Most én is kicsit össze vagyok kuszálódva, mert ahelyett, hogy távolabb kerülnénk egymástól...nem éppen ezt érzem. Ahelyett, hogy ritkulnak a találkozásaink, inkább sűrűsödnek, és ilyenkor jól érzem magam Vele. Nem áltatom már magam, nem bízom semmiben. Ez így izgalmas, várakozással teli és rapszodikus. De úgy érzem mi ilyenek vagyunk. Most így jó. Nekem. Ő nem beszél erről, nem tudom, hogy mit gondol. Majd, ha elérkezett az ideje úgyis szól, hogy üljünk le megbeszélni. Vagy szó nélkül változtat. De észre fogom venni. Jelen pillanatban csak élvezem nyarat, és igyekszem nem gondolni arra, hogy 3 nap múlva már az esküvőnkön lennénk... Már megbékéltem a helyzettel, de így, hogy közeledik szeptember 3.-a azért egyre többször eszembe jut, hogy már totál esküvőlázban égnék. :) Egyedül a csodálatos menyasszonyi ruhámat bánom...de nagyon. :(
Még nincs itt az ideje. Mert mindennek megvan a maga ideje, de ez még nem a mi időnk. Még meg kell vívnunk ezt a csatát egymásért...és vagy sikerül vagy nem, de bárhogy alakul az úgy lesz a jó.
A szerelem?! Én is azt hittem, hogy az az igazi szerelem, amikor kalapál a szived, ha meglátod. Elpirulsz, ha rád néz... De rájöttem, hogy ez csak a felszín. Mikor elment úgy gondoltam, hogy majd szépen "kiszeretek" Belőle és kész, jön más. Viszont nem így megy ez. Mert nap mint nap hiányoznak a szavai, a szemei, az érintése...és nem halványodik az érzés, bármennyire is akarom én elnyomni. Talán ez az igazi szerelem. De ez sem biztos...
Nem is hiszem, hogy minden érzésre kell egy szót találnunk. Mert hiába mondom én valamire rá, hogy ez szerelem, ez bánat, ez öröm... honnan tudhatom, hogy tényleg az, és csak az, nem más...?!
Miért kell minden érzést szavakba tölteni?! Csak hagyni kell, hogy érezzük és kész...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése