt hittem, hogy az az igazi szerelem, amikor kalapál a szived, ha meglátod. Elpirulsz, ha rád néz... De rájöttem, hogy ez csak a felszín. Mikor elment úgy gondoltam, hogy majd szépen "kiszeretek" Belőle és kész, jön más. Viszont nem így megy ez. Mert nap mint nap hiányoznak a szavai, a szemei, az érintése...és nem halványodik az érzés, bármennyire is akarom én elnyomni. Talán ez az igazi szerelem. De ez sem biztos...
Nem is hiszem, hogy minden érzésre kell egy szót találnunk. Mert hiába mondom én valamire rá, hogy ez szerelem, ez bánat, ez öröm... honnan tudhatom, hogy tényleg az, és csak az, nem más...?!

Miért kell minden érzést szavakba tölteni?! Csak hagyni kell, hogy érezzük és kész...

Az utolsó nap

Végre Szabadsáááág!!! :)
Már éppen itt volt az ideje, hogy elmenjek egy kis szabadságra, mert már kezdtem besokkolni. Alapvetően szeretem a munkám, de néha nagyon kiborító egész nap mások nyűgjét hallgatni. Végülis mehettem volna pszichológusnak is...de nem mentem. Lehet, hogy ugyanitt tartanék, maximum több latin szót ismernék. :)

Most viszont nem megyek több mint egy hetet. Hogy mivel fogom tölteni a szabadságomat nem tudom még, de terveim vannak. Holnap egész nap pihenni fogok, lustálkodom, Odinnal sétálok. Terveztem még, hogy meg néznem az agyaghadsereget, amit a VAM-ban állítanak ki még pár napig. Már korábban el akartam menni, de nem mentünk, most úgy gondoltam, hogy elmegyek egyedül. Még régen vettem Neki egy Csing-et ajándékba. Akkor nagyon örült neki, most valószínűleg az is ott van a dobozában elzárva...
Tervbe van még egy siófoki túra és szalonnasütés is...majd meglátjuk mi jön össze belőle :) És nem utolsó sorban még haza is kell mennem, mert anyukámnak nemrég volt a szülinapja. Sütök neki majd finom tortát. :) Szóval nem fogok unatkozni.

Ma egy nyugodt hétfőre számítottam, ellenben egy idegbajos bandát kaptam. Nem értem, hogy a szülők miért most élednek fel, mikor 2 nap múlva iskola?! Eddig nem néztek naptárra?!
Tegnap este felhívott S., hogy egy nagy adag csokival érkezik ma, és láss csodát megérkezett. :) Csokit is hozott, ő kapott cserébe új cuccokat, mindenki boldog volt. :)
Apukám is befutott, ő egy kosárnyi almát hozott nekem, a finomabb zöldebb fajtából.
Mire egyik rokon-barát elment megérkeztek a "majdnem rokonaim". Pont szünetre mentem volna, így legalább velük is tudtam pár szót váltani.
Olyan gyorsan elment a nap, hogy már este is volt egy pillanat alatt. Elfáradtam, de nem vészes, viszont holnap nem kell dolgoznom menni, tudok tovább aludni...

Igyekszem kipihenni magam. Jó lenne elutazni is valahova...de nem egyedül. :( Csak hát kivel?!

Lassan elmúlik ez is...

...elmúlik a nyár. Pedig még nem akarom. Nagyon nem.

A két véglet között változott ez a nyár. Voltam nagyon lent és nagyon fent. Most nem taglalnám melyikből volt több, mert még így is az jönne ki, hogy több jó dolog volt, mint rossz. :) De lassan elmúlik. Nem egészen ilyennek képzeltem, de el kell fogadni a változást. És legfőképpen alkalmazkodni kell hozzá...
...kicsit elkalandoztam...és elfelejtettem mit akartam ebből kihozni, de majd még lehet, hogy visszatérek rá...

Tegnap este átjött R. és iszogattunk egy kicsit, persze egész nap dolgoztam, de ez már nekem meg se kottyan. Benne volt a mehetnék és a bugi a lábamba, így elmentünk egy nyitóbuliba. Hát nézetem szerint mind a zenei, mind emberi téren a felhozatal elég siralmas volt. De elegendő mennyiségű piával ezt is túl tudtuk élni. Hajnali 3 körül kerültem ágyba, ma úgy néztem ki, mint egy zombi. :) De nem érdekelt. Én jól éreztem magam. Sikerült elüldöznünk két pasit cirka 5 perc alatt, szóval jó statisztikát zártunk :)

Viszont tegnap reggel nagyon jól ébredtem. Olyan szépet álmodtam...de, ha leírom, akkor soha nem fog valóra válni...bár végülis, már nincs vesztenivalóm. Természetesen Vele voltam álmomban. Itthon voltunk a lakásban, bohóckodtunk, főztünk és minden jobb volt, mint rég. Másképpen éreztem magam, de megfogalmazni nem tudom, hogy mitől volt más. Olyan új és izgalmas volt, de mégis ismerős és természetes. Reggel arra ébredtem, hogy mellettem van, de mikor kinyitottam a szemem szertefoszlott... Nem volt ott. Csak én álmodtam, ahogy érzem, hogy álmában hozzám bújik, és a levegőt is egy ütembe vesszük...

Szép volt. 

Ez már megalapozta a kedvemet és még az embereket sem tudtam annyira utálni, pedig hétvége is volt. :) Egész nap az álmom járt a fejemben...meg kellene valósítanom Vele...csak nem tudom, hogy akarja-e...

Most vasárnap este van, itt ülök egyedül a kanapén és úgy érzem magam, mint akit kimostak. Egyszerre vagyok fáradt, de éber és magányosan boldog. Lehet, hogy a mostanában magamhoz vett több alkohol okozza, de lassan beszámíthatatlan leszek. Gyorsan kell keresnek valakit, aki rendbe szedi az életem. 

Már csak a holnapot kell kibekkelnem és elmehetek a jól megérdemelt szabadságomra. Ma bejelentkezett S.,hogy bérelt egy utánfutót és holnap annyi csokit fog hozni nekem, mert kárpótolni akar a múltkoriért. Leadtam a rendelést, remélem ideér. :) Mi kell még?! 

Homályos

Minden olyan homályos...és még nem is ittam semmit :)
Tegnap jól kitaláltuk, hogy ma este lemegyünk Siófokra és bulizunk egyet, holnap úgy sem kell dolgozni. Kicsit félve képzeltem el a mutatványt, a múltkori eset még élénken él bennem. Illetve nem is az eset, hanem a másnaposság érzése. :) Mert, hogy mi esett, az elég homályos. Többek közt ez is.
Végül is nem mentünk le, mert a meleg és egyesek hülyeségei kiszívták az erőnket. De legalább nem kell aggódnom amiatt, hogy hogyan jutok haza. Majd bepótoljuk, úgyis lesz még valami záró party...

Holnap végre egy szabadnap, amit itthon tölthetek el nyugalomban és melegben. Délutáni programként egy könnyed főzést hozok össze, mert mióta Ő elment maximum a rántotta készítés volt az, ami miatt igénybe vettem a tűzhelyet. De holnap egy fenséges lakomát rittyentek össze, és jól telekajálom magam. Ez is egy, az élet apró örömeiből. :)
Szeretek főzni. Sütni ugyan jobban, mivel rettentő édes szájú vagyok. Emlékszem még az  első időkben csak sült virslit és rántottát ettünk éjjel-nappal, mert azt tudtam csinálni. Aztán ráéreztem az ízére és jó volt olyannak főzni, aki szeret enni. Nem volt soha nyűg, hogy órákat töltsek el a konyhába, ha hazajött és örömmel megette. Van az a mondás, hogy a férfi szívéhez, a gyomrán vezet az út... hát ez egy baromság... nekem mindig mondta, hogy "húúú, most már olyan jól tudsz főzni, hogy elveszlek..." :) hát, aki olvas, az tudja, hogy ez nem jött össze. Van még mit csiszolni a főzőtudományomon. De nem baj, mindig kell fejlődni!
Mire megtanultam normális kajákat főzni, rá kellett ébrednem, hogy már nincs ki megegye. Mire eljutottam odáig, hogy megfeleljek az igényeinek rájött, hogy Neki más kell. Ez egy örök körforgás.

Most is úgy érzem, hogy játszik velem. Hív, ha kellek, lepattint, ha nem. Nem hiszem, hogy tudatosan csinálja. Viszont, ami a meglepő, hogy nem zavar. Mellette élhetem az életem, és én is csak akkor hívom, ha nekem van Rá szükségem. Ha nem akarok Vele találkozni, akkor nem kell. Nincs kötöttség, nincs megfelelés. Csak élvezem az együtt töltött időt, és ennyi. Nem mondom, hogy nem fáj,ami történt. Mert fáj. De a lehető legtöbbet hozom ki az adott pillanatból és ez engem boldoggá tesz. Sokkal értékesebbek ezek a percek, mint mikor mindketten otthon voltunk és Ő számítógépezett és olvastam. Csak voltunk egymás mellett. Most, ha együtt töltjük az időnket, az nem azért van, mert egy fedél alatt lakunk. Hanem, mert jó együtt.

És ebbe nem kell belegondolni semmit. Nem azért van ez így, mert én mindenáron kapaszkodok belé, és nem engedem el. Hanem, mert most olyan dolgokat csinálhatunk, ami jól esik nekünk... 

Érzés

" Nem kérés Te vagy minden, amit kérnék...tőled kell az a jó mi érhet engem..."

Azt mondta, hogy nekem csak az "érzés" hiányzik, nem Ő. Ez egy oltári nagy baromság. Ilyet is csak egy férfi tud mondani. Már had döntsem el én, hogy mi vagy ki hiányzik nekem. Nem hiszem, hogy az "érzés" ki tudja nekem öntözni a kávét reggelente a pultra, vagy szanaszét hagyja a zoknijait. Mert ha ezt meg tudná csinálni, akkor tényleg az érzés hiányozna. De ezeket csak egy ember tudja megcsinálni. És az emberek közül sem mindenki. :)  Csak Ő. Ebből az egyszerű gondolatmenetből leszűrtem, hogy józan paraszti ésszel is Ő hiányzik nekem, nem az "érzés". 

Hiányzik a bőre illata, a szemei, az ölelése. Az, ahogy rám néz. És az, ahogy beszél hozzám, még akkor is, ha tök hülyeségeket beszél. Látom a nagy bizonytalanságot a fejében, a tetteiben. De hagyom, had tegye azt, ami jó neki. Mert ez a lényeg. Ha szeretsz valakit, elengeded, ha belepusztulsz is. Mert Ő ezt akarja. Nem ellenkezel, csak hagyod, hogy eltávolodjon tőled az, aki minden volt neked. 

Ott maradsz egyedül és azon töprengsz mit szúrtál el... Kis idő múltán rájössz, hogy mi mindent kellett volna másképp csinálni, de utólag könnyű okosnak lenni. Sajnos nem mindenki kap új esélyt. De legbelül bízol. 

Én is bízok még. Nem tudom miben, de bízom, hogy jobb lesz majd...Vele vagy mással, de jobb lesz.

Az egyik kollégám azt mondta, hogy pánikoljak, mert minden városban minimum 4-5 olyan férfi van, aki hozzám való, csak én pont Őt választottam ki, viszont a többiek még ott várnak... Érdekes megközelítés. Szerinte csak összecsiszolódás kérdése. Hát ez az! Mi Vele nem csiszolódtunk össze, csak jött és volt és jó volt. Teljesen természetes, csiszolódásmentes. Nem vesztünk össze azon, hogy ki hol nyomja ki a tubusból a fogkrémet, pedig Ő középen :)  Nem akartam megváltoztatni, csak szeretni akartam...

Végül is már mindegy. Nem hagyja. :(

Tündértánc

„A szerelem kimeríthetetlen forrás. Határos a csodával, ha nem a csoda maga. Változatossága és színei vetekszenek a csillagok számával. Hasonlít a tengerhez; szépséget és fájdalmat bőven mér. A lélek fájdalmától ne féljetek. A kín elhamvad lassan, akár a tűzrakás. Amikor elfoszlik a füstje is, meglátjátok: elvezetett valahová, megerősödtetek.”

Tündértánc

 

Én megerősödtem. Már nem fájok. A kezdeti elkeseredettség és búbánat elmúlt, legyőztem. Olyan könnyű leírni, hogy "mindennek oka van és majd hú de jó lesz, ha egyszer lesz...", de ez azért nem ilyen egyszerű. Még nem látom tisztán az okokat, de azt tudom, hogy nem törölném ki az életemből ezt az időszakot. Mert sok mindent tanultam magamról, az életemről, a szerelemről, Róla... Már értem milyen az, amikor azt mondják, hogy a boldogságért meg kell szenvedni. Nekem nem kellett soha. Csak jött és élveztem, ha vége lett mindig úgy történt, hogy nem fájt nagyon. Nem úgy, mint ez a mostani. 

Ez piszkosul fájt. De arra is rájöttem, hogy jól bírom a fájdalmat. :) Már nem fáj. Csak élvezem a magammal töltött időt..és ez furán hangzik, de sokkal jobban megismertem magam. Most, hogy nem kell senkinek megfelelni, olyan dolgokat tenni, amikhez nincs kedvem...teljesen felszabadultam.

Vasárnap például lementem Agárdra fürdeni, egyedül. És jó volt. Máskor soha nem fordult volna meg a fejemben az, hogy egyedül is jó lehet egy strandolás. Nem is mentem volna el. Pedig határozottan üdítő érzés. :)

Mindig úgy gondoltam, hogy az tart össze egy "családot", ha vannak közös programok, együtt mennek vásárolni, kirándulni. De rá kellett jönnöm arra, hogy nem, nem ez tartja össze a családot, mert amit én családnak hittem ettől (is) esett szét. Kellenek a saját programok, a kis titkok. Nem kell hozzánőni a másikhoz, mert csak behálózzuk és megfolytjuk. Mire szólni tudna, addigra már késő. 

Mindenkinek kellene egy tündér. Egy tündér, aki megsúgja, hogy mi a tényleg jó döntés, még akkor is rá kellene hallgatnunk, amikor az amit súg, nem éppen elfogadható a számunkra. De vezetne minket a helyes úton. Én elég gyakran letévedtem erről az útról és sokszor voltam túl akaratos és makacs. Akkor jól jött volna egy tündér... 

Ha párszor a fejemre koppintott volna most nem tartanék itt. Ami jó is lenne, meg nem is... Azt hiszem ezen még gondolkozom. :) 

Nem muszály

Olyan jól esik az embernek egy napot úgy eltöltenie, hogy nem foglalkozik semmivel, csak élvezi a történéseket. Nem görcsöl, nem akaratoskodik...

Nekem ma ilyen napom volt. És köszönöm. Jó volt elengedni magam, a pillanatnak élni. Elég meleg volt és lementünk Vele fürdeni a Balatonra. Az odaút is kalandos volt, mert jó nagyot kellett kerülni egy baleset miatt, amiben remélem 20.-a alkalmából nem halt meg senki. Teljesen felszabadultam, jó volt a víz, ettünk hekket...pedig én nem vagyok nagy halevő, sokat beszélgettünk. Jól éreztem magam. Nem is tudom leírni szavakkal, hogy milyen érzés volt, de teljesen elszálltak a gondok, amik nyomasztottak. Nem görcsöltem semmin, csak szívtam magamba a napfényt és az illatát. Hazafelé a leengedett ablaknál lobogott a hajam, néztem az arcát és úgy láttam, hogy Ő is élvezte. Egy szép nap volt...

Tudom, hogy majd egyszer fájni fog, de ma nem akarok ezen rágódni. Nehéz tőlem elszakadnia- azt mondta...nekem sem könnyebb. De egyszer majd sikerül talán...ez egy lassú folyamat vége lesz. Míg tart ez a folyamat, addig "kiszívom" belőle az összes energiát és boldogságot, amit kaphatok Tőle. Már csak ez maradt, de ez is több, mint a semmi. Az ilyen napokért érdemes élni, ezekről a pillanatokról írtam a múltkor is. Ezeket nem szabad soha elfelejteni és olyan természetesnek venni. Mert nem természetes. Csak akkor tudjuk meg, hogy mennyit érnek, ha már úgy kell összevadásznunk a szép perceket...

Nekem ma nem kellett vadászni, jöttek maguktól.
Még egyszer köszönöm. :)

"szekrényellek" 

Nehezen megy...

...kibírni egy hetet nélküle. Valahogy olyan fura érzésem van. Az elején egyszerűen majdnem belehaltam a gondolatba, hogy nem kellek neki. Aztán beleéltem magam, hogy mindennek vége, és most megint érzem, hogy valami nem kóser. Nem tudom megmondani, hogy mi, de érzek valami eddig ismeretlent.
Hiába próbálom a gondolataimat másfelé terelni, több időt tölteni a barátaimmal mégsem teljes az életem. Valami hiányzik. Mikor néha találkozunk érzem rajta, hogy folyamatosan változik. Nem tudom ugyan merre, de mindig van benne valami nyugtalanító...
Tudom, hogy egyáltalán nem kellene találkoznunk, de ezt egyikőnk sem akarná, és nem is hiszem, hogy el tudnánk viselni.
Már teljesen másképp tekintek Rá. Érettebb és felnőttebb lett. Mindig meggondolt volt, de most már néha (szerintem) túl is gondolja a dolgokat. Mindig biztosra megy. Magabiztos lett, pedig régebben nem volt túl határozott. Sokat változott, előnyére.
Tudom, senki sem tökéletes. Én sem vagyok az. Keresem a helyem, élvezem az életem, legalábbis igyekszem. Mostanában megint sok pozitív dolog ér, és ennek örülni kell. Helyreraktam magamban a dolgaimat, hogy mit szeretnék, kivel és hogyan.
Rájöttem, hogy az ember igazán csak saját magára számíthat. Mert a mély gödrökből nekünk kell kimászni, még akkoris, ha valaki segítő kezet nyújt. Belül kell elrendezni a szétszóródott darabokat... és újra összerendezni egy új rendszer szerint. Nekem eddig volt rendszerem, mára eltűnt a rendszeresség az életemből. És ez jó. Az egyetlen állandó dolog Odin, de őt nem adom. :) Viszont kibékültem önmagammal, tisztában vagyok a hibáimmal, de még így is elég szerethető vagyok....remélem :) Jön majd valaki, aki így szeret,a hibáimmal együtt és tényleg nem tud élni nélkülem.
Mert ez a két hónap ráébresztett arra is, hogy Ő tud élni nélkülem, ergo nem szeretett annyira, amennyire kellett volna. És én is tudok élni nélküle. Nehezen, de tudok, megerőszakoltam magam és azért sem hagyom, hogy bárki miatt is idegbajt kapjak. Ennyire egyszerű az egész. Nem kell túlkombinálni. A mi helyzetünk tiszta, részemről legalábbis. Tisztába kerültem a saját érzéseimmel is, jó kis lecke volt. De megtanultam.
Várom a vizsgát...

„Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.
És tanulsz, és tanulsz
Minden búcsúzással tanulsz.”

/ Veronica A. Shoffstall /

Hullócsillagok

Már dög fáradt vagyok. Gyakorlatilag azt sem tudom megmondani, hogy mikor pihentem ki magam normálisan. A munkanapjaim között 1 szabadnap árválkodik, amikor  jutna időm a pihenésre a semmittevésre. Amit egyszer -olyan régnek tűnik- nagyon jól tudtam csinálni. Egész nap heverésztem, filmet néztem, chipszet ettem sörrel...na jah...akkor még volt kivel. Mostanában semmi örömömet nem lelem az ágyamba. Pedig jó kis ágy. :) Ebbe az egy napba kell belezsúfolnom az összes tevékenységemet.

Kedden sem volt ez másképp. Végre egy kicsit tovább tudtam aludni, de 10:43-kor A. telefonjára ébredtem. Persze a téma a hétfő este lett volna, de sajnos semmi mondanivalóm nem volt. Én élveztem minden együtt töltött pillanatot, és ennyi. Kevéssel is beérem..vesztemre. Viszont éreztem valami "furát" rajta, amit eddig nem... És ez nyugtalanít...

Végre rávettem magam, hogy elmenjek tornázni, ami most már ingyenes, csak el kell járni. Amikor elkezdtem hajtott a vágy, hogy a "nagy napon" majd hű, de szép legyek, vékony, izmos...ne ilyen pudingtestű. Ezért miatta és magam miatt is volt értelme a sanyargatásnak. A nyáron ellinkeskedtem a dolgot, de most újult erővel vágok bele a testmozgásba, sőt hiányzott is már. Persze az indok már változott azóta, de nem mondok le a tornáról. Valakinek még kell, hogy tetszek. Nem hagyhatom el magam.
Amúgy is az utóbbi időben fogytam pár kilót, mert régen többet főztem, nagyokat ettünk...de az elmúlt 2 hónapban talán kettő alkalommal kapcsoltam be a tűzhelyet. Nem szeretek egyedül enni, így gyakorlatilag csak a munkahelyemen étkezem. Nem is rossz fogyókúra, mindenkinek csak ajánlani tudom. Egy kis lelki összeomlás és hullanak is a kilók...nem kell fogyasztószer.
Persze torna után beugrottunk egy kis turkálásra, de semmi értelmeset nem leltünk, viszont olcsón megúsztuk.
Hazaérve Odin már követelte a sétáját, így elmentem vele a tavakhoz. Ott nyugodt szívvel el merem engedni, nem fog kifutni a kocsik elé, max. a vízbe fulladhat bele. Szeretem ott róni a köröket, mert imádom a vizet. Szeretem hallgatni a hangját. Engem megnyugtat.

Nagyon gondolkoztam, hogy le kellene mennem Agárdra fürdeni, mert szép idő volt, csak egy picit fújt a szél. Írtam hát egy sms-t S.-nek, hogy melegítse fel a tavat,mire odaérek. Már fél nyolc volt mire elértem a tóhoz, de megfelelő mennyiségű borral elég meleg lett a víz...ahhoz, hogy beletegyem a lábam, nem az egész testem. Viszont megnéztük a naplementét.

Gyönyörű szép volt. Közben "csobogott" a velencei tó. Jó volt újra látni, szeretek vele beszélgetni. Csak feküdtünk a fűbe és beszélgettünk, közben pedig a hullócsillagokat néztük. Én még életemben nem láttam hullócsillagot. Most pedig láttam hármat is. Szép volt...persze gyorsan kívántam valamit. Jó lenne, ha teljesülne. :)
Éjjel értem haza, de nem bántam, mert egy nagyon tartalmas nap volt mögöttem, amiben semmi erőltetett dolog nem volt. Csak azt csináltam amihez kedvem volt, és olyanokkal voltam, akiket szeretek. Megtaláltam a szép dolgokat, és ez engem boldoggá tett. :)

Túlgondolás

Van, amikor túl sokat gondolunk bele egy mondatba vagy egy tettbe, egy szóba. Pedig csak egyféle jelentése van. De nem tudjuk elfogadni, hogy csak csupán "azt" jelentse. Hanem még hozzákombinálunk ezer féle jelentést, hogy biztos így és így értette... De teljesen felesleges.

Valaki azt mondja a másiknak, hogy szeretlek. A másik azt gondolja, hogy jó úton járok, szerelemmel szeret és csak engem, hű de jó. Közben csak egy szimpla szeretlek, mint embert és jó veled beszélgetni, szeretek veled lenni. De nem kérdezhetsz rá minden egyes alkalomnál, hogy :igen? mennyire és hogyan szeretsz?! Mert tök hülyének fognak tartani...

Mondja, hogy hiányzol. A másik azt gondolja, hogy végre eszébe jutottam és gondol rám, hiányol engem. Hiányzik neki a lényem. Helyette neki hiányzik a hangom, a velem való beszélgetés, a testi kontakt (és itt nem csupán a szexre gondolok). De nem a lelkem, nem ÉN hiányzom neki. Néha kizárná a világot, hogy csak velem legyen, néha nem...ezt is túl lehetne gondolni...kérdés, hogy akarom-e?!

A dolgok nem tudnak egyik pillanatról a másikra megváltozni. Nem tudjuk magunkat meghazudtolni. Nem fordulunk meg a tengelyünk körül, ha valami új helyzet áll elő. Csak alkalmazkodunk, de belül ugyanazok vagyunk... Ugyanaz az ember maradsz, aki szereti, ha cirógatják a hátát, ha megsimogatják az arcát. Egyszerűen nem tudom utálni Őt. Pedig azt kellene. Sokkal egyszerűbb lenne minden. De kell nekem, hogy tudjam jól van és semmi baja. Neki sokszor könnyebb a helyzete, én csak a sötétbe tapogatózom.

Túlgondolom a helyzetünket. Mindig. Feleslegesen. Nem vagyok részese a terveinek. Kész, ennyi. El kell fogadnom.

Végre holnap egy szabadnap, és lemegyek megint Agárdra kikapcsolni. A hétvége alig akart eltelni, semmi extra nem történt, hacsak valakit nem zökkent ki a letargiából az a tény, hogy felbukkant nálunk a Bodolai Szabolcs!! (aki nem ismerné a nagynevű színész palántát, a Jóban rosszban c. szappanoperába játszik)és az életben is fogszabályzós.. :) Rajta kívül még sajnos sok érdekes ember látogatott el hozzánk...
De túléltük...még, ha nehezen is.

Érintő

"Kábán, vakon, részegen futunk át az életen. A félelem hajt, mint a szélvész. A vágyak sorban állnak, vége lesz hamar a bálnak, ó bárcsak érinthetnél...Ne kérd, hogy lassan a testtel, ne súgd, hogy most ne siesd el...Akad, aki érti mit jelent, hogy a húr csak megfeszülve zeng...ó bárcsak érinthetnél..."

Egy érintésben, benne van a szívünk, a lelkünk, a gondolataink. Nem tudunk hazudni. Ha valakit szenvedélyesen megölelünk, nem tudjuk elrejteni a gondolatainkat, érzéseinket. Csak áramlanak, és át kell adnunk magunk nekik...érezni kell. Érezni a pillanatot, ami szép. 

Mert egy csomó szép pillanat van az ember életében, ami felett átsiklunk. Inkább azok maradnak meg, amik fájnak, rosszak. A jón olyan hamar túllépünk, míg a rossz dolgok felett órákig elmorcolódunk. Igyekszem aszerint élni, hogy meglássam a jót, ami lehet egy Balaton parti fagyizás, vagy egy szimpla beszélgetés...vagy egy szó...

Én próbálok pozitív lenni, próbálom, hogy ne látszódjon, hogy mennyire szenvedek. Már nem is tudom mitől szenvedek. Attól, hogy elvesztettem Őt, vagy a magánytól, ami hatalmas. Mikor belépek a lépcsőházba automatikusan felnézek az ablakra, ég-e a villany? ...de mostanában nem ég... Pedig kulcsa van, de nem jön, nem csinál már nekem vacsorát. Már úgy vágyom egy normális étkezésre. Főtt kajával, nem műanyag villával, és nem egyedül. Sosem tudtam egyedül enni, olyan nyomasztó. De úgy érzem erre még várnom kell...sokat.

Tegnap A-val elmentünk este meginni valamit és beszélgetni, éjfél után értem haza. Ma dolgoztam, de nem érdekelt, mert mostanában a mának élek, és nem gondolkodom a holnapon. Igaz, a szemeim majd leragadnak és megígértem magamnak, hogy 10kor aludni fogok, de még mindig fent virrasztok. :) Viszont, ha iszok mindig megszegem a szabályaimat, amit józanul nagyon frankón be tudok tartani. Már ott tartottam, hogy kitörlöm a telefonomból a számát, és akkor nem fogom tudni keresni, hátha jobb lesz. Mert, ha ő nélkülem akar élni, akkor nekem is nélküle kell élnem tovább. Bármennyire nehéz is lesz...

Kibírom.

Elnyomás

Mert szerinte ez ilyen egyszerűen megy. Fogom és leírom, csak így múlt időben. Mert két napja még szerettem, de most már nem. Megszűnt, elmúlt, köddé vált az érzés... Mert én ezt akarom érezni és ez így is működik....na persze.
Ha így lenne sokkal egyszerűbb lenne az életünk. Valamit elhatároznánk és az lenne, nem kellene őrlődni, gondolkozni...
De nem így van. Sajnos vagy nem sajnos. Ezt kell átélni. Majdnem letöröm az ujjaim, hogy ne lépjek kapcsolatba Vele, de bírom, nem érdekel. Mert kemény vagyok. Egyszer majd biztos elmúlik... csak erősen kell akarnom. Mert Ő is ezt teszi: erősen nem akar.

Nem kapálózok, belenyugodtam, élek...Nélküle.

Ma végre szabadnapom van- az egyetlen a héten- és a kutyámmal kirándultunk, Agárdra. Szeret vonatozni, úgyhogy azzal mentünk. Élveztük mindketten. :) Nagyot sétáltunk, hamburgert és palacsintát ettünk, kikapcsolódtam, ő meg kutyálkodott.

Jó kis délután volt...és még nincs vége a napnak. :)

"A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a szerelemtől való félelem már az."

Én félek... Félek, hogy nem tudok majd nélküle élni, hiába igyekszem. Hiába akarom kitörölni minden emlékét, nem megy. Ott motoszkál és motoszkál... De a legszörnyűbb az, hogy Ő nem ezt érzi. Csak éli világát, bulizik, horgászik, csajozik...mert biztos van olyan nőnemű példány,akinek Ő a "prédája"... De, ha igazán akarna mást, már megszerezhette volna.
Ő dönt...én meg csak félek...

:(

Te akartad...nekem fáj nagyon...fájjon egy kicsit neked is.  :(
Legalább tudnám, hogy érzel még valamit...

Változás

Minden változik, semmi sem örök. Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba és blablablaaaa...
Eddig nem gondolkoztam el ezen a kérdéskörön, de ez tényleg így van. Ma rádöbbentettek, hogy a változás egy szükséges dolog. És főképpen folyamatos.

Mert magunk is folyamatosan változunk, a tapasztalatainkkal többek leszünk, érzelmileg feltöltődünk, kiégünk... De a saját személyiségünket nem veszítjük el, csak alakítgatjuk.
Aki hirtelen 180 fokos fordulatot vesz, ott valami drasztikus dolognak kell bekövetkeznie. Ezt pedig egy másik ember személye tudja elérni. Más nagyon nem. Attól a másiktól kapunk olyan impulzusokat, amiket felhasználva merünk változtatni, alakulni. Aki támogat minket a megkezdett úton. És ez a változás távolít el azoktól az emberektől, akiket előtte szerettél, azoktól a dolgoktól, amiket előtte csináltál. Főként, ha az új dolgokból "kifelejted" a régi embereket, már nem szeretnéd megosztani az élményeidet velük. És távolodsz, távolodsz...változol.Majd egyszer csak eltűnsz a semmibe...

Semmi leszel. Egy nagy semmi a szívem egyik bugyrába, amit, ha lesz kedvem kinyitok néha-néha és belekukkantok,hogy mi is volt. Időzöm egy kicsit és visszacsukom. Ugyanez lesz neked is, csak dobozokkal...

Szerettelek. Nagyon.

Csend van

Csend van a szívemben. Egy hatalmas nagy űr, ami csak kongg és csendd...

Hülyén hangzik, de beletemetkezem a munkámba, mert addig sem gondolkodom máson. Nem emésztem magam, nem beszélek be magamnak hülyeségeket, és nem hergelem magam. Csak teszem a dolgom, mint egy gép, és vagyok. Kívülről a "nagyon leszarom" álarc mögül szemlélem a világot. Nekem nem fáj semmi és erős vagyok, mint a gránit, higgadtságomból kirobbantani lehetetlen. Eddig ez olyan természetes volt, mint a levegővétel, mostanában már néha szinte felrobbanok. Idegesítenek az emberek, a hülye dolgaikkal, a kérdéseikkel, már a puszta jelenlétükkel is. Legszívesebben valami kalitkába dolgoznék, ahol nem kell beszélgetni az emberekkel...jééé...mehetnék gogo táncosnak is...!! Végülis ott nem kell beszélgetni, csak tapogatnak...nanem,akkor inkább maradok a seggemen.
De egy húzós nap után jó hazaérkezni a lakásba, és tudom, hogy Odinka a nyakamig ugrik mikor meglát, és egy ideig levakarhatatlan és csóvál és csóvál. :) Ezért megéri hazamenni. hozzá.

Ma reggel teljes lelkifurdalással ébredtem, mert tegnap este még jól elbeszéltünk egymás mellett, Vele. Nem szeretek senkit sem megbántani, mert nagyon tudok tőle szenvedni. Természetesen bocsánatot kértem, mert nem akartam, hogy valami tüske is maradjon bennem a dologgal kapcsolatban. De hiába vártam volna, hogy Ő kezdeményezzen, nem tette volna meg. Most vagy azért, mert ennyire nem érdekli a dolog, vagy mert nem is nagyon kért bocsánatot soha. Általában én voltam, aki kezdeményezte és elismerte a hibáit, néha még akkor is, ha nem én hibáztam. De lényegtelen már. Jött egy semmitmondó válasz és le is van tudva. Hát akkor részemről is. Most hagyom, és nem lépek. Befejeztem. Jöjjön, aminek jönnie kell....

Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy kellene valamit tetováltatnom magamra. Holott betegesen félek a tűtől, a fogorvostól és mindentől, ami fáj...de most azt akarom, hogy fájjon. Hátha akkor jobb lesz kicsit. Már nagyjából meg is van, hogy mit és hova, csak a pillanat kell. :) és hajrá :)

Két lábbal a földön

A házasságra azt írni, hogy "a szerelem beteljesülése", igen veszélyes, mert könnyen félreérthető. Hogyan? Hát úgy, hogy a szerelemben van valami "lebegésszerű", az ember szinte öt centivel a föld fölött él, alapvetően egy elvarázsolt, gyönyörű érzésben, állapotban. Ha egy szerelmes fiatal olvassa a fenti megfogalmazást, könnyen azt gondolhatja, hogy ha a házasság a szerelem beteljesülése, akkor az esküvő után "még lebegőbb", még emelkedettebb állapotba fog kerülni, mint amiben most él. Aztán szegény akkorát koppan, mint egy ház. A legborzasztóbb az, hogy az igazi - a "lebegésnél" sokkal mélyebb - örömöket észre sem veszi, úgy érzi, valami elromlott, mert két lábbal kell a földön állni, pedig ez természetes, semmi bajt nem jelent.
	Varga Péter

HipphippHétfő

Utálok korán kelni! Az ember napja már a reggelnél el van ba..va. Márpedig nekem ma Budaörsre kellett mennem egy rettentő fontos képzést tartani. Kezdjük ott, hogy konkrétan szombaton tudatosult bennem ez a tény...elég időben még. :) De, ha már mennem kell, akkor mennem kell, hiába minden. Néztem a dolgok jó oldalát: ott van a IKEA. Ez nálam nagy húzó erő, csak ezért szeretek Pestre menni.
Gyorsan letoltam a képzést, hál istennek partnerek voltak a résztvevők, és jól eltöltöttük az időt. Nem mellesleg egy csomó okosságot is átadtam nekik. Most már boldogulhatnak maguk a vásárlók dzsungelében...

Végre eljutottam a bútorboltba és megvehettem mindent, amit megkívántam. Nem volt "ugyan, erre nekünk nincs szükségünk" és "ez tök felesleges"...megvehettem volna mindent. A fülemben mégis ott csengtek az intelmek, és persze a pénztárcám sem volt dugig, de megvettem a szétrágott lámpa utódját. :) És ez a tény rettentő boldoggá tett. Igen. Én tudok örülni minden kis kacatnak, amit megveszek, legyen az egy bizsu vagy egy lámpa.
Jó volt céltalanul lődörögni az áruházban, de közben azért ott volt bennem, hogy jövőre lakást akartunk venni, Vele. Nemrég még együtt néztük a kínálatot, most már csak egyedül. Megint belesajgott a szívem, de már megszokta talán. Kiűztem az ártó gondolatokat a fejemből, és mindig mikor eszembe jutott, hogy mi is a valóság vettem valamit. Na nem kell nagy dolgokra gondolni, de csak az érzés kedvéért... :) Végül aztán átkozhattam magam, mert felpréselődni a tömött helyijáratra, magassarkúban, dobozokkal...nem volt egy leányálom. :) De erős és magabiztos nőci vagyok, mit nekem egy kis szenvedés. A lényeg, a lényeg, megérte. Az új lámpám sokkal jobb, mit a szétrágott. :)

Jó lenne,ha mindent ilyen egyszerűen le lehetne cserélni. Ha nem motoszkálna az ember agyában végig az, hogy vajon megéri-e az újat választani?! Mert ez egy kockázatos húzás. De végülis kidobhatom, ha nem válik be... De a régi is ott van, ugyan kicsit megviselt, de szeretem, az enyém. Döntés, döntés, döntés... Csak őrlődünk, tele kételyekkel, bizonytalanul. Ha ráébredtünk, hogy rossz döntést hoztunk, akkor vajon fel merjük azt vállalni??! Mert azt, hogy hibáztunk beismerni, nagyobb dolog, mint a rossz döntést meghozni.

Ma hazafelé mellém szegődött egy kiscica. Nagyon édes volt, elég pirinyó, de nagyon játékos. Gondolkodtam, hogy hazaviszem, de mivel van egy vadállat házőrzőm, nem biztos, hogy nálam nagyobb biztonságba lett volna, mint kint az utcán. Talán ott volt valahol az anyukája és a testvérei, remélem. De lehet, hogy csak a forgatástól ijedt meg kicsit és ezért kóborolt el. Mert ma még mindennek tetejében a dobozokkal és magassarkúval egyetemben megkerültették velem a fél belvárost, mivel filmet forgatnak az utcánkban. Tele rendőrökkel, stábbal,kamerával meg ami kell még. Gyakorlatilag az öltözőkamion a bejárati ajtónkban parkolt, és elég nehezen jutottam haza. De megküzdöttem az elemekkel. Ha nem musicalt hallgatok ingyen, akkor szerepel a házunk egy filmben...ki mondta, hogy unalmas az életem?! :)

Nincs

...pedig nem is kezdődött rosszul, csiripeltek a madarak, szépen sütött a nap.

Ma elmentünk Köveskálra. Itt lett volna az esküvőnk. Nehéz volt, mindkettőnknek. Láttam rajta, hogy neki is az. De bementünk, elrendeztük. A hely csodás volt, fájt a szívem érte.

Viszont csúnyán összevesztünk hazafelé. Velem nehezen lehet, de megfogadtam, hogy többet nem fogom vissza magam. Gondoltam majd ettől jobb lesz a lelkemnek, de persze nem lett. Én nem tudom örömömet lelni egy kiadós veszekedésben. Nem szeretem bántani a másikat. De most bántottam. Felmérgesített. És nem fogtam vissza magam. Ez neki sem tetszett, nincs ehhez hozzászokva.

Olyan dolgokat vágtam a fejéhez, amit Ő is nagyon jól tud, mégis meglepődve hallgatta. Nem ellenkezett, mint ahogy a kapcsolatunk alatt oly sokszor nem tette. Rám hagyta.
Úgy gondolja, hogy igaz barátai vannak. Remélem neki van igaza. Számomra a barátság mást is jelent azon kívül, hogy együtt elmegyünk ide-oda. A másik kíváncsi a lelkemre is, elmondhatok bármit, támogat... egy igaz barát. Jót akar nekem. Bátorít és néha tanácsot ad, amit megfogadhatok, vagy nem. De ott van, ha kell, és segít megvédeni a hülye döntésektől is. És ez a nem mindegy. Hogy egy barát nem a számára könnyebb utat választja, hanem azt amiről úgy véli, hogy neked jó lesz. Még akkor is, ha te azt még nem látod be... Bátorít, hogy a nehézségek árán se futamodj meg.
Aztán, ha már döntöttél, támogat. Utána majd magad eldöntheted, hogy helyesen döntöttél-e. Ám ehhez idő kell,hogy megtudd.
De nem véletlen, hogy nehéz elszakadni a másiktól, mikor jól esik minden tőle jövő érintés, pillantás... Ha már nincsenek ezek a gesztusok, akkor fogod megtudni, hogy tényleg nincs neked. Azokat az érzéseket, amiket kikezd az idő, más is kikezdi...tehát folytatni reménytelen...
Majd meglátjuk... Mert mint mindent, ezt is eldönti az idő....                                                                                                                                                                                          (és a barátok).

Megszakad a szív

Megszakad a szívem érzem, de menni kell tovább, tudom akkoris, ha fáj...

Menni kell tovább, mert az Élet meg nem áll. Csak közben megszakad a szívem, ha meglátok egy boldog párt, aki a nyaralásához szükséges dolgokat vásárolja, közben megcsillan a gyűrű az ujjukon és elszáll a jó kedvem. Irigy vagyok. Egy irigy dög. De annyira szeretném néha, hogy felébredjek és rájöjjek, hogy csak álmodom az egészet. Viszont nem úgy tűnik, hogy ez valaha is bekövetkezik, mert az idő rohan és már augusztus van. Persze nem unatkozom, programok vannak, de sajnos csak ideig óráig tudják feledtetni a saját nyomoromat.
Hiányzik valaki, akihez hozzábújhatok, aki tényleg-minden érdek nélkül átölel, és olyannak szeret,amilyen vagyok. Mindig szerettem gondoskodni másokról,ezért van kutyám...most róla gondoskodom. Na meg magamról kellene. De nehéz. Nehéz nap, mint nap szembesülnöm magammal. A kudarcommal. Mert ugyan nem csak az én saram, de nézetem szerint mindenhez két ember kell.

Most már, hogy az egész "esküvősdi" dugába dőlt, kezd el valóságossá válni az, amit elveszítettem.
Elvesztettem egy szerelmet. Akit mindennél és mindenkinél jobban szerettem. Akiért képes lettem volna bármit megtenni.
A legjobb barátomat, aki ismeri minden gondolatomat. Tudja milyen fagyit, csokit, mekis kaját szeretek... Tudja, mikor kell békén hagyni, mikor füllentek... Nem voltak előtte titkaim. Tudott rólam mindent, és nem bántam.
Elvesztettem a szeretőmet, amit szerintem nem kell magyarázni...
A támaszomat, mert mindig meg tudott vigasztalni, ha kellett.
Gyakorlatilag elvesztettem a társamat, mert Ő minden volt nekem.

És egyszerűen képtelen vagyok utálni, amiért ezt tette velem!! Haragudnom kellene rá, amiért összedöntötte a jól felépített kártyaváramat. De nem tudok. Pedig a brazil szappanoperákban ilyenkor jön a tányérdobálós és látnisemakarlaktöbbet rész, de a valóság más. Nekem nehezen megy az elengedés. Talán mert nagyon kötődöm emberekhez, és akit szeretek, azt tényleg minden érdek nélkül szeretem, az összes hibájával együtt is. De nem csak Őt veszítettem el, hanem a családját is, akiket szintén szeretek. És mikor ebbe belegondolok, akkor tényleg majdnem megszakad a szívem...

Elképesztő, hogy egy ember mekkora fájdalmat tud okozni úgy a másiknak, hogy még csak hozzá sem ér. És bár igyekszem nem mutatni, belül néha majd szét szakadok.
De menni kell tovább, és majd lesz valami. Addig pedig értékelem az apró dolgokat, és a barátaimat. :)

Végleg összedőlt...

Ma már kezdem összeszedni magam a tegnapi tivornya után.
Az utolsó rokonomat is felhívtam, hogy nem lesz esküvő. Ezzel össze is dőlt... Összedőlt minden, amit elképzeltem, amit szerettem volna és amiért úgy éreztem, van értelme küzdeni. Már az esküvő szó hallatán csomó lesz a gyomromban és úgy érzem ez egy darabig tabu téma lesz az életemben. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon akkor is elromlott volna a kapcsolatunk, ha nincs ez az "esküvőláz"?! Vagy akkor még húztuk volna mintha minden jó lenne és Ő tovább színlelt volna?! Nem tudom. Nem tudok senkit sem okolni azért, hogy ez így alakult. Sem Őt, sem magamat. Nekem mindig az volt a fontos, hogy jól érezzük magunkat együtt,és addig tartson amíg ez így is van. Azt hiszem, hogy fordított esetben én is így viselkedtem volna. Mert miért legyek egy olyan emberrel, akit nem szerelemmel szeretek? Csak megszokásra nem lehet alapozni egy kapcsolatot, egy házasságot meg főképp nem.
Viszont én élveztem minden percét,amíg az eseményt szerveztem. Nagy szívfájdalom, hogy nem vehetem fel a ruhát,amit kiválasztottam. Rakok is fel róla egy képet:

Egy menyasszonyi ruhában az ember tényleg hercegnőnek érzi magát. Mindegy, hogy vékony vagy kövér, alacsony vagy magas vagy-e, csodálatosan nézel ki benne. Végig az lebegett a szemem előtt, hogy vajon tetszeni fogok-e neki? Mit fog szólni, ha meglát ebben a gyönyörű ruhában?! Soha nem fogom megtudni...

Állítólag a férfiak is ugyanúgy szenvednek a szakítás miatt, mint a nők, csak előbbiek magányosan. Míg a nők az érzelmeik alapján döntenek az elválás mellett, addig a pasik racionálisan,átgondoltan véghezviszik a szakítást. Mert így könnyebb nekik.
Kívülről nekem is úgy tűnik, mintha nem érdekelné a dolog, de ismerve Őt, tudom, hogy megviseli. Elvesztette a biztonságot, és most nagyon igyekszik mindennel pótolni. Horgászattal, haverokkal és hogy néha feljön beszélgetni... Hiába igyekeztünk családdá kovácsolódni, nem ment. Nehéz egy olyan embernél ezt elérni, akinek soha nem volt rendezett családi élete. Akinek nem volt minta a jóban-rosszban is kitartok melletted. Én megteremtettem az állandóságot, a biztonságot és kiderült, hogy nem ez kell neki. Mert képtelen így élni. Nekem jó tanulópénz volt. Csak nagyon fáj...

Ez a siófoki kiruccanás arra volt nagyon jó, hogy kieresszem a fáradt gőzt. Nem gondolkoztam semmin, csak jól éreztem magam. Élveztem a pillanatot. Nem zakatolt az agyam...

Elengedem ezt a szép szemű csavargót... Nekem most is a szívem mélyén él...

Ereszd el a hajam... :)

Ez a történet pont arra nagyon jó példa, hogy semmit nem kell agyonszervezni.

Elég nehezen akaródzott összejönni ez a siófoki kiruccanás, de amilyen nyögvenyelősen indult olyan jóra sikerült. Úgy indultunk el, hogy 6 csaj végigzúz az éjszakába. Sajnos a 6 csajból 5 maradt, mert A nem jött el velünk. Van egy kiszámíthatatlanul viselkedő férfi az életében, és szerencsétlen lány emészti magát. Felhívott előtte, hogy ő nem jön, mert úgysem tudná magát jól érzeni. Nem is jött el, hiába próbáltuk rábeszélni, hogy annak semmi értelme, hogy otthon üljön és felvágja az ereit (képletesen persze). Befértünk egy autóba 5en és irány Siófok. Szállásunk nem volt, de gondoltuk,hogy 5 bomba nőnek majd ez nem okoz olyan  nagy problémát. Nem is okozott,mert a harmadik helyen kis alkudozás árán,elég olcsó szállást szereztünk. Viszonylag jó volt, hűtővel és 10 méterre a Balatontól. Már a Balcsi parton megkezdtük az alapozást,hogy jó legyen a hangult. Megittunk 1,5 liter vodkanarancsot, ettünk egy lángost és már mindenki kellően kész volt. Volt "partybusz" is, ami tömve volt a város felé.Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan vannak hétköznap este Siófokon a sétányon. Egy hostess csaj mindenképpen be akart minket csábítani valamilyen felfújhatós állat gyomrába, mert, hogy az nagyon félelmetes és izgi. Hát nem mentünk.
A helyen,ahol buliztunk a pultot gyújtották fel, locsolták a piát szóval nem volt gyenge. Nagyon sokan voltak, jót táncoltunk... Hát még hajnalban is ott roptuk. Nekem elég sok helyen filmszakadás volt, de ezzel a bajommal sem voltam egyedül. :) Taxival mentünk haza, de a taxis hamarabb kitett minket, mint, ahol volt a szállás és azt a 200m-t kb. fél óra alatt tettük meg. Sajnos a cipőmet le kellett vennem, de így sem mentem gyorsabban. Közben tobozfociztunk, és versenyeztünk egy virágért, amit végül én nyertem meg. De van egy olyan érzésem, hogy a többiek hagytak nyerni. Mi még a R-val le akartunk menni fürdeni a Balcsiba, de csak odáig jutottam, hogy felvettem a fürdőruhámat és eldőltem az ágyon. Reggel keltett a B. mindenki nagyon szarul nézett ki.Indulás előtt még lementünk a partra reggelizni,mert a K és a B lángost akartak enni. Én megelégedtem a sült krumplival is ala natur. A Zs. vezetett lefelé, de vissza már a B, mert Zs. is nagyon rottyon volt. Olyan lassan értünk haza... Délután 2 volt,mire ágyba kerültem újra és 6ig aludtam. Még most sem vagyok a toppon, mert rettentően hasogat a fejem. De jó volt. :) Ez volt az anti-lánybúcsú.
Köszi csajok!!! :)

Dobozok

Ez a mai nap sem volt jobb, mint a tegnapi...egész nap csak vártam, mérgelődtem, vártam, elkeseredtem, feladtam... Néha már a sírás határán voltam és láttam közeledni a pontot, amikor otthagyom az egész kócerájt és bezárkózom egy üres szobába, egyedül. Minden és mindenki idegesített.

Bosszant a dolog, hogy annak aminek múlnia kellene, nem múlik, a fenének sem. Néha megint erősödik, lecsillapítom, de hasztalan. Magammal őrlődöm, és aki ismer,tudja, hogy nem vagyok egy idegbajos típus,de néha már kitörök. Tudtam, hogy az elején nem lesz olyan nehéz, mert többször átéltem már azt, hogy napokig nem láttam, alig beszéltünk. Most is ilyen érzetem volt. De már kezd tudatosulni is-talán, mert minden nap elmondom magamnak-hogy nem fog visszajönni. Most hiába várom a hétvégét, vagy a kiképzés végét, teljesen felesleges az egész. Próbálok nem várni semmit, és a lehető legkevesebbszer hülyét csinálni magamból. Elég gyenge a sikerem ezen a téren. Teljesen szánalmas vagyok.

Mint ma megtudtam a férfiak agyában nem üresség, hanem dobozok vannak. Mégpedig mindenki és minden számára van egy elkülönített kis doboz. Amik nem érintkeznek egymással. Van egy a barátoknak, a sörnek, a csajoknak, a szerelemnek, a szexnek... És ennyi. Tök egyszerű a mutatvány: kiválasztanak egy dobozt, kinyitják, megnézik, becsukják, visszateszik a polcra. De mindig csak egyet. Sosem többet, nehogy összekeveredjenek a dolgok..mert abból mindig csak a baj van. Ha a szerelmet és a szexet tartalmazó dobozokat egyszerre nyitnák ki, azt hiszem atomháború kezdődne. Ez ez ellen a legjobb módszer pedig az, ha elbújnak és tudomást sem vesznek a keveredésről. A férfiak képesek arra, hogy teljesen elnyomják magukban a "szeretem-érzést". Maguknak sem vallanák be, hogy őket lehet szeretni, mert vonzó, értelmes férfiak. Helyette jön az, hogy "ugyan már, kopasz és pocakos vagyok, úgysem kellek neked".  És mivel ezt érzik, nem tudják magukat sem átadni annak, hogy mást szeressenek. Mert magukat sem tudják.
Inkább elnyomják az érzelmeiket, mert jött az isteni szikra és ők megváltoztatják a világot, és egyszer csak otthon ülős-filmnézős pasiból, a party középpontja lesz. Hatalmas pártfordulás, de élik a saját életüket és ez így nagyon macsós. Ugyan kinek kellenek a nők?! Nem hiányzik a házi kaja, a süti-amit csak neki csinál valaki, a mosott ruhák illata... Nem. Nem hiányzik. Ők most macsók, ezek a dolgok pedig nagyon nem azok. Ők nem lesznek papucsok, mamuszok...de nem ám.
Hát ne is. A nőknek nem mamuszok kellenek, hanem felnőtt, értelmes, érző férfiak, tele magabiztossággal!

Hát csapjuk bele az augusztusba!

Kezdeném is mindjárt a mai zenével, amit K. mutatott nekem, mert, hogy én jutottam róla eszébe...

A szabadságom utáni első nap, hiába hétfő, elég mozgalmas volt. Hozzáteszem nagyon le voltam lassulva, és csak szekálódtam... :)

De lássuk csak, találkoztam élőben a Vujity Tvrtko-van (a nevét a googliból kellett kikeresnem:) ), hát a Naplóban sokkal kedvesebb, mint élőben...na meg kicsit vékonyabb, pedig állítólag a tv kövérít.Hát őt nem. :)

Volt aztán egy csomó izraeli, gondoltam levegőbe repítenek minket, de csak polár pulcsiért jöttek. Micsoda változatosság... :) Viszont elég értetlenek voltak és már majdnem a sírba tettek, mire elmentek.

És felhívott S. Hogy jönne be ma, de hát csak a bátyja tudja behozni a cserés cuccot, mert hát miért jönne ő, mikor úgyis férjhez mentem már... Felvilágosítottam, hogyha nem a tó fenekén élne, akkor tájékozottabb lenne és tudná, hogy a kutya sem akar engem elvenni. Erre megörült és mondta, hogy akkor csokival jön legközelebb,mihamarabb. :) Sajnos engem elég könnyen le lehet kenyerezni csokival és aki ismer az tudja nagyon jól ezt.
Na, de egy tábla csokitól nem dobom el a maradék eszemet is, főleg ezek után...  Nem tudom, hogy képes leszek-e újra ennyire kiszolgáltatottá és sérülékennyé tenni magam bárkinek is. Mert ez elég kemény lecke volt. Persze az esélyt meg kell adni, de sokkal nagyobb feladat ezek után bárkinek is elnyerni a bizalmamat. Eddig kis naivaként szemléltem a világot, az emberek jók, a világ visszamosolyog rád...hát nem...nem mindig mosolyog vissza. Az éremnek két oldala van, a jó dolgok után a rosszak jönnek és örök a körforgás. Csak bírjuk ki...

De szerdán adunk a jónak! :) Fergeteges anti-lánybúcsút tartunk! Már alig várom, ennyi szervezés után már csak jó lehet. Reszkessetek pasik, mert jövünk :) Meg amúgy is reszkessen mindenki, na.