Ölelésre vár/gy/va

Ez a nap nem lehetett volna szörnyűbb, mint amilyen szörnyű volt.

Eleve ott kezdődött, hogy hétfő volt. Ez mondjuk nálunk nem ok az érfelvágásra, mert a hétfő dög unalom. Kevesen vannak, mert mindenki azt dolgozza fel, hogy a hét első napja van és túl kell élni... :) De a hétvégém után nem volt túl jó kedvem.
Egész szombaton az ágyba döglöttem, mert épp a letargiás korszakomat éltem (újra). Biztos köze van ennek a téli időjárásnak is a kedvetlenségemhez, de ez nem ok. Viszont, hogy mi volt az ok...nem tudom...saját magam.

Ma csak tetéződött a rossz kedvem, mert vannak dolgok, amik egy átlagos napon meg se kottyannak, de ma...ma mindent magamra vettem. Úgy éreztem, hogy mindenki engem támad, pedig nem...

Anno ilyenkor hazarohantam és elsírtam bánatom Neki, Ő átölelt és máris kisütött a nap. Most hazaértem, várt a nemkutyaszagú ebem, és neki sírhattam el bánatom. Egy kutya sok mindent tud pótolni, de azt, hogy valaki átölel...azt nem.

Ez nekem rettentően hiányzik... hogy valaki nőként néz rám és megvigasztal, ha baj van... A dühömet egy kiadós sétával sikerült levezetnem. De minden pillanatban hiányzik mellőlem valaki. Akinek örömet okozhatok, akinek főzhetek, akivel bohóckodhatok...

...mert hiába vagyok testileg egész...lelkileg csak fél vagyok.

Visszatérés

Úgy gondoltam anno, hogy attól majd jobb lesz, ha nem írom tovább a blogot.
Nekem nem lett jobb.

Nem fogom leírni, hogy mi is volt ebben a közel egy hónapba...mert nem maradt le senki semmiről. A múltat lezárva igyekszem nyitni az új felé. Ebben az évben már nem fogom megváltani a világot- mindenki megnyugodhat. Na, de majd jövőre!!! Ezt az évet még a bulizásnak és a szórakozásnak szentelem, mert úgy érzem, most erre van a legnagyobb szükségem. Szeretem az időmet a barátaimmal tölteni. Akkor nem vagyok magányos...

Mindjárt karácsony és ez lesz az első ünnep, amit egyedül fogok megünnepelni. Legalábbis eddig úgy néz ki. Az egyedült úgy kell érteni, hogy szerelem nélkül, családdal. Persze az sem kis dolog, hogy elmondhatom olyan családom van, ami normálisnak mondható. Egyedi és szeretnivaló. :) Megbecsülendő. Mellette sokan szeretnek és úgy adják a tudtomra, hogy néha teljesen elképedek. Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, de szívmelengető érzés. Jó lenne, ha mindenki megtapasztalhatná ezt az érzést...

Ezt az évet biztos, hogy nem így vészeltem volna át, ha nem azok lettek volna mellettem, akik vannak. Soha nem tudom majd meghálálni nekik ezt... De remélem nem is lesz rá szükségük. :) Ezúton is köszönöm, újra!

Ahogy A. mondaná, nagy változások lesznek itt hamarosan... és, ha mindenki kicsit belegondol, akkor rájön, hogy igen... Változtatni merni kell! Az újhoz pedig alkalmazkodni. A saját érzelmeink után menni, nem az elvárások miatt éldegélni valahol, valakivel. Keresni az örömöt, a bohóckodást...gyűjteni az emlékeket, amiből egy rosszabb napon "táplálkozhatunk". Persze ez nehéz tudom, mert mellette dolgozni kell és megélni, de ahelyett, hogy a hülye politikai döntéseken vagy a céges baklövéseken mérgelődünk, meg kell látnunk a jót is.

Ami mindig ott van!!!

Csak meg kell tanulni meglátni!! :)