Érintő

"Kábán, vakon, részegen futunk át az életen. A félelem hajt, mint a szélvész. A vágyak sorban állnak, vége lesz hamar a bálnak, ó bárcsak érinthetnél...Ne kérd, hogy lassan a testtel, ne súgd, hogy most ne siesd el...Akad, aki érti mit jelent, hogy a húr csak megfeszülve zeng...ó bárcsak érinthetnél..."

Egy érintésben, benne van a szívünk, a lelkünk, a gondolataink. Nem tudunk hazudni. Ha valakit szenvedélyesen megölelünk, nem tudjuk elrejteni a gondolatainkat, érzéseinket. Csak áramlanak, és át kell adnunk magunk nekik...érezni kell. Érezni a pillanatot, ami szép. 

Mert egy csomó szép pillanat van az ember életében, ami felett átsiklunk. Inkább azok maradnak meg, amik fájnak, rosszak. A jón olyan hamar túllépünk, míg a rossz dolgok felett órákig elmorcolódunk. Igyekszem aszerint élni, hogy meglássam a jót, ami lehet egy Balaton parti fagyizás, vagy egy szimpla beszélgetés...vagy egy szó...

Én próbálok pozitív lenni, próbálom, hogy ne látszódjon, hogy mennyire szenvedek. Már nem is tudom mitől szenvedek. Attól, hogy elvesztettem Őt, vagy a magánytól, ami hatalmas. Mikor belépek a lépcsőházba automatikusan felnézek az ablakra, ég-e a villany? ...de mostanában nem ég... Pedig kulcsa van, de nem jön, nem csinál már nekem vacsorát. Már úgy vágyom egy normális étkezésre. Főtt kajával, nem műanyag villával, és nem egyedül. Sosem tudtam egyedül enni, olyan nyomasztó. De úgy érzem erre még várnom kell...sokat.

Tegnap A-val elmentünk este meginni valamit és beszélgetni, éjfél után értem haza. Ma dolgoztam, de nem érdekelt, mert mostanában a mának élek, és nem gondolkodom a holnapon. Igaz, a szemeim majd leragadnak és megígértem magamnak, hogy 10kor aludni fogok, de még mindig fent virrasztok. :) Viszont, ha iszok mindig megszegem a szabályaimat, amit józanul nagyon frankón be tudok tartani. Már ott tartottam, hogy kitörlöm a telefonomból a számát, és akkor nem fogom tudni keresni, hátha jobb lesz. Mert, ha ő nélkülem akar élni, akkor nekem is nélküle kell élnem tovább. Bármennyire nehéz is lesz...

Kibírom.