Nehezen megy...

...kibírni egy hetet nélküle. Valahogy olyan fura érzésem van. Az elején egyszerűen majdnem belehaltam a gondolatba, hogy nem kellek neki. Aztán beleéltem magam, hogy mindennek vége, és most megint érzem, hogy valami nem kóser. Nem tudom megmondani, hogy mi, de érzek valami eddig ismeretlent.
Hiába próbálom a gondolataimat másfelé terelni, több időt tölteni a barátaimmal mégsem teljes az életem. Valami hiányzik. Mikor néha találkozunk érzem rajta, hogy folyamatosan változik. Nem tudom ugyan merre, de mindig van benne valami nyugtalanító...
Tudom, hogy egyáltalán nem kellene találkoznunk, de ezt egyikőnk sem akarná, és nem is hiszem, hogy el tudnánk viselni.
Már teljesen másképp tekintek Rá. Érettebb és felnőttebb lett. Mindig meggondolt volt, de most már néha (szerintem) túl is gondolja a dolgokat. Mindig biztosra megy. Magabiztos lett, pedig régebben nem volt túl határozott. Sokat változott, előnyére.
Tudom, senki sem tökéletes. Én sem vagyok az. Keresem a helyem, élvezem az életem, legalábbis igyekszem. Mostanában megint sok pozitív dolog ér, és ennek örülni kell. Helyreraktam magamban a dolgaimat, hogy mit szeretnék, kivel és hogyan.
Rájöttem, hogy az ember igazán csak saját magára számíthat. Mert a mély gödrökből nekünk kell kimászni, még akkoris, ha valaki segítő kezet nyújt. Belül kell elrendezni a szétszóródott darabokat... és újra összerendezni egy új rendszer szerint. Nekem eddig volt rendszerem, mára eltűnt a rendszeresség az életemből. És ez jó. Az egyetlen állandó dolog Odin, de őt nem adom. :) Viszont kibékültem önmagammal, tisztában vagyok a hibáimmal, de még így is elég szerethető vagyok....remélem :) Jön majd valaki, aki így szeret,a hibáimmal együtt és tényleg nem tud élni nélkülem.
Mert ez a két hónap ráébresztett arra is, hogy Ő tud élni nélkülem, ergo nem szeretett annyira, amennyire kellett volna. És én is tudok élni nélküle. Nehezen, de tudok, megerőszakoltam magam és azért sem hagyom, hogy bárki miatt is idegbajt kapjak. Ennyire egyszerű az egész. Nem kell túlkombinálni. A mi helyzetünk tiszta, részemről legalábbis. Tisztába kerültem a saját érzéseimmel is, jó kis lecke volt. De megtanultam.
Várom a vizsgát...

„Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.
És tanulsz, és tanulsz
Minden búcsúzással tanulsz.”

/ Veronica A. Shoffstall /