Hülyén hangzik, de beletemetkezem a munkámba, mert addig sem gondolkodom máson. Nem emésztem magam, nem beszélek be magamnak hülyeségeket, és nem hergelem magam. Csak teszem a dolgom, mint egy gép, és vagyok. Kívülről a "nagyon leszarom" álarc mögül szemlélem a világot. Nekem nem fáj semmi és erős vagyok, mint a gránit, higgadtságomból kirobbantani lehetetlen. Eddig ez olyan természetes volt, mint a levegővétel, mostanában már néha szinte felrobbanok. Idegesítenek az emberek, a hülye dolgaikkal, a kérdéseikkel, már a puszta jelenlétükkel is. Legszívesebben valami kalitkába dolgoznék, ahol nem kell beszélgetni az emberekkel...jééé...mehetnék gogo táncosnak is...!! Végülis ott nem kell beszélgetni, csak tapogatnak...nanem,akkor inkább maradok a seggemen.
De egy húzós nap után jó hazaérkezni a lakásba, és tudom, hogy Odinka a nyakamig ugrik mikor meglát, és egy ideig levakarhatatlan és csóvál és csóvál. :) Ezért megéri hazamenni. hozzá.
Ma reggel teljes lelkifurdalással ébredtem, mert tegnap este még jól elbeszéltünk egymás mellett, Vele. Nem szeretek senkit sem megbántani, mert nagyon tudok tőle szenvedni. Természetesen bocsánatot kértem, mert nem akartam, hogy valami tüske is maradjon bennem a dologgal kapcsolatban. De hiába vártam volna, hogy Ő kezdeményezzen, nem tette volna meg. Most vagy azért, mert ennyire nem érdekli a dolog, vagy mert nem is nagyon kért bocsánatot soha. Általában én voltam, aki kezdeményezte és elismerte a hibáit, néha még akkor is, ha nem én hibáztam. De lényegtelen már. Jött egy semmitmondó válasz és le is van tudva. Hát akkor részemről is. Most hagyom, és nem lépek. Befejeztem. Jöjjön, aminek jönnie kell....
Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy kellene valamit tetováltatnom magamra. Holott betegesen félek a tűtől, a fogorvostól és mindentől, ami fáj...de most azt akarom, hogy fájjon. Hátha akkor jobb lesz kicsit. Már nagyjából meg is van, hogy mit és hova, csak a pillanat kell. :) és hajrá :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése