Nekem ma ilyen napom volt. És köszönöm. Jó volt elengedni magam, a pillanatnak élni. Elég meleg volt és lementünk Vele fürdeni a Balatonra. Az odaút is kalandos volt, mert jó nagyot kellett kerülni egy baleset miatt, amiben remélem 20.-a alkalmából nem halt meg senki. Teljesen felszabadultam, jó volt a víz, ettünk hekket...pedig én nem vagyok nagy halevő, sokat beszélgettünk. Jól éreztem magam. Nem is tudom leírni szavakkal, hogy milyen érzés volt, de teljesen elszálltak a gondok, amik nyomasztottak. Nem görcsöltem semmin, csak szívtam magamba a napfényt és az illatát. Hazafelé a leengedett ablaknál lobogott a hajam, néztem az arcát és úgy láttam, hogy Ő is élvezte. Egy szép nap volt...
Tudom, hogy majd egyszer fájni fog, de ma nem akarok ezen rágódni. Nehéz tőlem elszakadnia- azt mondta...nekem sem könnyebb. De egyszer majd sikerül talán...ez egy lassú folyamat vége lesz. Míg tart ez a folyamat, addig "kiszívom" belőle az összes energiát és boldogságot, amit kaphatok Tőle. Már csak ez maradt, de ez is több, mint a semmi. Az ilyen napokért érdemes élni, ezekről a pillanatokról írtam a múltkor is. Ezeket nem szabad soha elfelejteni és olyan természetesnek venni. Mert nem természetes. Csak akkor tudjuk meg, hogy mennyit érnek, ha már úgy kell összevadásznunk a szép perceket...
Nekem ma nem kellett vadászni, jöttek maguktól.
Még egyszer köszönöm. :)
A muszáj "pontosjé".
VálaszTörlés