Valaki azt mondja a másiknak, hogy szeretlek. A másik azt gondolja, hogy jó úton járok, szerelemmel szeret és csak engem, hű de jó. Közben csak egy szimpla szeretlek, mint embert és jó veled beszélgetni, szeretek veled lenni. De nem kérdezhetsz rá minden egyes alkalomnál, hogy :igen? mennyire és hogyan szeretsz?! Mert tök hülyének fognak tartani...
Mondja, hogy hiányzol. A másik azt gondolja, hogy végre eszébe jutottam és gondol rám, hiányol engem. Hiányzik neki a lényem. Helyette neki hiányzik a hangom, a velem való beszélgetés, a testi kontakt (és itt nem csupán a szexre gondolok). De nem a lelkem, nem ÉN hiányzom neki. Néha kizárná a világot, hogy csak velem legyen, néha nem...ezt is túl lehetne gondolni...kérdés, hogy akarom-e?!
A dolgok nem tudnak egyik pillanatról a másikra megváltozni. Nem tudjuk magunkat meghazudtolni. Nem fordulunk meg a tengelyünk körül, ha valami új helyzet áll elő. Csak alkalmazkodunk, de belül ugyanazok vagyunk... Ugyanaz az ember maradsz, aki szereti, ha cirógatják a hátát, ha megsimogatják az arcát. Egyszerűen nem tudom utálni Őt. Pedig azt kellene. Sokkal egyszerűbb lenne minden. De kell nekem, hogy tudjam jól van és semmi baja. Neki sokszor könnyebb a helyzete, én csak a sötétbe tapogatózom.
Túlgondolom a helyzetünket. Mindig. Feleslegesen. Nem vagyok részese a terveinek. Kész, ennyi. El kell fogadnom.
Végre holnap egy szabadnap, és lemegyek megint Agárdra kikapcsolni. A hétvége alig akart eltelni, semmi extra nem történt, hacsak valakit nem zökkent ki a letargiából az a tény, hogy felbukkant nálunk a Bodolai Szabolcs!! (aki nem ismerné a nagynevű színész palántát, a Jóban rosszban c. szappanoperába játszik)és az életben is fogszabályzós.. :) Rajta kívül még sajnos sok érdekes ember látogatott el hozzánk...
De túléltük...még, ha nehezen is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése