Nincs tovább.

Vége.

Én vagyok

Tény, hogy nem vagyok egyszerű eset. De senki sem az. Ez viszont engem nem vigasztal és nem is érdekel. Anyukám mindig azt mondta, hogy sohase másokkal kell foglalkozni, mindig csak a magunk dolgaival. És most, ennyi idő után rájöttem, hogy miről is beszélt nekem annyit anno.

Mások problémáiban, élethelyzeteiben sokkal könnyebb elnavigálódni, mint a magunk keverte kakiban. Ezért nem kell mások "szennyesét"turkálni, csak a magunkéban kell(ene) eligazodni. Az is elég feladat lenne, ha fel mernénk vállalni...

Én mostanában jól összekutyultam a szennyesemet - háziasszonyosan mondva: összemostam a fehérekkel a színeseket. :) Ez mindenhol nyomot hagyott... Nem mondom, hogy összeszedett voltam eddigi életem során, de ennyire rapszodikusan nem éltem, mint mostanában. Csak azt teszem, amihez kedvem van, azokkal vagyok, akiket tényleg szeretek, zajlik az élet. Ez jó...csak azért hiányzik belőle valaki, akivel megoszthatom örömömet, bánatomat. Ezek a foltok a fehéreken...

Sajnos néha ( :) ) előtör belőlem a "leszarom" énem és akkor minden mindegy. Hagyom magam, sodródom, de közben érzem, hogy minden olyan céltalan. Persze közben azt is érzem, hogy ez jó...de vágyódom arra is, hogy legyenek biztos pontok az életemben. Szóval kuszaság és rendetlenség van a lelkemben és a fejemben is. Lehet, hogy időt kellene szánnom végre arra, hogy komolyan leüljek magammal beszélgetni, és dűlőre jussak a dolgokkal kapcsolatban. Döntésre kellene kényszerítenem magam... Csak én szeretem a könnyebb és fájdalommentesebb utat választani...így nem döntök. Majd megint döntenek helyettem és akkor sírhatom tele a párnámat. Mindez azért lesz, mert gyáva vagyok és magammal sem vagyok őszinte.
Hát ez vagyok ÉN.

Közben várok, és várok... már nem is tudom mire.
Hogy legyen valami NAGY dolog, ami felráz...és újra beindul, az ami megállt júliusban.

(Át)változás...

Én mindig elégedetlen vagyok magammal. Soha semmi nem jó, amit csinálok. Tisztában vagyok a képességeimmel, adottságaimmal mégis igyekszem a lehető legjobbat kihozni abból, ami van...de nehéz, és néha nem sikerül.
Igyekeztem megfelelni Neki is. Mindig új, érdekes programot, vagy pihenést szervezni. De-ma már tudom-,a pasiknak ez nem kell. Nem kell nekik szervezni semmit. Mert így az lesz, hogy mindig azt kell csinálniuk, amit a nőcik kitalálnak, és te bármilyen jó programot találsz ki, akkor se jó, mert te találtad ki... Ezt a nők biztos értik. :) Pasik meg nem nagyon olvasnak...( kivéve a Z.t :) ) Szóval felesleges ilyen hülyeségekkel traktálnunk őket. Minél jobbak akarunk lenni, nekik annál jobban nem kellünk majd.

Ma levágattam a hajam. Elég rövid lett. Tudom, hogy Ő nem szereti a rövid hajú csajokat. De már nincs mit veszítenem. Nem hiszem, hogy a hajam hosszán múlna a kapcsolatunk... Ha még beszélhetek kapcsolatról?! Mindent összevetve én akartam a változtatást és maradéktalanul meg vagyok vele elégedve. Ezúton is köszi A.! :)
Az emberek akkor változtatnak meg magukon valamit, ha belül is érzik a változást. Én érzem. Érzem, hogy változom... De változva is tudom, hogy kell nekem. Szeretek vele lenni, jó vele. Nem kell más.

Türelem rózsát terem...vagy nem terem...

Ez pont nem rózsa...de az olyan giccses :D

Ne válaszolj

Mindent újra kezdenék. Mindent újra vesztenék. Ne válaszolj, csak ennyit mondj...

Tulajdonképpen nem is tudom mit kéne mondania. Azt hiszem semmit. Éreznie kellene...
De olyan, mint egy örök keresztrejtvény. Bonyolult. Megfejthetetlen és nagyon férfi...
Mégis kell nekem. Mert megérdemlem :) Nem?!

"Ha volna két életem...

...tudnám, amit ma nem. Bár volna két életem nevetnék mindenen..."

Ha nekem volna két életem, akkor most reménykedhetek abban, hogy ez még csak az első. Most még egy csomó mindent nem tudok jól csinálni...de majd a másodikban. 

Viszont még most van, az első. És nem nevetek mindenen. Eddig, ha bosszúság ért nem foglalkoztam vele, nem idegesítettem magam.. Tegnap bosszúság ért, és nagyon-nagyon mérges lettem. Ki is adtam, mert rájöttem, hogy nem az a legjobb megoldás, ha az ember elnyeli a feszültséget. Mert egyszer majd szétrobban, kirobban az a rengeteg szenny és az jár a legszarabbul, aki a közelünkben van. Pedig lehet, hogy ő nem is tehetett a dologról. 

A kisebb bosszúságot leszámítva fenomenális napom volt. Egy gyors újratervezés után célomhoz értem, és azzal tölthettem a napomat, akivel jó együtt lenni. Pihentem, áztam, feltöltődtem. Magamba olvadtan feküdtem az oldalán és bizsergetett az érintése. Nem gondolkodtam, kizártam minden zavaró tényezőt, az agyamban tomboló kisördögöt is bezártam a tömlöcébe. Nyugalom volt és békesség.

A test nem hazudik. Kíván, ha érez és nem kíván, ha nem érez. A tekintet és a testbeszéd elárulja az érzéseket. 

Magam is kusza szálakat bogozgatok, ha azt keresgélném, hogy hol is az eleje és hol a vége... Mikor kezdtem el függni Tőle?! Érzelmileg, testileg és mentálisan is... Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ezzel Ő is így van. Ő sem tudja. Mert arra is rájöttem -persze lehet, hogy rosszul gondolom-, hogy Neki nem elsősorban velem van baja, hanem úgy cakli-pakli az életével. Én nem gondolom azt, hogy azzal, hogy engem "kizár" belőle, neki jobb lesz. A lelke mélyén tudja ezt Ő is...

Este még elmentem egy kis baráti összebeszélgetésre. Jól éreztem magam, de valahogy a nagy ivászat része most nem csábított. Ez a hét amúgy is elég rapszodikusra sikeredett. A megszokott dolgaimat megzavarta öcsém érkezése. Hétfőtől csütörtökig volt nálam, de teljesen más világ. Viszont majd igyekszem összecsiszolódni vele legközelebb. :) 

Most egy nyugodt két napnak nézek elébe, hogy mivel töltöm még rejtély, de megoldom. :)

Eső nélkül nincs szivárvány :)

A múlt hét egy katasztrófa volt. Vannak napok, hetek, mikor zajlanak az események, történnek dolgok. De a múlt hét a totális önsajnálat, önsanyargatás és megzavarodás hete volt. Gyakorlatilag csak a hisztimmel voltam elfoglalva és már magamat is nehezen tudtam elviselni. Mindig ez történik, ha elmarad a megerősítés... Esett, de nem az eső, hanem a...

Péntekre már kezdtem összeszedni magam. Este kijött elém, mert még adósom volt egy sátorral. Mikor megláttam elszállt az egész heti hiszti és bár próbáltam titkolni, örültem, hogy látom. Igaz, nem tudtam, hogy mire számítsak, mert a héten alig kommunikáltunk. Hiányzott persze, de fontosabb volt, hogy azon aggódjak, hogy minden rendben van-e vele úgy amúgy... Beszélgettünk és úgy gondolom, hogy most végre elmondta, hogy mit gondol, érez. Okosabb nem lettem, a világot nem váltottuk meg. A kételyek megmaradtak benne és bennem is. Legalább egy kis időt együtt töltöttünk, és ez egy darabig most megint elég. Nem vagyok nagy igényű, mi?! :) Viszont volt szivárvány :)

Minden ember, aki elmondta a véleményét, kérdezve/kérdezetlenül, azt mondta, hogy meg kellene becsülnie, mert az Élet többet vesz el, mint amennyit ad. Egy kapcsolatért meg kell szenvedni. Nekünk amúgy sem ment soha semmi könnyen. De voltak közös célok. Most nekem is parkoló pályára álltak a célok és élek bele a nagy világba... Viszont azt sem mondom, hogy ez olyan rettentő rossz lenne... Az arany középutat kellene megtalálnunk. De csak bolyongunk a fák között... oh ez nagyon költői volt :)

"csak annyit adj, amennyit kérek, csak annyit adj amennyit érek. Összebújni csendesen szépen, a hétköznapok ünnepében..."

Persze megint egész hétvégén dolgoztam, úgyhogy egyedül ez a péntek hozott egy kis színt a hétbe.
Már régebben megbeszéltük a csajokkal, hogy szombaton elmegyünk egy szórakozóhelyre, ahol még egyikőnk se nagyon volt. De A. fáradt volt, így R. és Z. volt a két bevállalós, aki eljött velem bulizni. :) Viszont nem ott kötöttünk ki, ahova indultunk, hanem máshol. Végülis a hangulatból ez semmit nem vett el, jót táncoltunk. Hajnali 4 körül aludtam el, reggel 9re mentem dolgozni. Nem mondom, hogy jó volt, de megérte. Azt hittem soha nem telik el az a fránya vasárnap...

Ezen a hétvégén szabadnapos leszek, és arra gondoltam, hogy valami tartalmas programot kellene összeállítani magamnak. Ami egy kicsit feltölt... Még majd kigondolom. :)

Az igazi szerelem ...

... nemcsak ölelkezés, hanem lemondás is, áldozatvállalás is, kitartás is.

Fáj

Fáj az Élet. Mert nem könnyű. Tudom, senkinek sem az. Mindenkinek meg van a saját keresztje.

De napok óta fáj. Hiába próbálom elnyomni, nem figyelni rá, kizárni... Nincs olyan tevékenység, amivel teljes mértékben feledtetni tudnám a saját nyomoromat.
Erős vagyok. De már inkább múlt időben mondanám... Erős voltam, amikor még volt miben hinnem. Amikor még szilárdan hittem abban, hogy visszajön. Ahogy telik az idő, úgy leszek egyre elkeseredettebb... Már nem tudom elképzelni sem, hogy mit csináljak, mit tegyek, hogy "rájöjjön", hogy Én kellek neki.
Nem tudok megváltozni. Én ilyen vagyok. Ennyi. És hiába szeretném átformálni magam...hozzáteszem, azt sem tudom, hogy milyennek kellene lennem...nem megy. A bizonytalanság felőröl. Az, hogy nem tudom mit, hol, mikor rontottam el, hogy ezt a fájdalmat kell elviselnem.
Mert rettenetesen fáj, hogy neki kismiska kibírni egy hetet úgy, hogy még egy nyavalyás sms-t sem ereszt meg felém. Tök közömbös. Viszont akkor kibökhetné, hogy "hé, kisanyám, kopjál már le, mert lejárt az időd!" vagy valami ilyesmi... Majdnem mindegy, hogy a hiánya miatt, vagy a szavai miatt sírok. Iszonyat gyenge vagyok.

De meg kell tanulnunk szeretni azt, ami jó nekünk.

Nekem is biztos ez a jó hosszútávon. Mert a szenvedés megerősíti az embert és blabla... Miért legyek olyannal, akinek nem én vagyok a mindene?! Aki nem tenné tűzbe értem a kezét, akihez nem bújhatok, ha baj van. Márpedig most nem bújhatok hozzá...mert nem érdeklem, nem kellek neki...Erre most Ő azt mondaná, hogy "hülye vagy megint, de nem vitatkozom"... Mindig kétségek közt hagy, had gondoljak, amit akarok. Nem vagyok egy túl kombinálós fajta, de már lassan tökélyre fejlesztem ezt a szar tulajdonságot, ami ugyan mindenkiben megvan, de nem mindenkinek kell használnia. Én is sokáig nem használtam...aztán most tessék...
De meg kell tanulnom-elég kemény áron-szeretni a helyzetet. Mert, ha nyitott szemmel járok, lehet, hogy beleütközöm valakibe, akivel boldogabb lehetek, mint amilyen Vele bármikor is voltam. Azt nem írom, hogy mindent megadna, mit Ő nem tudott, mert Ő mindent megadott nekem... Én hiszek a sorsban és biztos van ennek az eseménysorozatnak egy hatalmas tanulsága, amit majd egyszer levonhatok, csak bírjam ki.

Ő megadta nekem az esélyt, hogy jobb életem legyen, mint mellette volt.
Én is megadom neki az esélyt, hogy találjon egy nőt, aki még egyszer annyira fogja szeretni, mint én...

Egymás szemében

Már nagyon olvastam volna. De nem pletyka lapokat meg akciós újságokat, hanem normális könyvet. Kívánja a szervezetem a betűket. Hiába várom, hogy végre megjelenjen az egyik Fable könyv újra kiadott változata, ami elviekben ebben a hónapban a boltokba kerül, eddig még nem került.
Feleslegesen jártam a könyvesboltokat, nem találtam kedvemre való könyvet. Az egyik antikváriumban viszont ráakadtam Szilvási Lajos könyvére, az Egymás szemében a címe. Még régebben olvastam ezt a kötetet, de most nem tudtam ott hagyni. Meg kellett vennem...

"... körültüsszögnek és észre sem veszem, máris beszívtam a kételkedést." 

Az agyunkban milliónyi agysejt van, ami rágódik az Élet nagy dolgain, a problémákon vagy épp feldolgozza az örömöt. Az én agysejtjeim is ezen a mondaton rágódnak egy ideje.
Kételkedés... Már mindenben kételkedek. Magamban, másban, abban, hogy jó-e amit teszek és jókor teszem-e?! Nem nagyon vagyok hajlandó hallgatni más véleményére, megyek a saját fejem után.
Immár mindenben. Mert, aki befolyásolt, már nincs.
A dolgok lassan letisztulnak, az érzelmek elcsendesednek. Már nincsenek nagy könnycsaták...elfogyott a könnyem.

De emlékszem még anno 6 éve is kételkedtem, hogy nekem kellene-e kezdenem "ezzel" a sráccal valamit?! Mert a híre megelőzte, a látható stílusa taszított...mégis... Így visszatekintve úgy gondolom nem volt rossz "befektetés". A kíváncsiság nagyobb volt, mint a kétely. Nem gondolkoztam én hosszú távra, fel sem merült bennem, hogy ebből, akár komoly is lehetne. Csak hagytam, hogy megtörténjenek a dolgok.

Most hagynám megint, de nehezen megy. Az évek alatt a részemmé vált, nagyon nehéz elengedni... Ahogy telnek a napok érzem, hogy ez elkerülhetetlen...

És Ő sem cáfol meg...

Rossz nyom

Igen. Lehet, hogy rossz nyomon járok.
Nem tudom.
Semmit sem tudok.
Minden amiben biztos voltam egy pillanat alatt esett szét. Azóta nem bízom már semmiben, és nagyon nehezen valakiben.
Tisztában vagyok vele, hogy mindenért meg kell szenvedni, de nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki, hogy ekkora fájdalmat érezzek.
A kényszer, a sürgetés, a várakozás, a türelem...nem segít.

Lehet, hogy rajtunk már semmi sem segít...

Engedd, hogy csendben álmodjam
végig, ami nincsen..

Gondolkodási idő

Van, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy mit is akar. Hezitálunk, mérlegelünk. Ez általában akkor fordul elő, ha mindkét lehetőség csábító, de el kell dönteni melyiket is szeretnénk. Ilyenkor jön a nagy vívódás, a pozitív-negatív dolgok összeírása...stb. Néha ez sem segít. Nem tudunk dönteni...

Ő sem tud. Akar is engem, és ami egy normális kapcsolattal jár, meg jó a szabadság is. Tény, hogy nehéz a döntés. Én azt is tudom, hogy szeret engem. Nem kell neki más nő. Lehet, hogy ez egy illúzió, amiben ringatom magam, de ha mást akart volna már megkaphatta volna. Mondja, hogy nincs más. És én -lehet, hogy naiv módon-, de hiszek neki. Mindig hittem neki. Meg sem fordult a fejemben, hogy ő máshol van, mást csinál, mint amit mondott nekem. Ez most sincs másképp, pedig meg sem tudnám...

Nehéz nekem ez a bizonytalanság. Az, hogy nem tudom, hogy akar-e engem?! Vagy csak szépen lassan azt éri el, hogy kiszeressek belőle...és hopp, már nem is Ő a gonosz, aki otthagyott. Még várok Rá. Mert még úgy érzem megéri. Nekem. Azt is tudom, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen, de nem is ez a cél. Hanem, hogy felépítsünk megint együtt egy kapcsolatot, amiben mindkettőnknek van elég tér.
Legtöbbször Ő keres engem. Én igyekszem nem a nyakán lógni, sms-ekkel bombázni, hívogatni, mert tudom, hogy ha másért nem, ezért biztos megutálna. Az, hogy keres, az az egyetlen jele annak, hogy érez még valamit. Mert az ember miért akarná olyannal tölteni az idejét, akit nem szeret?!
Na ez lehet, hogy csak szánalmas eszmefuttatás, és csak unalom ellen van velem, de úgy gondolom, hogy Ő nem az a típus. Talán már kezdi levetkőzni ezt a bólogató figurát és megmondja, ha valami nem tetszik neki. Tudom, hogy Ő sem tudja, hogy mit akar... Most egy darabig ez lesz az állandóság, hogy ilyen se vele-se nélküle stílusban nyomjuk...de az biztos, hogy én ezt sokáig nem fogom bírni. Talán a kis gördülő sávban kiválaszthatnám, hogy "bonyolult kapcsolatban vele:"...azt hiszem ezt, az ilyen esetekre találták ki.
De nekem kell az állandóság. A tudat, hogy az akivel vagyok szeret engem, és számíthatok rá. Hogy nem fontosabbak a barátok, mint én. Értékelem a haverságot, ezzel semmi baj sincs, csak nehéz azt elviselni, hogy egy barát dolga, problémája fontosabb legyen, mint a társé...
Neki most a Z. és köztem kell (szimbolikusan) választania, és félek, hogy én kerülök ki vesztesként... :(

Ha így lesz, akkor megérdemlik egymást. :)
Majd kihorgásznak együtt egy nagy tervet a jövőjükre nézve...

Ma voltam először dolgozni a szabadságom óta. Gyorsan elrepült a nap, nem unatkoztam. :) Hétvége van, tombolnak az emberek...
A szabadság jól telt, gyorsan, de eseménydúsan. Kicsit több strandolást terveztem, de azért az egyedül uncsi. Viszont meglátogattuk anyáékat, és Odin majd kiugrott a szőréből, hogy a kertben rohangálhat. Imád otthon lenni nálunk. :)
Kiderült az is, hogy öcsém havonta pár napot a fősuli miatt nálam tölt majd. Ez egy kis változás lesz, kíváncsian várom az összecsiszolódást. :)

Zűrzavar

A férfiakon nem lehet kiigazodni! Akinek van mersze, az megcáfolhat, de úgysem fog ez előfordulni. Teljesen más nyelvet beszélünk mi nők, mint ők. Kellene egy külön értelmező kéziszótár, amiből le lehetne fordítani, hogy mit is szeretnének. Ezzel már sokan próbálkoztak tudom, de én olyanra gondoltam, amit nem poénkodnak el a végére...

Szerintem nők milliói, köztük én is, nem sajnálnák rá a pénzt és napok alatt megdöntené az eladási statisztikát. Mert mit jelent az, hogy "szégyenlem magam"?! Nálam azt, hogy "bocs, hülye voltam. Megbántam, amit tettem." Mert, nézetem szerint, ha valamit igaz meggyőződésből csinálok, ha én tényleg úgy látom/érzem/tudom, hogy az jó lesz, akkor nem szégyenkezem miatta. Vagy maximum akkor, ha régen még úgy gondoltam, hogy helyes amit teszek, de mára rájöttem, hogy mekkora egy marha voltam. Talán akkor, talán akkor szégyenkeznék.
És miért is szégyenkeznék?! Mindenét, amit valaki ellen elkövettem. A szégyenkezés nem ugyanaz, mint a bocsánat kérés. Nagyon nem. Csak szimplán rájöttem, hogy mit tettem, és sajnálom az illetőt, akivel azt tettem. De ennyi és nem több. Nincs mögötte más tartalom... tényleg nincs?

Na ilyenkor kellene az a nyavalyás szótár!! Mert mi nők, képesek vagyunk minden kis mondatot darabokra kapni és elemezgetni, hogy biztos ezt így meg úgy gondolta... Hajlamosak vagyunk a semmibe is belelátni valamit. Én igyekszem ezeket levetkőzni, főként azért, mert szeretek két lábbal a földön járni és nem ringatni magam álmokban. Főleg nem lehetetlen álmokban.

Élek a valóságban és abban is vagyok boldog.

Már régóta terveztem, hogy kellene nyelvet tanulnom, mert eléggé kilátástalan a helyzetem így. Találtam is egy nyelviskolát, és csütörtökön már megyek is a tanfolyamra. Mire várjak?! Nincs kihez alkalmazkodni, nincs kinek az engedélyét kérnem. Hát belevágok. :)

Most jöttem meg a tornáról. Jól esett a mozgás. Kicsit kiestem a gyakorlatból, de majd összekapom magam.

Tegnap összehoztuk a K. kiskutyusát az Odinnal. Még nagyon pirinyó a kis Sunny, de jól elvoltak Odival. Kicsit féltem, hogy miként fog reagálni Odin az olyan kicsi kutyusra, mint a Sunny, de nagyon jól viselkedett. Ő volt a felnőtt, és óvatosan játszottak csak. Mi meg jól elbeszélgettünk a K.val és repült az idő. Így egész délután nem is volt gond a kutyával, csak aludt az ágy alatt a hűvös parkettán. :)

Holnap este jönnek a jányok és tartunk egy hatalmas csajbulit nálam :) Lassan eltelik a szabadság, így minden napot ki kell használnom... Megyek is. :)

Az Igazi

Kire is mondjuk, hogy Ő az Igazi?! Egyáltalán létezik Igazi?

Én mindig úgy gondoltam, hogy van Igazi. Valahol él egy ember, akit nekünk teremtettek. Aki olyan, mint én...csak férfiben. Aki ugyanúgy szereti az édességeket, a kutyákat, ugyanazokon a poénokon nevet...mint én. Sokáig nem foglalkoztam ezzel az "Igazi kérdéskörrel", mert nem volt fontos. Mert, ha az ember mellett ott van az Igazi nem érzi, hogy kellene ezzel a kérdéssel foglalkoznia. Teljesen természetes dolog. Ő ott van és ez így természetes. Ha nincs már meg, szenvedsz, mint egy kivert kutya és nélküle fél embernek érzed magad, de no pánik...ebből a külvilágnak észrevenni semmit sem szabad! Neki pedig pláne.Mi lesz, ha ezt mind megtudja. Ha tényleg nem szeret, úgyse érdekli, de ha mégis...nehogy már szánalomból jöjjön vissza! Inkább szenvedek magamban...

Mostanában nincs meg az Igazi...csak távolról figyelem, néha kapok pár percet és ennyi volt. Szerintem igenis kell harcolni azért, akit szeretünk. Még, ha ez nem egy római hadjárat, hanem csak egy egyszemélyes lovas indián támadás, akkor is. Néha a legjobb technika a várakozás. De ki tudja eldönteni, hogy mi lenne jó?! Persze sok "tanácsadó" van, aki mind tudja, hogy mi lenne a helyes. Van, aki lebeszél, van, aki sosem csüggedve bátorít. Te meg döntsd el, hogy melyiket választod.
Én azt a taktikát választottam, hogy hagyom magam sodródni az árral. Semmit nem erőltetve, élvezem a szabadság minden előnyét és hátrányát. Aztán ki tudja, hogy jól döntöttem-e, de már ez így marad. Hiszek a végzetben. Hiszem, hogy ha valaminek meg kell történnie, az meg is fog. Ha meg kell törnie a jégnek, meg fog majd...addig viszont tök feleslegesen püfölöm egy jégcsákánnyal. Nem minden az erő! Kell ész is. :) Na meg nagy adag türelem.

Néha elbizonytalanodom, hogy van-e ennek értelme?! Jó-e ez így?! Még nem érzem azt, hogy "nem érzek már semmit", és ez jó! :) Sokszor abban is bizonytalan vagyok, hogy szeretem-e még?! Akarom-e Őt még?! De aztán elemi erővel rám tör a hiánya és rájövök, hogy mekkora egy hülye vagyok. Mert kezem-lábam kéne törnöm érte, hogy visszaszerezzem, ehelyett én semmit nem teszek. Nem tudom, hogy mennyire jött ez le azoknak, akik nem ismerik Őt személyesen, de Ő egy nagyszerű pasi. És ebben a "nagyszerű"-ben benne van MINDEN. Nekem Ő kell, nem más. Még arról, akiről úgy gondoltam, hogy "pótolhatja" Őt, még róla is az derült ki, hogy csak ideig-óráig érdekes. Biztos sok érdekes, jóképű és fehér lovat tartó hapsi rohangál a városban, nekem mégsem kell más. Biztos velem van a baj...

Azért nem ezen rágódom egész napokat, csak néha, mint most is, elgondolkodom rajta, hogy jól csinálom-e, ha nem csinálok semmit?! :) Ez így elég furi, de úgyis értitek.

Csütörtökön fővárosi kirándulást tettem, és lencsevégre kaptam az Agyaghadsereget. Igaz, hogy csak másolatok voltak, de gyönyörűek. Mindenkinek meg kellene néznie. :) Egy kicsit kirándultam, várost néztem, de annyira nem jött be ez a Pesti lét. Egy darabig most megint nem megyek. Viszont vannak pesti ismerőseim akikkel kisütöttük, hogy elmegyünk októberben valahova, ahol mindenki jól kifújhatja magát és rendezünk egy csajos hétvégét. Csak mi, négyen. :)
Pénteken a csapattal sütögettünk, egy kis light szalonna, sok sütivel lefojtva... nem is volt jobb program. :) Most szabadságon vagyok, de már hiányoztak az emberek..na meg a pletykák :) Viszont itthon béke van és nyugalom, vásárlók óne...:) Egy halom filmet megnéztem már, legújabb kedvenc: Őrült, dilis szerelem. Hatalmas. Nézzétek meg!!

...Oltani.

Nem vagyunk rá felkészülve, hogy valami rossz dolog is történhet. Én sem voltam. Amúgy is elég pozitív szemléletű vagyok...

Megtanultam azt is, hogy MINDIG kell lenni egy B tervnek. Akkor is, ha úgy érezzük, hogy az A terv tökéletesen működőképes. Akkor is!!
Mert, ha nincs B terv nem tudunk oltani, csak toporzékolunk és jajgatunk. Teljesen biztonságban éreztem magam a kis világomban, amit úgy éreztem tökéletesen van összerakva. Azokkal az elemekkel jó, amik vannak benne. Nem gondoltam, hogy bármelyiket is le kellene cserélnem. Ez volt az én világom. Az övé nem ilyen volt. Nem volt teljes, nem volt elégedett... Azóta talán Ő is átértékelte, helyretette magában a dolgokat. De még mindig nem hiszem, hogy elégedett a kis világával. Viszont nagyon fontos, hogy eldöntse, hogy mit is akar. 

Nálam életbe lépett a B terv. Ugyan kicsit toporzékoltam az elején, de így két hónap után úgy érzem most már túl vagyok a nehezén. Az ember sok mindent kibír és emelt fővel viseli a vereséget. Sokan mondják, hogy alig látszott rajtam a lelki válságom... Miért kellene erről mindenkinek tudnia?! Én amúgy sem szeretem, ha nagyon belém látnak. Csak keveseknek engedem meg. Pont ezért fáj, ha azoknak, akiket odaengedek egy idő után már nem kell az, ami Én vagyok.

Most jutottam el arra a pontra, hogy nincs értelme tovább várnom. Már nem várok Rá. Ha a sors úgy akarja, hogy összesodródjunk, akkor részemről jó, de ha nem, akkor ideje tovább lépni. Úgy érzem én bebizonyítottam azt, hogy szeretem. Ha eddig nem tudta volna. Most már neki kell bizonyítani. Feltéve, ha akar...És ez itt a kérdés?! Érez még valamit, amire építhetünk...vagy már csak hamu van...?!

Oltani...

“Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy… Csak nem “biztonságban” élni. Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. Nyugodtan mondani: “Itt van.” S oltani és védekezni.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Az élet ritmusáról)