Nem tudom.

Egy levetett ing árválkodik az ágy végébe akasztva. Rajta van az illata... nem tudom levenni róla a szemem. Az egyetlen dolog  szobába, ami az Övé.
Üres a lakás. Bár én itt vagyok, mégis üresnek érzem. Olyan kongóan üresnek, hogy sírni lenne kedvem.

Mindig így érzek, mikor velem tölt egy kis időt, és utána elmegy.
Míg velem van és összebújva nézzük a sorozatokat a kanapén, vagy csak megbeszéljük a történéseket, addig minden jó, egybe van, egész, és nem üres. Az agyam tudja, hogy elmegy majd és nem is tiltakozom ellene, mégis váratlanul ér, mikor felveszi a cipőjét. Nem marasztalnám, mert nincs értelme és néha jó a lelkemnek is, ha nincs itt. Mikor nincs velem, akkor tudom igazán, hogy mennyire hiányzik a lénye.

Tudom, hogy fontos vagyok Neki. Csak azt nem tudom, hogy mennyire. Tudom, hogy nem tudja nélkülem elképzelni az életét. De nem tudom, hogy ez nem-e csak félelem..vagy kényelem. Én szeretném még azt hallani valakitől, hogy "szerelmes vagyok beléd". Szeretni sokféleképpen lehet. Tudom azt is, hogy szeret engem. De nem tudom mennyire. Nem tudom, hogy ez elég lesz-e...

Nem tudok semmit.