Én mindig úgy gondoltam, hogy van Igazi. Valahol él egy ember, akit nekünk teremtettek. Aki olyan, mint én...csak férfiben. Aki ugyanúgy szereti az édességeket, a kutyákat, ugyanazokon a poénokon nevet...mint én. Sokáig nem foglalkoztam ezzel az "Igazi kérdéskörrel", mert nem volt fontos. Mert, ha az ember mellett ott van az Igazi nem érzi, hogy kellene ezzel a kérdéssel foglalkoznia. Teljesen természetes dolog. Ő ott van és ez így természetes. Ha nincs már meg, szenvedsz, mint egy kivert kutya és nélküle fél embernek érzed magad, de no pánik...ebből a külvilágnak észrevenni semmit sem szabad! Neki pedig pláne.Mi lesz, ha ezt mind megtudja. Ha tényleg nem szeret, úgyse érdekli, de ha mégis...nehogy már szánalomból jöjjön vissza! Inkább szenvedek magamban...
Mostanában nincs meg az Igazi...csak távolról figyelem, néha kapok pár percet és ennyi volt. Szerintem igenis kell harcolni azért, akit szeretünk. Még, ha ez nem egy római hadjárat, hanem csak egy egyszemélyes lovas indián támadás, akkor is. Néha a legjobb technika a várakozás. De ki tudja eldönteni, hogy mi lenne jó?! Persze sok "tanácsadó" van, aki mind tudja, hogy mi lenne a helyes. Van, aki lebeszél, van, aki sosem csüggedve bátorít. Te meg döntsd el, hogy melyiket választod.
Én azt a taktikát választottam, hogy hagyom magam sodródni az árral. Semmit nem erőltetve, élvezem a szabadság minden előnyét és hátrányát. Aztán ki tudja, hogy jól döntöttem-e, de már ez így marad. Hiszek a végzetben. Hiszem, hogy ha valaminek meg kell történnie, az meg is fog. Ha meg kell törnie a jégnek, meg fog majd...addig viszont tök feleslegesen püfölöm egy jégcsákánnyal. Nem minden az erő! Kell ész is. :) Na meg nagy adag türelem.
Néha elbizonytalanodom, hogy van-e ennek értelme?! Jó-e ez így?! Még nem érzem azt, hogy "nem érzek már semmit", és ez jó! :) Sokszor abban is bizonytalan vagyok, hogy szeretem-e még?! Akarom-e Őt még?! De aztán elemi erővel rám tör a hiánya és rájövök, hogy mekkora egy hülye vagyok. Mert kezem-lábam kéne törnöm érte, hogy visszaszerezzem, ehelyett én semmit nem teszek. Nem tudom, hogy mennyire jött ez le azoknak, akik nem ismerik Őt személyesen, de Ő egy nagyszerű pasi. És ebben a "nagyszerű"-ben benne van MINDEN. Nekem Ő kell, nem más. Még arról, akiről úgy gondoltam, hogy "pótolhatja" Őt, még róla is az derült ki, hogy csak ideig-óráig érdekes. Biztos sok érdekes, jóképű és fehér lovat tartó hapsi rohangál a városban, nekem mégsem kell más. Biztos velem van a baj...
Azért nem ezen rágódom egész napokat, csak néha, mint most is, elgondolkodom rajta, hogy jól csinálom-e, ha nem csinálok semmit?! :) Ez így elég furi, de úgyis értitek.
Csütörtökön fővárosi kirándulást tettem, és lencsevégre kaptam az Agyaghadsereget. Igaz, hogy csak másolatok voltak, de gyönyörűek. Mindenkinek meg kellene néznie. :) Egy kicsit kirándultam, várost néztem, de annyira nem jött be ez a Pesti lét. Egy darabig most megint nem megyek. Viszont vannak pesti ismerőseim akikkel kisütöttük, hogy elmegyünk októberben valahova, ahol mindenki jól kifújhatja magát és rendezünk egy csajos hétvégét. Csak mi, négyen. :)
Pénteken a csapattal sütögettünk, egy kis light szalonna, sok sütivel lefojtva... nem is volt jobb program. :) Most szabadságon vagyok, de már hiányoztak az emberek..na meg a pletykák :) Viszont itthon béke van és nyugalom, vásárlók óne...:) Egy halom filmet megnéztem már, legújabb kedvenc: Őrült, dilis szerelem. Hatalmas. Nézzétek meg!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése