"Jó vagy az ágyban, és tetszel nekem, lehetnél akár a hű kedvesem...de nem vagy hű...egy ősi késztetés bennem szinte szétszakítja a testem.Dörömbölnek a vágyak, maguk alá gyűrnek engem...ha nem vagy itt, akkor vágyakozom, ha itt vagy akkor megöl az unalom...nem élhetek veled, se nélküled."
Igen, dörömbölnek a vágyak. Viszont csukott ajtókat döngetnek. :( Nem nyílik semerre... Nem is tudom, hogy akarom-e ezt az egészet. Nem tudom mit akarok. Annyi tervem van/volt...és olyan könnyű volt leírni, hogy "átszabom egyszemélyesre". Nem könnyű átszabni. Eddig meg volt a magunk kis élete, és most már csak én vagyok. Nincs felelősség másért, nem kell kielégíteni ilyen-olyan vágyakat...csak magam vagyok. Csak magamnak kell megfelelnem. Élnem kellene. Igyekszem is erős maradni, pozitív gondolkodású és nyitni másfelé. Tényleg igyekszem...de nem érzem még késznek magam.Olyan érzékeny lettem, hogy már én is lassan bőgök magamon, mert szinte mindenen képes vagyok pityeregni. Ez elég gáz. Nem vagyok én ilyen... Közben alig vagyok itthon, mindig megyek vagy jönnek...ami megint elég nagy változás. Mindig úgy voltam vele, hogy a lakásunk ne legyen átjáróház. Ez a béke és nyugalom szigete, amit ha magunkra zárunk, akkor csak mi ketten vagyunk. Ez is megváltozott, ami nem olyan rossz, mert keveset van időm elmélázni a dolgok alakulásán. Illetve pont a nem-alakulásán...
Hülye voltam, mert úgy gondoltam, hogy eddigre már feladja és belátja, hogy nem tud nélkülem élni. Hát nem. Bekövetkezett amitől féltem, igenis tud nélkülem is élni. Nem is akárhogy! Ismerem annyira, hogy nem hagyja magát, és nem fog semmi hülyeséget csinálni...amit "elvárnának" tőle. Szóval ha neki megy nélkülem, akkor nekem is nélküle. Ez a három hét elég volt ahhoz, hogy felfogjam mit rontottam el. De ahhoz még nem, hogy mással akarjak lenni. Lehet, hogy könnyebb lenne beleugrani bármilyen zavaros kapcsolatba...és annak hátszelében feldolgozni ezt a veszteséget. Lehet nem fájna ennyire. Nekem is be kell szereznem egy "funkcionális barátot", akit csak felhívok, ha kell valami. De kötöttség az nulla.
A baj ott van, hogy én nem ilyen vagyok. Szeretek gondoskodni másokról,óvni,védeni őket mindentől. Erre pedig nem könnyű embert találni... :(
Pénteken egész nap dolgoztam, de este még elmentünk Patikába A.-val. Igazából táncolhatnékunk volt, csak, hely nem volt,ahol ezt a vágyunkat ki tudtuk volna élni. Na, de majd 3.-4. Siófok vigyázz, mert jövünk!! :)) Így is hajnal 5után kerültem az ágyamba, és már 10kor ébredtem. Ez is merőben új szokás magamtól. Ha nincs meg a napi min. 8 óra alvásom kezelhetetlenné válok... Most viszont magammal nem állhatok le kötekedni, ha valami nem tetszik. Mondjuk mióta egyedül vagyok, eltűntek a mászó zoknik, a csikkek, és a lefolyó sem dugult egy egyszer sem. Rend van, ahogy hagyom. De ez is hiányzik. Hiányzik az, hogy valaki szétpakoljon...és én bevihessem a büdös zoknikat a szennyesbe. Totál kezdek begolyózni...
Jövő héten elmegyek nyaralni, strandolok, sátrazom egyet és erőt gyűjtök. Annyira nem várom, fő, hogy dolgozni ne kelljen. :) Addig Odinra Ő vigyáz. Nem féltem őket. Szerelem volt első látásra köztük. De Odin nem hülye kutya... Sokszor nyalta le a könnyeimet ahhoz, hogy tudja, hogy Ő itt hagyott minket. Mert végső soron őt is itt hagyta. Mindent elvett tőlem, de Odint nem adom! Ő a támaszom, akiért érdemes hazamennem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése