Tegnap jól kitaláltuk, hogy ma este lemegyünk Siófokra és bulizunk egyet, holnap úgy sem kell dolgozni. Kicsit félve képzeltem el a mutatványt, a múltkori eset még élénken él bennem. Illetve nem is az eset, hanem a másnaposság érzése. :) Mert, hogy mi esett, az elég homályos. Többek közt ez is.
Végül is nem mentünk le, mert a meleg és egyesek hülyeségei kiszívták az erőnket. De legalább nem kell aggódnom amiatt, hogy hogyan jutok haza. Majd bepótoljuk, úgyis lesz még valami záró party...
Holnap végre egy szabadnap, amit itthon tölthetek el nyugalomban és melegben. Délutáni programként egy könnyed főzést hozok össze, mert mióta Ő elment maximum a rántotta készítés volt az, ami miatt igénybe vettem a tűzhelyet. De holnap egy fenséges lakomát rittyentek össze, és jól telekajálom magam. Ez is egy, az élet apró örömeiből. :)
Szeretek főzni. Sütni ugyan jobban, mivel rettentő édes szájú vagyok. Emlékszem még az első időkben csak sült virslit és rántottát ettünk éjjel-nappal, mert azt tudtam csinálni. Aztán ráéreztem az ízére és jó volt olyannak főzni, aki szeret enni. Nem volt soha nyűg, hogy órákat töltsek el a konyhába, ha hazajött és örömmel megette. Van az a mondás, hogy a férfi szívéhez, a gyomrán vezet az út... hát ez egy baromság... nekem mindig mondta, hogy "húúú, most már olyan jól tudsz főzni, hogy elveszlek..." :) hát, aki olvas, az tudja, hogy ez nem jött össze. Van még mit csiszolni a főzőtudományomon. De nem baj, mindig kell fejlődni!
Mire megtanultam normális kajákat főzni, rá kellett ébrednem, hogy már nincs ki megegye. Mire eljutottam odáig, hogy megfeleljek az igényeinek rájött, hogy Neki más kell. Ez egy örök körforgás.
Most is úgy érzem, hogy játszik velem. Hív, ha kellek, lepattint, ha nem. Nem hiszem, hogy tudatosan csinálja. Viszont, ami a meglepő, hogy nem zavar. Mellette élhetem az életem, és én is csak akkor hívom, ha nekem van Rá szükségem. Ha nem akarok Vele találkozni, akkor nem kell. Nincs kötöttség, nincs megfelelés. Csak élvezem az együtt töltött időt, és ennyi. Nem mondom, hogy nem fáj,ami történt. Mert fáj. De a lehető legtöbbet hozom ki az adott pillanatból és ez engem boldoggá tesz. Sokkal értékesebbek ezek a percek, mint mikor mindketten otthon voltunk és Ő számítógépezett és olvastam. Csak voltunk egymás mellett. Most, ha együtt töltjük az időnket, az nem azért van, mert egy fedél alatt lakunk. Hanem, mert jó együtt.
És ebbe nem kell belegondolni semmit. Nem azért van ez így, mert én mindenáron kapaszkodok belé, és nem engedem el. Hanem, mert most olyan dolgokat csinálhatunk, ami jól esik nekünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése