Ma rájöttem arra, hogy az ember mindig gyerek marad, míg élnek a szülei. Az enyémek élnek, hála a jó Istennek. És,bár mindig tartottam tőlük, ha baj volt, kiálltak mellettem, támogattak. Most is ezt teszik. Átérzik a helyzet súlyosságát, de ők is értetlenül állnak az események előtt. Elkocsikáztak kilométereket, hogy velem legyenek. Sajnáltak, aggódtak, bíráltak és értetlenkedtek...de itt voltak. Én pedig erősnek mutattam magam. Már az összes könnyemet elsírtam, így nem áztattam el őket. Rájöttem, hogy valóban mennyire erős vagyok. A terveim nem dőltek dugába, vannak újak, csak át kell őket egyszemélyessé alakítanom. De nem fogok kiborulni, depresszióba esni... nem hagyom magam. Az Élet nehéz, de mindennek oka van. Ennek is oka volt. Tudom! Még nem látom benne a jót, de eljön az a pillanat amikor meglátom majd.
Sajnálom, hogy nem tudtam Rá vigyázni. Sajnálom a dolgokat, de tanultam a hibából. Igyekszem nem elkövetni még egyszer, ha lesz rá esélyem... De lesz!
Ő nem hagyta, hogy szeressem. Neki nem kell. Ez az egyetlen dolog, amit nem lehet erőltetni...
Nem lehet egy emberre ráerőltetni a szeretetedet, ha Ő nem akarja...
“Bármit veszítesz, helyette nyersz valami mást.” (Ralph Waldo Emerson)
VálaszTörlés