Én vagyok

Tény, hogy nem vagyok egyszerű eset. De senki sem az. Ez viszont engem nem vigasztal és nem is érdekel. Anyukám mindig azt mondta, hogy sohase másokkal kell foglalkozni, mindig csak a magunk dolgaival. És most, ennyi idő után rájöttem, hogy miről is beszélt nekem annyit anno.

Mások problémáiban, élethelyzeteiben sokkal könnyebb elnavigálódni, mint a magunk keverte kakiban. Ezért nem kell mások "szennyesét"turkálni, csak a magunkéban kell(ene) eligazodni. Az is elég feladat lenne, ha fel mernénk vállalni...

Én mostanában jól összekutyultam a szennyesemet - háziasszonyosan mondva: összemostam a fehérekkel a színeseket. :) Ez mindenhol nyomot hagyott... Nem mondom, hogy összeszedett voltam eddigi életem során, de ennyire rapszodikusan nem éltem, mint mostanában. Csak azt teszem, amihez kedvem van, azokkal vagyok, akiket tényleg szeretek, zajlik az élet. Ez jó...csak azért hiányzik belőle valaki, akivel megoszthatom örömömet, bánatomat. Ezek a foltok a fehéreken...

Sajnos néha ( :) ) előtör belőlem a "leszarom" énem és akkor minden mindegy. Hagyom magam, sodródom, de közben érzem, hogy minden olyan céltalan. Persze közben azt is érzem, hogy ez jó...de vágyódom arra is, hogy legyenek biztos pontok az életemben. Szóval kuszaság és rendetlenség van a lelkemben és a fejemben is. Lehet, hogy időt kellene szánnom végre arra, hogy komolyan leüljek magammal beszélgetni, és dűlőre jussak a dolgokkal kapcsolatban. Döntésre kellene kényszerítenem magam... Csak én szeretem a könnyebb és fájdalommentesebb utat választani...így nem döntök. Majd megint döntenek helyettem és akkor sírhatom tele a párnámat. Mindez azért lesz, mert gyáva vagyok és magammal sem vagyok őszinte.
Hát ez vagyok ÉN.

Közben várok, és várok... már nem is tudom mire.
Hogy legyen valami NAGY dolog, ami felráz...és újra beindul, az ami megállt júliusban.