Soha nincs későn...

Olyan nehéznek tűnt változtatni. Nem akartam elszakadni a megszokott embertől, a megszokott életteremtől. Úgy éreztem nem tudom elképzelni az életem Nélküle,máshol. Már én is tudtam, éreztem, hogy ez nem szerelem. Szerettem persze, de nem azzal a torokbangombócos szerelemmel. Hozzászoktam, hogy ott van. Aztán elment és én éltem a "szép múltban"...
Közben történtek dolgok, amiknek a következményeképp már nem az az ember volt, akit én szerettem. Megváltozott, és ezzel együtt én is megváltoztam.
Hagytam magam érzelmileg kiszolgáltatni. Csúnya vége is lett.

Túlléptem.
Mindenen.

A nagy válságom közepette észre sem vettem, hogy valaki figyel. Ért és érez. Engem.
Nem egy beképzelt képet, hanem önmagam miatt szeret.
Most máshol élek. Elszakadtam attól a helytől, ahol álmok születtek és dőltek rommá. Az új otthonom tiszta, világos és csak az enyém.

Már mással élek. Elszakadtam attól, akit görcsösen próbáltam boldoggá tenni, de nem ment. A fáradozásaim azonban nem voltak feleslegesek, mert kaptam egy olyan embert, akit végre boldoggá tudok tenni. Aki értékeli a tetteimet, aki olyan hamar beilleszkedett az életembe, hogy szinte észre sem vettem. Újra van torokbangombóc és újra fontos vagyok valakinek.

Visszaállt az egyensúly. Boldog vagyok. :)

Megszenvedtem érte, de megérte.
A félelmeim nem múltak el, csak gyarapodtak, de tudom, hogy mindenre van megoldás. Vannak dolgok, amikről nem tudok beszélni, de azok ott vannak jó helyen, ahol vannak...a legbelső dobozban.

Változtatni és változni pedig nem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik.
Garancia semmire sincs...de megpróbálni meg lehet...soha sincs későn!