Nélküle.
Ugyan egész hétvégén dolgozom, de ez nem javít a helyzeten. Tegnap volt az első este, hogy nélküle mentem el bárhova. Vittem Odinkát "pótléknak", hogy had kutyázzon egyet. Élvezte a helyzetet, 3 ismeretlen kutya, jól elvoltak. :) Nem kellett altatnom este, még most is az ágy alatt szunyókál.
Én viszont már nem érzetem magam olyan felszabadultnak. Pedig a társaság jó volt, csak nem tudom... Sütöttem muffint, és a P. megjegyezte, hogy "ez olyan finom lett, hogy most már férjhez mehetek"...jah...köszi...kihez?! Mert akinek eddig a muffinjaimat,sütijeimet sütöttem, neki nem ízlett annyira, hogy el is vegyen. Pedig mindig mondta. És én igyekeztem neki megfelelni.
Ebből az egy mondatból jöttem rá arra, hogy ebben a kapcsolatban mindig próbáltam megfelelni. Jókat főzni, programokat kitalálni, ötleteket adni... Mégsem sikerült. :( Nem csak rajta volt nyomás, hanem rajtam is. Az csak egy dolog, hogy én nem mutattam, de attól még ott volt. Ő meg azt hiszi, hogy...ááá... nem is tudom mit hisz.
Úgy hallottam NÉHA hiányzom neki. Ha neki is annyit jelent a néha amennyit nekem, akkor elég szar a ráta. Nekem sem minden pillanatban hiányzik, de többet hiányzik, mint amennyit nem.
A múltkor megtaláltam a cd-t, amire néhány nyaralás, a közös karácsonyok, a kirándulásaink vannak felírva. Végignéztem. De nem sírtam. Olyan jó érzés töltött el, mert csak jó emlékek jutottak az eszembe... Ott még szeretett.
Már csak az emlékek maradtak. :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése