Nehéz egy hónap...

...volt ez a július. Pedig év elején még minden olyan szépnek tűnt. A dolgok alakultak, voltak terveim, és bizakodva álltam a nyárhoz. Azóta minden megváltozott. Egészen új irányba változtak meg a dolgok, és nem mondom, hogy ez annyira jó, de én hiszem, hogy senki sem véletlenül lép be, és lép ki a másik életéből.

Ezalatt a hónap alatt sok dolgot megtudtam magamról, a barátaimról, Róla. Egy önértékelési gyorstalpalót is elvégeztem, majd meglátjuk mekkora sikerrel. A kezdeti letargiából (mert azért volt,csak nem sokan látták) sikeresen kezdek felépülni. Messze nem vagyok még kész, de igyekszem. Ebben nagyon sokat segítettek az emberek, akiket közelebb engedtem magamhoz, és segített az örök optimizmusom is-ami néha idegesítő,de ha most elhagyna nem tudom mi lenne... Segít, hogy tudok magamon nevetni, de sokat sírtam is. Az elején az elkeseredettség miatt, később a tehetetlenség, most meg már igazából nem is tudom miért...csak néha jól esik. :) De nem érzem magam elkeseredettnek, csak hiányosnak.
Egy darabom elveszett. Elvitte és soha nem fogja már visszahozni. Maradtak az emlékek, és a "mi lett volna, ha később találkozunk..". Mi lett volna?! Nem is lényeg. Mert az eset megesett, és akkor ott szép volt. Így kell megőrizni és minden ellenére nagyon sokat köszönhetek Neki. Még most sem érzem úgy, hogy elvesztettem volna, mert tudom, hogy jól van,és remélem, hogy boldog. De nem érzem már azt sem, hogy mindent odaadnék, hogy visszakaphassam. Nem, ez nincs már. Nem tudom fogok-e akarni valakit ennyire még... Én mindent beleadtam akkor, de már nagyon sok mindent másképp csináltam volna. Persze utólag nagyon könnyű okosnak lenni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire törékenyek a dolgok. Bármennyire is igyekszünk erősnek látszani egy mondat,egy elmaradt érintés porrá zúzhat minket...

És a környezetünkben élőket is. Mert a kutyák okos állatok. Érzékenyek. Mindent tudnak, éreznek, bent látszik a pici gomb szemében a fájdalom. Mert az egyik gazdi elment. Itt hagyta őt is. Alhat a helyén, és nem túrja ki senki. Makacsabb lett, több figyelmet igényel, de többet is ad. Mostantól egy személyben kell lennem neki minden. Csakhogy kettőnk közül mindig Ő volt, aki egy hangosabb szóval tudta jobb belátásra bírni a kelekótya ebet. És Odinka tisztában van vele, hogy én vagyok a gyengébb láncszem. Látom rajta, hogy félősebb lett, jobban bújuk. Utána olvastam és őket is ugyanúgy megviseli az elválás, mint az embereket. De már csak mi maradtunk egymásnak. És ezt tudja ő is...

Viszont az Élet megy tovább, nem szabad szomorkodni. Egy csomó jó dolog is történt velem. És a következő hónap is elég mozgalmasnak ígérkezik. :) Holnap már megyek vissza a taposómalomba, mondjuk nem kívánja a szervezetem, de valamiből meg kell élni. Tegnap eltöltöttem egy kellemes estét itthon, pezsgővel és a Harry Potterrel, utóbbi elég vontatott, előbbi elég bubis volt. De az a pár óra csak az enyém volt. Minden kötöttség és megjátszás nélküli, viszont magányos... 

Elmúltak az illúziók... Csak a valóság maradt, és az emlékek.