Viszonylag gyorsan telt múlt az idő...mikor egy sms-t kaptam. Tőle. Semmi extra, csak megérdeklődte, hogy hogy telik a napom? Meglepődtem. Miért ír? Miért érdeklődik? Biztos csak az unalom vagy a megszokás miatt írt... A téma átlagos, érdeklődő, de slusszpassz. Ilyenkor mit gondoljon az ember lánya?! Válaszoltam. Megvagyok, telik..semmi extra. Most egy ilyen semmitmondó kérdésre mit lehet válaszolni??? Legyek spontán...és kérdezzem meg, hogy mit szólna egy társashoz nálam?! Hm? Jönnél? :)
Kaptam egy linket. Mert mindenki csodálkozik, hogy blogot írok. Nem tudom miért, mivel én is úgy látom, hogy sokkal több ember jó írásban, mint szóban. Többek között én is. Nekem nem azért van szükségem erre, mert nem hallgatnak meg. Mert a lányok tényleg mindig ott vannak/voltak és remélem lesznek, ha beszélgethetnékem támad. Csak tényleg nem árt, ha az ember összegzi a gondolatait, érzéseit. Nekem könnyebben megy így, és a linkből kiderül, hogy beteg ill depressziós sem leszek. Ez már ezért megéri, mivel rettegek a dokiktól. :)
Az írás eredményeként a megtörtént eseményt könnyebben tudjuk elfogadni és beépíteni az életünkbe...Hát nekem még beépíteni nem sikerült. Elfogadni sem nagyon. Eltelt két hét és még mindig nem tudom felfogni, hogy nem lesz már semmi olyan, mint régen... Nem fogunk együtt kirándulni Odinnal, strandolni és együtt szaunázni Agárdon..na meg a kinti medence... :) Ezek mind már nem lesznek. Csak emlékek, amiket nem kell szépíteni. De egyetlen 2 percét sem bántam meg...az utolsó találkozásnak sem. Mert ezek is mi vagyunk. És néha szenvedni kell sokat, hogy kapjunk egy kósza 5percet, ami jó vele.
Ebből áll az Élet. Keresünk, kutatunk, kapunk, adunk. Én neki mindent odaadtam. A szívem, a lelkem, a testem, az eszem. Nem elég neki.
Ezek után nem tudom képes leszek-e még másnak is ennyit adni?!...és legfőképpen, hogy akarok-e ennyire kiszolgáltatva lenni másnak?!
De lehet, hogy végig vakként éltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése