Gyorsan letoltam a képzést, hál istennek partnerek voltak a résztvevők, és jól eltöltöttük az időt. Nem mellesleg egy csomó okosságot is átadtam nekik. Most már boldogulhatnak maguk a vásárlók dzsungelében...
Végre eljutottam a bútorboltba és megvehettem mindent, amit megkívántam. Nem volt "ugyan, erre nekünk nincs szükségünk" és "ez tök felesleges"...megvehettem volna mindent. A fülemben mégis ott csengtek az intelmek, és persze a pénztárcám sem volt dugig, de megvettem a szétrágott lámpa utódját. :) És ez a tény rettentő boldoggá tett. Igen. Én tudok örülni minden kis kacatnak, amit megveszek, legyen az egy bizsu vagy egy lámpa.
Jó volt céltalanul lődörögni az áruházban, de közben azért ott volt bennem, hogy jövőre lakást akartunk venni, Vele. Nemrég még együtt néztük a kínálatot, most már csak egyedül. Megint belesajgott a szívem, de már megszokta talán. Kiűztem az ártó gondolatokat a fejemből, és mindig mikor eszembe jutott, hogy mi is a valóság vettem valamit. Na nem kell nagy dolgokra gondolni, de csak az érzés kedvéért... :) Végül aztán átkozhattam magam, mert felpréselődni a tömött helyijáratra, magassarkúban, dobozokkal...nem volt egy leányálom. :) De erős és magabiztos nőci vagyok, mit nekem egy kis szenvedés. A lényeg, a lényeg, megérte. Az új lámpám sokkal jobb, mit a szétrágott. :)
Jó lenne,ha mindent ilyen egyszerűen le lehetne cserélni. Ha nem motoszkálna az ember agyában végig az, hogy vajon megéri-e az újat választani?! Mert ez egy kockázatos húzás. De végülis kidobhatom, ha nem válik be... De a régi is ott van, ugyan kicsit megviselt, de szeretem, az enyém. Döntés, döntés, döntés... Csak őrlődünk, tele kételyekkel, bizonytalanul. Ha ráébredtünk, hogy rossz döntést hoztunk, akkor vajon fel merjük azt vállalni??! Mert azt, hogy hibáztunk beismerni, nagyobb dolog, mint a rossz döntést meghozni.
Ma hazafelé mellém szegődött egy kiscica. Nagyon édes volt, elég pirinyó, de nagyon játékos. Gondolkodtam, hogy hazaviszem, de mivel van egy vadállat házőrzőm, nem biztos, hogy nálam nagyobb biztonságba lett volna, mint kint az utcán. Talán ott volt valahol az anyukája és a testvérei, remélem. De lehet, hogy csak a forgatástól ijedt meg kicsit és ezért kóborolt el. Mert ma még mindennek tetejében a dobozokkal és magassarkúval egyetemben megkerültették velem a fél belvárost, mivel filmet forgatnak az utcánkban. Tele rendőrökkel, stábbal,kamerával meg ami kell még. Gyakorlatilag az öltözőkamion a bejárati ajtónkban parkolt, és elég nehezen jutottam haza. De megküzdöttem az elemekkel. Ha nem musicalt hallgatok ingyen, akkor szerepel a házunk egy filmben...ki mondta, hogy unalmas az életem?! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése