Ma elmentünk Köveskálra. Itt lett volna az esküvőnk. Nehéz volt, mindkettőnknek. Láttam rajta, hogy neki is az. De bementünk, elrendeztük. A hely csodás volt, fájt a szívem érte.
Viszont csúnyán összevesztünk hazafelé. Velem nehezen lehet, de megfogadtam, hogy többet nem fogom vissza magam. Gondoltam majd ettől jobb lesz a lelkemnek, de persze nem lett. Én nem tudom örömömet lelni egy kiadós veszekedésben. Nem szeretem bántani a másikat. De most bántottam. Felmérgesített. És nem fogtam vissza magam. Ez neki sem tetszett, nincs ehhez hozzászokva.
Olyan dolgokat vágtam a fejéhez, amit Ő is nagyon jól tud, mégis meglepődve hallgatta. Nem ellenkezett, mint ahogy a kapcsolatunk alatt oly sokszor nem tette. Rám hagyta.
Úgy gondolja, hogy igaz barátai vannak. Remélem neki van igaza. Számomra a barátság mást is jelent azon kívül, hogy együtt elmegyünk ide-oda. A másik kíváncsi a lelkemre is, elmondhatok bármit, támogat... egy igaz barát. Jót akar nekem. Bátorít és néha tanácsot ad, amit megfogadhatok, vagy nem. De ott van, ha kell, és segít megvédeni a hülye döntésektől is. És ez a nem mindegy. Hogy egy barát nem a számára könnyebb utat választja, hanem azt amiről úgy véli, hogy neked jó lesz. Még akkor is, ha te azt még nem látod be... Bátorít, hogy a nehézségek árán se futamodj meg.
Aztán, ha már döntöttél, támogat. Utána majd magad eldöntheted, hogy helyesen döntöttél-e. Ám ehhez idő kell,hogy megtudd.
De nem véletlen, hogy nehéz elszakadni a másiktól, mikor jól esik minden tőle jövő érintés, pillantás... Ha már nincsenek ezek a gesztusok, akkor fogod megtudni, hogy tényleg nincs neked. Azokat az érzéseket, amiket kikezd az idő, más is kikezdi...tehát folytatni reménytelen...
Majd meglátjuk... Mert mint mindent, ezt is eldönti az idő.... (és a barátok).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése